2017. május 29. hétfőMagdolna
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kecskerágók között egy törékeny törpe

Miholcsa Zsombor 2017. január 05. 12:14, utolsó frissítés: 12:41

Biológiai fegyverként szállnak szembe a mindent letaroló juhokkal: védett fajokról szóló sorozatunkban bemutatjuk a törpe kecskerágót.


Derék őrei lombelegyes erdeinknek. A sziklás tölgyesek szegélyein lassan csak ők állnak ellen a természetvédők nagy ellenfeleinek, és néhol a törvényeinknél is jobban védik refúgiumokban fennmaradt növénytársaikat, biológiai fegyverként szállnak szembe az erdőket meg a lápokat egyre gyakrabban letarolókkal: a juhokkal. Jó, lehet nem ennyire militáns természetűek és elszántak a nálunk előforduló kecskerágó fajok, és némelyiküket inkább nekünk kell védenünk – mindenesetre biológiai tulajdonságaik, kecses és vonzó küllemük már a történelmünk kezdetén igen híres és kedvelt növényekké tették őket.

Fotók: Szabó Anna

A kecskerágó latin Euonymus (eü=szép, onoma=név) megnevezése i.e 350-ből ered, ami a félelemtől nevén nem nevezett, s így inkább csak szép nevűeknek, szerencséseknek hívott erinnüszökre utal. Az égő fáklyákkal ábrázolt erinnüszök bosszúálló istennőkként és a törvényesség őreiként voltak számon tartva. A kecskerágó e mitológiai alakokkal való oly régi összekötése egyrészt a fáklyára emlékeztető termése, magköpenye miatt történhetett, illetve a “bosszúálló” karaktere sem mellőzendő: egy akkori fajleírás szerint “olyan mérges, hogy a marhát, kivált a kecskét már akkor is megöli, ha gyümölcsét vagy levelét ezek az állatok megízlelik” (Rácz, 2006).

A kecskerágó-virágúak (Celastrales) rendjébe sorolt mindegy 100 nemzetség leginkább trópusi, szubtrópusi elterjedésű, a kecskerágófélék (Celastraceae) családjának néhány taxona pedig a mérsékelt égövben is elterjedt. Országunkban a kecskerágó (Euonymus) nemzetség honosodott meg, négy fajjal. Kettő közülük, a csíkos és bibircses kecskerágó (E. europaeus, E. verrucosus) gyakorinak számít, előbbi üde lomberdőkben, ligeterdőkben, utóbbi tölgyesekben és sziklaerdőkben él. A széleslevelű kecskerágó (E. latifolius) már szórványosabb elterjedést mutat, a bükkösök zónájában található meg.

Általánosan jellemző e cserjékre az átellenesen álló, tojásdad alakú, finoman fogazott szélű levél, mely ősszel vörös színre vált. Alig észrevehető, sárgás-zöldes virágaik kis virágzatba tömörülnek, bögre vagy vánkos alakú mézfejtő gyűrűkben termelt nektárral vonzzák a beporzó rovarokat. Papsapkára emlékeztető toktermésük általában négyszögletű, kárminvörös-rózsaszínes árnyalatú, melyekből kibújnak a narancssárga magköpennyel félig, vagy teljesen borított magvak. A húsos magköpeny eledelül szolgál rigók, vörösbegyek, szarkák számára, melyek biztosítják a magok elterjedését. Egyébként mérgező glikozidokat és alkaloidokat tartalmaznak (evonozid, evonin).

Tőlük kissé eltér, mind külalakban, mind élőhelyben, na meg veszélyeztetettségi státuszban is, az egyre inkább eltűnő félben lévő törpe kecskerágó (Euonymus, néhol nana, néhol nanus, nagyritkán meg Evonymus). Néhány terméséből kibúvó magján megszámolható, hogy hány helyen fordul elő Romániában.

Élőhelyei egyre inkább visszaszorulnak, hiszen jégkorszaki maradványnövény, amely csak nedves és hűvös refúgiumokban tud fennmaradni. Ezek többségét évtizedekkel ezelőtt lecsapolták, most meg a klímaváltozás és a hétvégi házak is fenyegetik élőhelyeit. Többek között emiatt is jelöli védendőnek előfordulási területeit a Natura 2000-es Élőhelyvédelmi Irányelv.

Kúszó, vagy felemelkedő, paralécekkel futtatott szárral rendelkezik, magassága 50 és 200 cm közé esik. Lándzsás levelei merevek, kopaszok, tompa vagy hegyes véggel rendelkeznek. Levélszéle enyhén visszahajló, a csúcs fele akár finoman fogazott lehet. Levélállása változatos, szórt vagy átellenes, ritkábban örvös szerveződést mutat. Sugaras szimmetriájú, 4 mm átmérőjű virágai vékony kocsányon 1-3-assával ülnek. Rózsaszínes lepellevelei között négy porzó és négy bibe, illetve csokoládébarna nektárt tartalmazó mézfejtő található. Méhek, legyek és hangyák porozzák be. Toktermése négy kopácsra nyílik, melyekből kibújik négy narancssárga magköpennyel félig borított körte alakú sötétbarna mag. Májustól augusztusig virágzik.

A törpe kecskerágó a puhafás ligeterdőket, a láperdőket, illetve az égerligeteket kedveli. Ezen erdők dombvidéken és alacsony hegyvidéken fordulnak elő. Zárt lombkoronával rendelkeznek, aljnövényzetük a vízborítottság és a fényszegénység miatt hézagos, inkább reliktum jellegű fajoknak biztosít életteret. Fennmaradásukat a hűvös, csapadékos, kiegyenlített klíma biztosítja. A törpe kecskerágónak két alfaját jegyzik, egyik az ssp. erecta, mely egy évben kétszer is virágozhat, a másik az ssp. ascendens, amely kisebb méretű és sziklásabb területeket kedvel.

Bár nem került a közösségi érdekeltségű fajok közé, a Natura 2000-es Élőhelyvédelmi Irányelv olyan élőhelyek védelmét írja elő, amely kedvez e faj számára is. Ez különösen előnyös, hiszen számos olyan növény is védelem alá kerül, amely ilyen élőhelyekre specializálódott.

Romániában a törpe kecskerágó a Keleti-Kárpátokban és az ország észak-keleti részén fordul elő. A Natura 2000-es felmérések alatt rátaláltak a Vasláb melletti Fenékláprét védett terület határain kívül, nem messze tőle, Alfalu mellett is előkerült néhány egyede. Az Alcsíki-medence is büszkélkedhet a fajjal, ahol már elterjedési területének védettsége is hozzájárul a faj megőrzéséhez. A Bukovinai-Obcsinák és a Zamosteai élőhelyvédelmi területen több egyedet is találtak. Szakirodalom jegyzi további előfordulásait Kovászna megyében, illetve több észak-keleti megyében is.

Ha nem is ismeri mindenki a törpe kecskerágót, élőhelye sokak kedvencének számít. Nem csak mi szeretjük ezeket a területeket, hanem a juhok is vígan legelik télen-nyáron. A dolgos emberek, megérdemelt pihenésüknek eleget téve, s hogy fáradalmaikat csendes, egészséges környezetben töltsék, felzárkóztak a hétvégiház-építési hullámhoz, amely olyan divat, ami leginkább az eddig érintetlen területeket veszi célba tujás-gyeptéglás (rehabközpont-) lakótelepek kiépítése érdekében.

Egy kis építkezés itt, egy kis túllegeltetés ott, és a terep ideális az invazív növények megtelepedéséhez – a növénytársulásokat megbontják, a fontos fajokat kiszorítják, s aztán csodálkoznak az emberek, hogy sehol egy, mondjuk, veszélyeztetett zergeboglár, amit vázára lehetne vágni. A klímaváltozás sem mellékes, hiszen ha a monokultúrák már nem működnek, és locsoláshoz a vizet sem lehet mindenhonnan pumpálni, tarra vágni és lecsapolni pont az ilyen területeket lehet: lőn kaszálók, legelők, és lőn pityókaföldek.

Szakirodalom:
SĂVULESCU, T. (ed.): Flora Republicii Populare Române, Bucureşti, Academia Republicii Populare, 1958/VI.
DONIŢĂ, N., POPESCU, A., PAUCĂ-COMĂNESCU, M., MIHĂILESCU, S., BIRIŞ, I.A.: Habitatele din România, Bucureşti, Tehnică Silvică, 2005.
SANDA, V., OLLERER, K., BURESCU, P.: Fitocenozele din România - sintaxonomie, structură, dinamică şi evoluţie, Bucureşti, Editura Ars Docendi, 2008.
OPREA, A. Lista critică a plantelor vasculare din România, Iaşi, Univ. Alexandru Ioan Cuza, 2005.
BOŞCAIU N., COLDEA G., HOREANU C.: Lista roşie a plantelor vasculare dispărute, periclitate, vulnerabile şi rare din flora României, Ocrot. Nat. Med. Înconj., Bucureşti, 1994/1, 45-56.
BLAKELOCK, R. A. : A Synopsis of the Genus Euonymus L., Kew Bulletin, 1951/6/2, 210–290.
KUBITZKI, K.: Flowering Plants, Dicotyledons: Celastrales, Oxalidales, Rosales, Cornales, Ericales: Families and Genera of Vascular Plants, Hamburg, Springer, 2004.
SULYOK József: Lápok, KÖM Természetvédelmi Hiv., Budapest, 2002.
CSIKY Gergely: Görög-római mythologia, Budapest, Franklin, 1911.
RÁCZ János: A bak és kecske állatnév növényneveinkben, Magyar Nyelvőr CXXX, 2006/3, 302-316.
TRENCSÉNYI-WALDAPFEL Imre: Mitológia, Budapest, Gondolat, 1983.




Régi oldal >