2018. november 14. szerdaAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ideológiai szótár #2. Mi a klasszikus liberalizmus?

Dobrai Zsolt Levente 2018. október 29. 13:10, utolsó frissítés: 14:14

Kik számítanak a liberális gondolkodás klasszikusainak és mennyi köze van mindennek ahhoz a társadalmi valósághoz, amelyben ma élünk?


A bevezető szócikkben említettük már, hogy az ideológiák – annak függvényében, hogy milyen feltevések, gyakorlatba ültetésüket szolgáló konkrét politikai eszközök mentén válnak valósággá – eltérő mértékben lehetnek igazak vagy hamisak. Nézzük most meg, mi a helyzet a klasszikus liberalizmus fontosabb felvetéseivel, téziseivel.

Klasszikus liberalizmus alatt lényegében azt a hatalmas, 17., 18. és 19. századi gondolkodók által megírt államelméleti és közgazdaságtani értekezések együttesét értjük, amely egyszerre foglalkozik az állami hatalmat megtestesítő szuverén legitimitását, hatáskörét és annak jogi korlátait, a kormányzás módját, a háború és a béke jogát, a politikai gazdaságtant, közgazdaságtant (fiziokraták, klasszikus közgazdaságtan) és a népek jogát tárgyaló kérdésekkel.

Egy népszerű liberalizmustörténeti séma szerint két nagyobb hagyományról szokás beszélni: az angolról és a franciáról. A liberalizmus történetének ezen hagyományai és időbeli szakaszaiban születnek meg azok a gondolatok, amelyek sok tekintetben meghatározzák a mai liberális demokráciák felépítményeit is.

Ennek a gondolkodói hagyománynak eredménye az, hogy az egyeduralmi hatalmi szerkezet, egy társadalom hitvallási és lelkiismereti egyszínűsége, az államvallás monopóliuma megtörik és polarizáltabbá válik. A közösségével szemben jogi és tulajdonviszonyi szempontból (lásd: az angliai bekerítés folyamatát) felértékelődik az egyén szerepe, párhuzamosan a nép jelképes jelentőségével (lásd: francia forradalom és európai következményei). Hatására a tekintélyelvűség és a hierarchikus és patriarchális társadalmi szerveződés bizonyos alakzatai is megrendülnek, leépültek – végső soron ez az ideológia döntő módon befolyásolta azt az államberendezkedési formát, amit ma liberális demokráciának nevezünk.


A liberalizmust tehát a szabadság filozófiájának vagy a szabadság akarásának szokás nevezni. De vajon fenntartható-e ez a minősítés?

Az állami hatáskör korlátozásának kérdése különböző országokban, különböző korokban eltérő indoklásokra és magyarázatokra talált. Annak ellenére, hogy az angol és a francia 17. századi államiság és társadalom szerkezetileg több tekintetben különböztek egymástól, az egyik fő kérdésfelvetés mindkét országban – ahogy a felvilágosodás egy másik fontos terepén, Németalföldön is – a királyi, azaz az állami hatalom legitimitására vonatkozott.

Az állami hatalom legitimitását addig (ahogy végső soron a rendek kiváltságait is) teológiai érvek segítségével és az ún. királyok isteni jogával magyarázták, amely értelmében a királyi hatalom (amely magába foglalta a klérust és az arisztokráciát, majd az állandó hadsereget is) gyakran járt el önkényesen vagy zsarnokként viselkedett alattvalóival, ami olykor egyszerre váltotta ki mind a születő polgári és kereskedő rendek, mind a nép tágabb rétegei haragját, lázadását. Az önkényesség rendszerint a rendek vagy a parlament összehívásának mellőzését jelentette vagy olyan pénzügyi és kereskedelmi politikák bevezetését, amelyek bizonyos kereskedő társaságok érdekeit korlátozták. Ezt a hatalmat kellett féken tartani, adott esetben lecserélni egy másikkal, amely egyszerre nyúlt a jog és az igazságszolgáltatás meghatározásának eszközéhez és a gyarapodó polgárság vagy a nincstelenek tömegéhez.

Hugo Grotius például a zsákmányoló holland hajókat birtokló és a holland tengeri kereskedelem terjeszkedésében oroszlánszerepet betöltő Kelet-Indiai Társaság érdekeinek védelmét látta el, kidolgozva a zsákmányjog rendszerét (Értekezés a zsákmányolás jogáról). Ezalatt pedig, akárcsak a későbbi John Locke, akit a „liberelizmus atyjának” szokás tartani, a vallási tolerancia mellett foglaltak állást, hangsúlyozva a lelkiismereti szabadság és az egyéni ítélőerő fontosságát.

A liberálisok érdeme tehát – jóindulatúan fogalmazva – kettős. Egyszerre járultak hozzá a korábbi hatalmi struktúrák megdöntéséhez és újabb elnyomó struktúrák megerősítéséhez. A korábbi struktúrák megdöntéséhez pedig a nép soraiból szereztek széleskörű támogatást maguknak, mivel bizonyos természetes jogokra hivatkozva megnyitották előttük a politikai véleménynyilvánítás – nem föltétlenül a részvétel – kapuit (a parlamentek szerepének növelésével, a szavazati jog fokozatos kiterjesztésével stb.). Az újabb elnyomó struktúrák pedig a tulajdonjog köré csoportosulva a liberális jogrendbe lettek kódolva, úgy bizonyos anyagi és társadalmi pozíciókat, a zsákmányszerző háborúk legitimitását, a gyarmatok és bizonyos társadalmi osztályok alárendelt státusát nem kérdőjelezték meg elég radikálisan, azaz kellő következetességgel.

John Locke például amíg a polgári kormányzatról szóló értekezésében az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz való jog mellett érvel, Karolina állam alkotmányának kidolgozásában a rabszolgaság mellett foglalt állást, abszolút jogot adva a rabszolgatartóknak az ültetvényeiken dolgoztatott fekete bőrűek élete feletti rendelkezéshez. A hasonló példák sorát hosszan folytathatnánk, de a lényeg az, hogy a liberalizmus születésében bábáskodó gondolkodók általában egy új kiváltságok rögzítésére és védelmére szabott ideológiát dolgoztak ki, annak ellenére, hogy az idők során fel-fel merültek mindenkire vonatkozó és szociális jellegű követelések is.


Legitimáció és kormányzás a piac tükrében

Továbbá, a liberalizmus teszi általánossá azt a szemléletet – Thomas Hobbes szerződéselméletének fonalát követve –, miszerint a főhatalmat, vagyis a kormányzás jogát csakis a nép legitimálhatja az egyének által szabadon kötettett társulás vagy politikai szövetség által. Ez a szerződés megszünteti az államiság előtti ún. természeti állapotot, ahol – állítólag – a legelvetemültebb emberi tulajdonságok uralkodnak (itt a szerzők rendszerint a természeti állapot barbársággal való egyenlő voltának szemléltetésére az amerikai vagy afrikai őslakosokra szoktak hivatkozni). Az, hogy ezek a gondolkodók az emberi tulajdonságok vagy az emberi értelem valamilyen leírásával kötötték össze, sőt, ezekre hivatkozva építették fel érveiket arra utal, hogy egy liberális társadalmi rend mögött van egy antropológiai előfeltevés is. Ezek a feltevések – annak függvényében hogyan értelmezték azt a kérdést, hogy mi az ember – saját hasonlatosságukra alakítottak ki politikai berendezkedéseket, állam- és ismeretelméleteket.

Végül pedig a kormányzat kérdésére vonatkozó liberális elmélkedések kapcsán megemlítjük egy skót arisztokrata, James Steuart közgazdász nevét is, aki talán először használta a politikai gazdaságtan kifejezést. Steuart politikai gazdaságtanának egy része tehát a kormányzat módjával foglakozott, azaz leírta, milyen lenne egy szabadelvű megközelítésében az ideális uralkodó portréja, aki úgy támogatja az egyre bonyolultabb és az állami hatalommal egy időben vetélkedő kereskedelem növekedését – ami rendszerint gyarmatosítással és háborúkkal jár –, hogy eközben kellő távolságot tart a piac természetes törvényeinek központi szabályozásától. Ugyanakkor a piaci mechanizmusokat jól ismerő uralkodó legitimitása múlik azon, hogy hogyan viszonyul a piac természetes rendjéhez. A fiziokraták például azt állították, hogy az emberi társadalmakat egy természetes rend vezérli, így a piacot is, amely a maga evidenciái szerint működik, és nincs szüksége a mesterséges emberi döntések beavatkozására – holott ők voltak az elsők, akik az előállított javak értékének egyedüli forrását az emberi munkában ismerték fel.


Ajánlott irodalom:

Domenico Losurdo: Contraistoria liberalismului. Editura Tact, Kolozsvár, 2016
Ellen Meiksins Wood: Originea capitalismului. Editura Tact, Kolozsvár, 2015
Ellen Meiksins Wood: A trumpet of sedition. New York University Press, New York, 1997
Hugo Grotius: A háború és a béke jogáról. Pallas Studió-Attraktor Kft, Budapest, 1999
Thomas Hobbes: Leviatán. Magyar Helikon, Budapest, 1970.
John Locke: Értekezés a polgári kormányzatról. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986
Montesquieu: A törvények szelleméről. Osiris Kiadó, Budapest, 2000
Alexis de Tocqueville: A demokrácia Amerikában. Gondolat, Budapest, 1983
Adam Smith: A nemzetek gazdagsága, Közgazdasági és Jogi kiadó, Budapest, 1992
John Stuart Mill: A szabadságról. Haszonelvűség. Magyar Helikon, Budapest, 1980

A borítókép Hendrik van Schuylenburgh 1665-ben készült munkája. A németalföldi Kelet-Indiai Társaság bengáli kereskedelmi páholyát ábrázolja.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >