Földharácsolás és alternatívák a mai Romániában
Dobrai Zsolt Levente 2018. július 06. 10:31, utolsó frissítés: 10:31Belenéztünk az Ecoruralis és a Transnational Institute jelentéseibe, ahonnan kiderül, hogy milyen hátrányai lehetnek a romániai földkoncentrációnak, és hogy van-e környezetbarát agrárpolitika.
Románia uniós csatlakozását követően majdnem hat évig volt érvényben az a földmoratórium, amely formailag korlátozta a hazai termőföldek külföldiek általi vásárlását. Azért csak formailag, mivel a benne megszabott korlátozó feltételeket nem volt nehéz kijátszani. Romániában bejegyzett jogi személyeken keresztül vásároltak külföldi nagyvállalatok és vállalkozók termőföldeket a moratórium alatt is. A 2014-es ún. piaci liberalizációt követően pedig az a helyzet alakult ki, hogy az ország jó minőségű termőföldjeinek körülbelül negyven százaléka külföldi bankok, biztosítótársaságok és befektetési alapok tulajdonába (kb. 10%) vagy használatába (kb. 30%) került. Mindemellett a legnagyobb földkoncentráció három hazai vállalkozás kezében összpontosul: TCE 3 Brazi, Interagro és Comcereal. (Ezen utóbbi vállalkozások alapító-igazgatóira szokás a román közbeszédben néha úgy hivatkozni, mint a dörzsölt vagy okos fiúkra (băeții deștepți), akik a következők: a 2014-ben elhunyt Culiță Tărâţă és családja, Ioan Niculae és végül a Comcereal többségi tulajdonosa Adrian Porumboiu.)
A termőföldek telekkönyvezésének hiányosságai, a vidéki kisgazda-mezőgazdaság piaci elértéktelenedése (ami a nagyberuházásokat támogató agrárpolitikák eredménye) és az urbanizáció következményei oda vezettek, hogy a vállalkozók könnyen felvásárolhattak nagyobb földeket, gyakran csak azért, hogy idővel újraértékesítsék őket. Az ilyen jellegű spekulatív (nem termelői) tranzakciók néhol hozzájárultak a földárak emelkedéséhez is, noha ennek ellenére az uniós átlaghoz képest a hazaiak még mindig nagyon alacsonyaknak számítanak: 2-5 ezer euro/ha; Körösvidéken és a Bánságban azonban 9-10 ezer euro/ha értékben is értékesíthető.
Májusban a szenátus a termőföldekkel való ilyen jellegű kereskedés, illetve a külföldi vállalatok általi további földharácsolás korlátozását célozta meg. A törvényjavaslat szerint a megvásárolt kültelki termőföldeket eladni ezután csak akkor lehet, ha azok 15 évig használatban voltak. Vásárlási előjogot a továbbiakban is a következő kategóriák élveznek, ebben a sorrendben: a résztulajdonosok vagy elsőfokú rokonok, bérlők, „fiatal gazdák”, a termőföldet használó szomszédok és végül az Állami Birtokok Ügynöksége (Agenţia Domeniilor Statului). Továbbá a kültelki termőföldeket magánszemélyek esetében csak azok vásárolhatják meg, akik legalább három évig ugyanazon a településen éltek, illetve a jogi személyek esetében csak azok vásárolhatják meg, akik az ország területén legalább három éves állandó lakhellyel rendelkeznek. A törvényjavaslat ezentúl a képviselőházban kerül megvitatásra, viszont félő – mondják ellenzéki politikusok és a parasztérdek-védők egyaránt – hogy ezeket a módosító javaslatokat az EU intézményei nem fogják jó szemmel nézni és amúgy is – szerintük – kissé populista színezetűnek tűnnek, a nu ne vindem țara/nem adjuk el a hazánkat sorozatból valónak.
A külföldiek földvásárlási jogának korlátozása azonban önmagában elégtelennek tűnik, hiszen így – az árspekulációk korlátozására vonatkozó passzusokon túl – nem a nagytőkével rendelkezők további termőföld-felhalmozását akadályozná meg, teret engedve olyan kiegészítő-kísérő agrártámogatásoknak, amelyek a kis és a közepes, illetve a szövetkezeti gazdaságok érdekvédelmét és érdekérvényesülését szolgálja, hanem kizárólag arról van szó, hogy a hazai nagytőkések így a már említett TCE 3 Brazi, InterAgro, Comcereal vagy a Brăilai Nagyszigetet (56 ezer hektár termőföldet) birtokló Agricost érdekeit tartja szem előtt. A „nemzeti tőke” (amely rendszerint román-külföldi vegyes tőkével rendelkezik) érdekeinek előtérbe helyezését jelenti a nemzetközi tőkével szemben. Az agrárpolitikák támogatási rendszerének a módosítása fel sem merül. A termőföldek tulajdonviszonyainak rendezése azon túl, hogy valóban hosszadalmas esetekkel jár, azért is késik, mert a jelenlegi bizonytalan telekkönyvi helyzetek lehetővé teszik a paraszti kis vagy a nehezen fenntartható közepes gazdaságok visszaszorulása következtében újonnan „felszabaduló” telkek újraértékesítését különféle beruházók előtt. Vagyis egyes önkormányzatok a kollektivizálás előtti tulajdonviszonyok rendezését, újraszervezését is azért késleltetik, hogy változó összegeket nyerjenek belőle.
Nemrég a mezőgazdaság és vidékfejlesztés minisztere, Petre Daea, azt nyilatkozta, hogy a telekkönyvezés rendkívül bonyolult folyamat, ezért lassan lehet vele haladni, valamint, hogy körülbelül 4 millió hektár termőföldet sikerült eddig rendszerbe iktatni. Ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy körülbelül 9 millió hektár termőföld telekkönyvezésének rendezése van még hátra, amennyiben a kolozsvári székhelyű Ecoruralis parasztérdek-védő szervezet és a Transnational Institute nemzetközi think tank erre vonatkozó adatait vesszük alapul, ugyanis szerintük 2010-ben körülbelül 13 millió hektár használatban lévő termőföldje volt Romániának, ami az ország összterületének 55 százalékát teszi ki. Ebből 8,3 millió ha szántóföld, 4,5 millió ha legelő és mezőtelek, 0,3 millió ha gabonatermő, illetve 0,2 millió ha családi kert. Ezek az adatok továbbá azt is megmutatják, hogy a vállalati kézben összpontosuló földkoncentráció aránya 2007 óta növekszik, ellenben a termőföldeken folytatott más típusú és ezzel együtt az össz-mezőgazdálkodás aránya is csökken.
Ezek a tendenciák – a földkoncentráció és a paraszttalanítás – egyrészt növelik a termőföldek nagy tételű termelékenységét, a hazai és főleg a külföldi piacok ellátásának képességét, másrészt viszont a vidéki lakosság jelentős hányadának további deklasszálódását, elszegényedését vonja maga után. A termelékenység növelése nem jár föltétlenül munkahelyteremtéssel, sőt, a gépesítés és jól felszerelt farmok egyre kevesebb helyi munkaerőt igényelnek és egyre több termőföldet a helyi önkormányzatok kültelkeiből a folyamatos terjeszkedés költségeinek fedezésére. Továbbá azt is jelenti, hogy megszünteti bizonyos vidékek és területek biodiverzitását, valamint monokulturálissá alakít komplex agrárökoszisztémákat. Nem utolsó sorban a termelékenység fokozására használt vegyszereknek, műtrágyáknak és rovarirtó szereknek a környezet és a fogyasztók szempontjából minőségromboló hatásuk van. Szóval, ha tisztán gazdasági oldaláról nézzük a kérdést, a dolog relatíve egyszerű: minél nagyobbak a földek, annál többet és annál hatékonyabban lehet termelni, tehát annál könnyebb rákapcsolódni a nemzetközi élelmiszerpiacra. Az export-orientált, nagyipari mezőgazdaságra való áttérés kormányzati támogatása azonban csak a piaci integráció elvét követi, a tőzsdei indexek és a külföldi beruházások dinamikájának mérésére hangolódva intézkedik stb., ami azt jelenti, hogy a társadalmi valóság csak egy meglehetősen szűk szegmensére fókuszál. Az ilyen piaci redukcionizmus pedig odavezet, hogy mellőzés tárgyává válnak más jellegű agrárökoszisztémák és azok az emberek, akik még mindig magas arányban – körülbelül négy millióan – létfenntartási gazdálkodásból élnek. Ők – az Ecoruralis jelentése szerint – a piacgazdaság térnyerésének ellenére, becslések alapján, az országos élelmiszer-fogyasztás 25-30 %-át képesek még mindig biztosítani.
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája több támogatási programból (pillérből) áll, de még a a Vidékfejlesztési Alap szubvenciófeltételei is inkább a kisgazdák termőföldjeinek eladását vagy bérbe adását ösztönzi. Vagyis úgy romániai, mint az Uniós agrárpolitikák az ipai mezőgazdaság fenntartásának és működtetésének kedveznek. A KAP 2014–2020 támogatási rendszerében pedig Románia nagyobb összegeket hívhat le, mint korábban – ez pedig rendkívülien vonzó a nagyvállalkozók számára, akik egyszerre részesülnek állami és uniós támogatásokban. A külföldi fölharácsolók között a holland Rabobank, az olasz Generali biztosítótársaság romániai leányvállalta Genagricola, az Egyesült Királyságból származó Spearhead International, az osztrák Bardeau Holding, az olasz rizstermelő Riso Scotti, a német Germanagrar stb. A földharácsolás jelensége nem korlátozódik a termőföldvásárlásra vagy azok bérlésére. A Holzindustrie Schweighofer esete például azt bizonyítja, hogy kiterjedt erdővidékek vagy egyéb természeti erőforrásokhoz való hozzáférés is káros és veszteséges lehet a környezet és az érintett települések szociológiája számára.
A Transnational Institute jelentése pedig külön hangsúlyozza, hogy földharácsolás alatt nem csak a globális dél – afrikai vagy ázsiai – gyakran állami erőszakkal véghezvitt konkrét földrablásait kell érteni, hanem a létező jogrend és agrárpolitikák által nagy vonalúan támogatott földvásárlást vagy a földdel, természeti erőforrásaival folytatott kirekesztő és felelőtlen kereskedelmet. Kelet-Európában ez a jelenség a kilencvenes években kezdődött el a szövetkezeti rendszerek magántulajdonba konvertálásával, majd a 2000-es években lassan újabb piaci – többnyire külföldi – beruházók megjelenésével.
Az olyan szervezeteknek mint az Ecoruralis, a Nyéléni Europe, a Transnational Institute vagy a La Via Campesina egyrészt az a céljuk, hogy elvégezzék azt a tényfeltáró munkát, amely képes feltárni a földharácsolás és annak agroökológiai következményeit, e kettő közötti viszonyokat. Másrészt pedig kapcsolatot teremtenek az érdekvédő és érdekérvényesítő szervezetek, mozgalmak, az elkötelezett szakemberek és a törvényhozók között. Az agroökológia egy olyan multidiszciplináris terület, amely egyszerre dolgozik az agronómia, az ökológia, szociológia és a közgazdaságtan eredményeivel, azaz ezen eredmények alkalmazásának folyamatát öleli fel tehát egy sajátos, környezetbarát mezőgazdálkodási módszer. Az élelmiszer-önellátás fogalma pedig – amely a Via Campesina mozgalomból származik – azt a feltevést vagy elvet jelenti, amely szerint azoknak az embereknek, akik megtermelik, forgalmazzák és elfogyasztják az élelmiszereket, maguknak kell befolyásolniuk és irányítaniuk az élelmiszer-előállítás és az élelmiszer-forgalmazás mechanizmusait, folyamatait.
Ezen elvek és gyakorlatok kiterjesztésére vannak javaslataik is. Azon a nélkülözhetetlen munkán kívül, amelyet világszerte, így Romániában is elvégeznek egyfelől az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezetének Irányelvek a Földbirtokok, Halászterületek és Erdők Felelősségteljes Kormányzásához (VGLT) című dokumentumában lefektetett agrárpolitikai javaslatokat támogatják, amelyek – szerintük – a földgazdálkodás ésszerűbbé tételéhez, illetve a kizsákmányoló földügyletek előfordulásának minimalizálásához járulna hozzá. Ezen javaslatok alapján öt irányelvet érdemes követni: 1. A telekkönyvezés és a földvásárlás folyamatainak igazságos szabályainak kidolgozása. 2. Az államnak jogvédelmet kell biztosítania polgárainak a földharácsolás jelenségével szemben; a külföldi földvásárlók esetében pedig különadó bevezetését vehetné fontolóra. 3. A mezőgazdasági beruházások méltányosak kell legyenek a helyi kisközösségekre nézve: fontos a helyiek tájékoztatása és képzése. 4. A gazdasági növekedés nevében zajló nagy tételű földvásárlások mellőzik a negatív társadalmi és környezeti következményeket, ezért az emberjogi, társadalmi igazságosság és környezetvédelmi szempontokat be kell tartani. 5. A területi-adminisztratív egységek természeti és szociális erőforrásainak felmérésére és hasznosításának újragondolására van szükség – mielőtt bármilyen szerződéseket kötnének a helyiek vagy az önkormányzatok nagy beruházókkal. Másrészt viszont az olyan jellegű megközelítésekben és módszerekben látják a változtatás lehetőségét, mint például az agroindusztriális megközelítéstől az agroökológia irányába való elmozdulás; az állami és a kisgazdák egyéni és szövetkezeti vállalkozásainak támogatása, az alulról szerveződés, a horizontális döntéshozás és szervezeti működés gyakorlatainak betartása, a földkoncentráció következményeivel kapcsolatos informálás, és az élelmiszer-önellátás mozgalmának népszerűsítése.