2018. november 14. szerdaAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lehet, hogy a közgazdasági Nobel-díjjal üzennek valamit a klímaváltozásról

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. november 03. 15:30, utolsó frissítés: 15:31

Két nagy esélyes volt az idei díjra: egyik tudós mérsékelt, a másik radikális megoldással állítaná meg klímaváltozást.


Gyakran előfordul, hogy a válaszok, amelyeket egy bizonyos problémára adunk, igencsak elnagyoltan két kategóriába oszthatóak: radikális vagy mérsékelt. Ez a fajta kategorizálás sokszor fellelhető a klímakutásban is, és talán segít megérteni az idei közgazdasági Nobel-emlékdíj üzenetét.

Az idei közgazdasági Nobel-díjat a klímaváltozás gazdasági megközelítésével foglalkozó William Nordhaus, valamint a technológia változásának a gazdasági növekedésben betöltött szerepét vizsgáló Paul Romer kapta. Nordhaus munkája eredményeként összetett gazdasági modellek jöttek létre, amelyek segítségével vizsgálhatóvá vált a klímaváltozás költség-haszon elemzése. Talán még fontosabb azonban, hogy ezen modellek segítségével kidolgozhatóvá váltak bizonyos alternatív forgatókönyvek a klímaváltozás hatásait tekintve. Romer munkásságának eredménye pedig az endogén növekedéselmélet.

Mindketten kiváló tudósok. Szinte borítékolni lehetett, hogy Nordhaus díjazott lesz, és a szakemberek szerint Romer is legalább annyira megérdemli az elismerést, mint kollégája. Azonban a díjazottak mellett legalább annyira érdekes azoknak az esete is, akik nem kaptak díjat. Főleg az, hogy miért nem?

Így gondolja ezt Peter Dorman közgazdász is, aki szerint az, hogy kiket nem díjaznak, legalább annyira fontos kinyilatkoztatás, mint az, hogy kit igen. Nordhaus mellett ugyanis a másik nagy esélyes közgazdász az elismerésre Martin Weitzmann volt, akinek azonban közgazdasági elméletei homlokegyenest ellentmondanak a díjazottakéval.


Sőt, Nordhaus és Weitzmann között évek óta komoly szakmai vita dúl a közgazdaság és a klímaváltozás kapcsolatáról, valamint a problémára adandó válaszokról, megoldásokról. Míg Nordhaus azt tartja, hogy lehetséges és szükséges egy arany középutat meghatározni, amelyen mérlegeljük a széndioxid-kibocsátás visszaszorításának költségeit, addig Weitzmann teljesen elveti ezt a nézetet.

William Nordhaus és Paul Romer a Nobel-bizottság hivatalos plakátján.William Nordhaus és Paul Romer a Nobel-bizottság hivatalos plakátján.


Amire Nordhaus törekszik, az voltaképp egy optimalizáció. Arra keresi a választ, hogy mennyire érdemes megadóztatni a széndioxid-kibocsátást az emberi jólét maximalizálásához. Pontosabban megfogalmazva, azt az elfogadható mennyiségű globális felmelegedést akarta meghatározni, aminél ha jobban visszafojtanánk a kibocsátást, akkor az intézkedés társadalmi határköltsége nagyobb volna, mint a kevesebb környezetszennyezés határhaszna. Ezen modell szerint a klímaváltozásnak van egy optimális mértéke, amelyet el lehetne és kellene érni. Nordhaus szerint például egy megfelelő adópolitikával.

Ez az a nézet, amelyet Weitzmann teljes mértékben elvet és jóval drasztikusabb módszereket sugall a klímaváltozás ellen. Meglátásában most már egy konkrét katasztrófahelyzet ellen kell bebiztosítanunk magunkat. Annál is inkább, hogy a természettudomány mai állása szerint létezik olyan mértékű széndioxid-koncentráció az atmoszférában, amely már visszafordíthatatlan hatással lenne a Föld ökoszisztémájára. A gond az, hogy nem lehet tudni pontosan, hogy hol van ez a határ – főleg, hogy lehet a kiváltó ok és a hatás között akár több évtizednyi eltérés is –. Weitzmann szerint azonban nem racionális vállalni ezt a kockázatot.

Bár abban egyetértés van köztük, hogy az államoknak minél előbb tenniük kellene a klímaváltozás ellen, azonban a beavatkozás erősségét tekintve homlokegyenest mást mondanak. Nordhaus progresszív adózást akar, Weitzmann arról beszél, hogy a jelenleg is tartó ipari termelést kell teljes mértékben leállítani, és max akkor újraindítani, amikor lehetséges egy környezetkímélő zöld technológiára alapozott termelési rendszer kialakítása.

Mint Dorman mondja, sokan arra vártak, hogy ketten megosztva kapnak Nobel-díjat, így egyúttal elismerik a téma fontosságát és a viták létezését ezen a téren. Az azonban, hogy nem így lett, legalább ennyire beszédes a közgazdász szerint. Nem kizárt, hogy a Nordhaus mellé Romer-t helyező gesztussal véleményt mondtak a vitában és kizárták Weitzmann-t. Persze az is lehet, hogy a bizottság mindössze Nordhaus módszertani eredményeit kívánta elismerni, és amennyiben maga a bizottság nem nyilatkozik e téren, minden vélemény csakis spekuláció.

Martin WeitzmanMartin Weitzman


Dorman szerint semmilyen formában nem meglepő Nordhaus díjazása, hiszen egy kiváló szakemberről van szó, a klímaváltozás közgazdaságtana pedig mára már legitim és önálló kutatási területté nőtte ki magát. Különösen annak fényében, hogy az ENSZ tudósai nemrég arról publikáltak egy jelentést, hogy a jelenlegi klímaváltozás megfékezéséhez 2050-ig gyakorlatilag le kellene állítani a szénerőműveket és a többszörösére kellene emelni a megújuló energiába való beruházásokat.

Azonban még így is érdekesnek mutatkozik a döntés, hogy a mérsékelt gazdasági átalakulás mellett tette le a vokság a Nobel-bizottság, szemben a totális újraszervezéssel. Kétségtelen, hogy van ebben ráció, hiszen a Weitzman által szorgalmazott rendkívül jelentős újraszerveződés olyan szintű változásokat hozna és követelne, amely jelenleg szinte elképzelhetetlennek tűnik. Nyitva maradt a kérdés ugyanakkor, hogy miért minősül annyira radikálisnak Weitzmann, különösen, ha esetleg még igaza is van.

Ugyanis amennyiben tényleg átléptük azt a széndioxid-kibocsátási határt, amelyet már nem kellett volna, akkor a Nordhaus által szorgalmazott apró lépések nem csak, hogy nem mentenek meg, hanem tovább rontják a helyzetet. A Weitzmann-féléket gyakran gúnyolják vészmadaraknak és katasztrófa-mániásoknak, ám egy globális ökokatasztrófa esetében talán némileg megérthető a sürgetett aggodalom.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >