2018. december 16. vasárnapEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ideológiai szótár #3. Mi a liberális feminizmus?

Bíró Noémi 2018. november 05. 14:37, utolsó frissítés: 14:39

A kortárs feminista irányzatok közül a legkevésbé rendszerkritikus, a társadalmi viszonyok megváltoztatásának felelősségét gyakran a nőre, mint egyénre hárítja.


A liberális feminizmus a nemek közötti, elsősorban jogegyenlőségként meghatározott egyenlőség elméletét, illetve az ezzel összefüggő mozgalmi gyakorlatot foglalja magában. Ennek megfelelően alapját a személyes autonómia és a szabadság nőkre való kiterjesztése képezi, megközelítésében pedig erőteljesen individualista. Mozgalomtörténeti szempontból a legláthatóbb irányzata a feminizmusnak, és tény, hogy sokat tett a férfiak és nők közötti jogegyenlőség kivívásáért, a politikai részvétel jogától kezdve munkajogi problémákon keresztül a reproduktív jogok tematizálásáig. Elméleti megfontolásaiban viszont nem mindig következetes, és a kortárs feminista irányzatok közül a legkevésbé rendszerkritikus, a társadalmi viszonyok megváltoztatásának felelősségét gyakran a nőre, mint egyénre hárítja.

A korai liberális feminizmus és a nőjogi mozgalom kezdete

A korai liberális feminizmus célkitűzése a szigorú értelemben vett patriarchátus, azaz a nőknek a férfiaktól való totális függésének, illetve jogi alárendeltségének a felszámolása. A nők helyzetének egyik legkorábbi liberális teoretikusa Mary Wollstonecraft volt, aki A Vindication of the Rights of Woman című, 1792-es írásában a nők számára is hozzáférhető, egyenlő oktatás mellett kampányol. Jean-Jacques Rousseau Emile-jét kritikailag újraolvasva Wollstonecraft amellett érvel, hogy mivel a férfiak és a nők egyaránt racionális lények, képességeik között pedig nincs olyan nagy alapvető, természetből adódó különbség, ezért az oktatás nők számára való felszabadítása lehetővé tenné, hogy a nők, a férfiakhoz hasonlóan, értelmi és morális kapacitásukat kiteljesítve autonóm egyénekként vehessenek részt a társadalomban.

John Stuart Mill The Subjection of Women [A nők alárendeltsége] című esszéje 1869-ben jelent meg, eszmetörténeti kontextusa tehát a fejlődőben levő klasszikus liberalizmus. Egyik fő tézise az, hogy korának társadalmi berendezkedése, melyben a nők alávetett pozíciót foglalnak el, idejétmúlt és így felülvizsgálatra szorul. Wollstonecrafthoz hasonlóan Mill szerint a nők alávetettsége nem esetleges természetből fakadó hiányosságaik eredménye, hanem társadalmilag megkonstruált, azaz kívülről jövő kényszer, elnyomás és korlátozás hívja életre. Mill a nők alárendeltségének forrását többek között a nők férjüktől való gazdasági függésében, illetve a nők alulképzettségében látja, és ez alapján normatív javaslata az oktatás nők számára is elérhetővé tétele, illetve a nők jogi státuszának újragondolása oly módon, hogy ezáltal biztosítva legyen a nők személyes autonómiája. Mindezekkel együtt Mill a nők politikai részvételét nem tartotta különösebben fontosnak, és úgy gondolta, az emancipált nők önszántukból is a feleség és családanya szerepét fogják választani.


A 20. század eleji angol szüfrazsett mozgalom, illetve az amerikai nőjogi mozgalom ennek ellenére sikeresen lefordította a politikai cselekvés nyelvére a korai liberális feminizmus diskurzusát, és a két világháború közötti időszakban az Egyesült Államokban, Kanadában és számos európai országban szavazati jogot nyertek a nők.


A feminizmus második hulláma

A II. világháborút követő relatív jólét ellenére is nyilvánvaló vált azonban, hogy az egyenlőségnek ez a pusztán formális jogi kifejeződése nem oldotta meg a nők általános társadalmi alárendeltségének helyzetét. Ezt a jelenséget 1963-as, The Feminine Mystique című könyvében Betty Friedan „a név nélküli probléma”-ként fogalmazta meg. Friedan a hozzá hasonló középosztálybeli nők körében egy általános, mindeddig ki nem mondott elégedetlenséget vél felfedezni a nők számára hozzáférhető társadalmi szerepekkel, a velük szemben támasztott társadalmi elvárásokkal kapcsolatban. Friedan javaslata nőtársai felé az, hogy utasítsák el a full-time családanyaságot, mint egyetlen elképzelhető életutat, és válasszák a továbbtanulást és a karriert, mint az önmegvalósítás lehetséges módjait.

Bár Friedan könyve jelentős volt abból a szempontból, hogy a nők elnyomásának más, a jogegyenlőségen túli dimenzióit is felszínre hozta, és az „öntudatra ébresztés” gesztusával megnyitotta a nők együtt gondolkodásának lehetőségét, melyből a magánszféra egyenlőtlenségeit a „The Personal is Political” [„A személyes politikai”] jelszó alatt tematizáló második hullámú feminizmus is kinőtt, elméleti korlátai szemmel láthatóak.

Friedan és a második hullám liberális feminizmusa ugyanis egyértelműen a középosztálybeli nők feminizmusa. Egyetlen nézőpontot jelenít tehát meg, és nem reflektál a más elnyomó struktúrákkal való lehetséges összefüggésekre – a nők általános elégedetlensége, Friedan szerint, pusztán az életút autonóm megválasztásával feloldható. Maria Mies marxista feminista szerző a Friedan által leírt jelenségnek egy árnyaltabb elemzését viszi véghez a „housewifization” [„háziasszonyosodás”] fogalmán keresztül, mely a nemek közötti munkamegosztásnak egy történeti perspektíváját vázolja fel, a kapitalizmus, a (poszt)kolonializmus és a nemzetközi munkamegosztás összefüggésrendszerébe ágyazva.

Kortárs feminizmus és neoliberalizmus

Nancy Fraser szerint a feminizmus második hullámának jövője eleve kétesélyes volt: vagy egy olyan társadalom létrejöttét előlegezte meg, amelyben a részvételi demokrácia és a társadalmi szolidaritás közös erőfeszítése által a nemek között egy igazságosabb viszony jöhetett volna létre, vagy pedig a liberalizmusnak egy új, a férfiak és nők számára is hozzáférhető, individualista, a választás szabadságára és meritokratikus fejlődésére épülő formájának kialakításában játszott közre.

Fraser szerint napjainkban, észrevehető módon, ez utóbbi tendencia valósult meg – a feminizmus a kapitalizmus globális elterjedésével kéz a kézben járó neoliberalizmussal kötött szövetséget. Ennek a kommodifikált (áruvá tett), „vállalati” feminizmusnak paradigmatikus példája Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatójának Lean In (magyarul: Dobd be magad!) című, dolgozó nőknek írt self-help ("segíts magadon" szemlélet) könyve, melynek üzenete, hogy a (nagy)vállalati közegben egy nő csak akkor lehet sikeres, ha elsajátítja és alkalmazza a férfi vállalkozók viselkedésmódját. Fraser felhívja a figyelmet arra, hogy a feminizmus és neoliberalizmus ilyen jellegű kapcsolata hozzájárul a gazdasági különbözőségek elmélyítéséhez, a szegénység feminizációjához, illetve a nők által végzett nem-bérezett munka leértékeléséhez.

A liberális feminizmus kritikája azonban túlmutat azon a feltevésen, hogy a mozgalom a globális kapitalizmus érdekei szerint kooptálható. Egyik legfőbb kritikusa, Alison Jaggar már a liberális feminizmus elméleti alapvetéseit is kérdésesnek találja. A racionalitás, szabadság, autonómia mint normatív értékek, szerinte, nem nemi szempontból semleges, hanem implicit módon férfias értékek – test és gondolkodás karteziánus szétválasztása mint hierarchikus viszony a nemek között fennálló társadalmi viszonyokban is visszatükröződik: a közösség, a gondoskodás mint alapvető viszony, valamint a test – hagyományosan a nőkkel azonosított területek – társadalmilag leértékelődnek, háttérbe szorulnak, és sok esetben a politikailag reprezentálhatatlant testesítik meg.


Ajánlott irodalom:

Nancy Fraser: Fortunes of feminism: from state-managed capitalism to neoliberal crisis, Verso Books, New York, 2013.
Betty Friedan: The Feminine Mystique, W.W. Norton & Co., 1963.
Alison Jaggar: Feminist politics and human nature, Totowa, New Jersey, 1983.
Maria Mies: Patriarchy and Accumulation On A World Scale: Women in the International Division of Labour, Zed Books, London, 1999.
John Stuart Mill: The Subjection of Women, 1869.
Rosemarie Tong: Feminist Thought: A More Comprehensive Introduction, Westview Press, 1998.
Mary Wollstonecraft: A Vindication of the Rights of Woman, Dover Publications; 2nd Revised ed., 1996.
Pierre Manent: A nemek közötti különbség és a demokrácia. In. Politikai filozófia felnőtteknek. Osiris, Budapest, 2003. 227-241. o.

A fénykép az 1913-ban Budapestre szervezett Nemzetközi Női Választójogi Kongresszus alkalmából készült. A képen a kongresszusra érkezett nők gyülekezetét látjuk. Forrás: oszk.hu/archívum

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >