Ideológiai szótár #6. Mi a szocializmus?
Dobrai Zsolt Levente 2019. március 22. 15:19, utolsó frissítés: 16:19Ideológiák összességéről van szó, amelyek közös eleme az individualizmus elvetése, a kollektivizmus, a társadalmi egyenlőség és szolidaritás előtérbe helyezése.
A szocializmus eszméjének kialakulásához és alakulásához, variációinak kimunkálásához különböző időkben nagyon sok gondolkodó járult hozzá. Az előfutároknak számító Henri de Saint-Simontól, Fouriertől, Leroux-tól, Reybaud-tól a Marx-Engels pároson, Antonio Gramscin, Rosa Luxemburgon, Polányi Károlyon és Raúl Prebisch-en keresztül a kortárs szociológusokig és közgazdászokig (pl. Wallerstein) stb. hosszú volna a lista a nagyobb hatást kiváltókat felsorolni. A szocializmus alapvetően a társadalmi egyenlőtlenségek minimalizálására, a kapitalizmusnak az élet minden területére kiterjedő viszonyait meghaladni törekvő szemlélet-gyakorlat, amely (amennyiben libertárius vagy demokratikus) az individuum szabadsága mellett egyenrangúnak ítéli a közösségek szabadságát is.
Történeti kontextus
Az 1848-as európai forradalmi hullámot követő évtizedekben az egyes országok, birodalmak társadalmi feszültségei egyre világosabb körvonalakat öltöttek a különböző társadalmi rétegek, az osztályok és az ezeket képviselni előlépett pártok és frakciók között. A 19. századi konzervatívok és klasszikus liberálisok által egyaránt helyeselt vagyoni cenzus, a származás és a nemek mentén konszolidált társadalmi-politikai korlátozások mind a királyok (kancellárok, cárok, szultánok) szuverén hatalma és a terjeszkedő ipari vállalkozók által konszolidált rend sajátjai voltak. Ebben a rendben élt alárendelt, kizsákmányolt és megvetett helyzetben Európa népességének nagyobbik fele – illetve az európai gyarmatok népességének jelentős hányada. Sem az oktatáshoz, sem orvosi ellátáshoz, sem a munkanapok meghatározott számához, sem a munkaidő meghatározott órájához, sem a gyülekezéshez vagy az önszerveződéshez, sem a szavazáshoz nem volt joguk.
Ezeknek a tarthatatlan állapotoknak a megszüntetésére és jóvátételére vállalkoztak azok a csoportosulások, szervezetek, szakszervezetek és pártok, amelyek valamilyen értelemben szocialistának és/vagy kommunistának vallották magukat. Ezen kívül arra vállalkoztak, hogy egy olyan szocialista politikai és gazdasági rendszert építenek fel, amelyben a termelőeszközöket fokozatosan vagy politikai forradalom útján társadalmiasítják vagy kollektivizálják, mivel az egyes személyek, testületek vagy régiók tőkekoncentrációját, illetve a tőke működésének „logikáját” tartották a társadalmak egyenlőtlenségek, az emberek bérmunka általi kizsákmányolása és elidegenedése fő okának.
Bekezdések a szocializmus eszméjének történetéről
A szocialista elképzelések egyrészt a 19. századnál korábbi utópia-irodalomból (Platón, Thomas Morus), másrészt a korabeli politikai gazdaságtani elemzések találkozásaként és a liberalizmus egyénközpontúságának kritikájaként születtek meg, de nem hiányzott belőlük a keresztényi szeretetközösség ideájával valamilyen párhuzamot vonó értelmezés sem (pl. Henri de Saint-Simon: Új kereszténység). Az utópista szocialistákat nem annyira az egyenlőtlenség, hanem a szegénység világban való jelenléte foglalkoztatta. Erről úgy vélekedtek, hogy a világban tapasztalható rendetlenség, diszharmónia okozója ezért a módosabb rétegeknek és személyeknek, valamint a kormányzásnak azon kell fáradhatatlanul dolgoznia, hogy a szegénység állapotát megszüntesse és létrehozza a világon azt a harmonikus rendet, ahol minden ember képzett dolgozóként élhet összhangban a maga közösségével és a természettel.
Az emberi képességek fejlődését és munka világát nem a verseny, hanem az együttműködés és egymás kölcsönös megsegítése határozná meg. Charles Fourier például az együttélés és együtt dolgozás ideális közösségének működéséhez saját építészeti terveit is kidolgozta; az ún. falanszter-struktúra, egy olyan épületegyüttes, amely egy néhány száz vagy néhány ezer fős közösség számára egyszerre biztosít lakhatást, oktatást, munkát és a közterek közösségi, illetve kertészeti használatára lehetőségeket (lásd Familistère).
Karl Marx kritikai munkái és a marxizmus szerint a társadalmakban tapasztalható egyenlőtlenségek a kizsákmányoláson alapuló bérmunka (és ennek csereértékében értékesített termékének) többletértékéből származó tőke és az uralkodó polgári osztály (burzsoázia) házasságának következménye. A társadalmi-történelmi haladást pedig a kiszolgáltatott és kizsákmányolt munkásosztály és a burzsoázia érdekeinek harca mozgatja. A marxista történelemfelfogás, miszerint létezik egy törvényerejű társadalmi mozgás, amely elengedhetetlenül a proletárok győzelméhez és az osztálytársadalom felszámolásához vezet, korának egyik jellemző idő- és történelemfelfogásán alapul, miszerint minden társadalmi faktornak és mozgásnak van egy célja, ami felé halad. Ez a nézet mára már teljesen irrelevánssá, tarthatatlanná vált, viszont, amit Marx az áru, a pénz, a bérmunka, az árufetisizmus stb. természetéről a kapitalizmusban megfogalmazott mind a mai napig érvényesnek tűnik abban az értelemben, hogy a kortárs társadalomtudományok Marx kritikájára hivatkozva elemzik a kapitalizmus (korlátlanul növekvő) egyenlőtlenségeken alapuló mechanizmusait.
Minden áruvá válik
A szocialisták azért gondolják, hogy a bérmunkán alapuló kapitalista társadalom igazságtalan és politikai okokból levezethető nyomor és/vagy növekvő egyenlőtlenségek forrása, mert a bérmunka által előállított többletértéket egy olyan absztrakció határozza meg, mint a pénz. Az előállított termékek pénzben kifejezett csereértékét a piaci tényezők és pénzügyi szereplők szabályozzák és amennyiben ezek a tényezők és szereplők bizonyos szabályozás alá nem kerülnek, a kapitalizmusban minden áruvá és a profitmaximalizáció célpontjává válhat.
Ezért egy szocialista kormányzásnak arról kell gondoskodnia, hogy növelje a dolgozók beleszólását a termékek előállításának és forgalmazásának kérdéseiben, növelve ezáltal ezek társadalmi szerep- és felelősségvállalását, de csökkentve egyfelől a túltermelés lehetőségét és a bevételek újraelosztásának egyenetlenségét. Ez a nagyobb részvétel jelentheti azt is, hogy a dolgozók szakszervezeteken keresztül próbálják saját kollektív munkafeltételeiket alku tárgyává tenni a munkáltatóval szemben. Jelentheti azt is, hogy eleve szövetkezetet hoznak létre azért, hogy egy közösen koordinált munkafolyamatban/vállalkozásban vegyenek részt, amelyért a tagok mind felelősek és a tagok közötti bérkülönbségek minimálisak vagy megszűnnek.
Sorolhatnánk még hány gazdasági-jogi-politikai formában tömörülhetnek az emberek azért, hogy minél nagyobb mértékben az egymás támogatásán alapuló fejlődés és a kölcsönösség érvényesüljön az individualista verseny és felhalmozás helyett – viszont alapvetően ezek a mikro- és makroszinten létrehozott és fenntartott önigazgatási formák, kooperatív bankok, szolidaritási pénzalapok stb. azok, amelyek növelik a helyi közösségek autonómiáját, a személyiség társas vonásainak fejlesztését és végső soron a közösség életszínvonalát.
Ajánlott irodalom:
Augustin Thiérry–Saint-Simonː Az európai társadalom újjászervezéséről./Új kereszténység. Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1969.
Karl Marx: A tőke I. Kossuth Kiadó, Bp., 1978.
Immanuel Wallerstein: Bevezetés a világrendszer-elméletbe. L'Harmattan Kiadó-Eszmélet Alapítvány, Bp., 2010.
Fernand Braudel: Jocurile schimbului. Meridiane, Bukerest, 1985.
Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Gutta Könyvkiadó, Bp., 2004
Rosa Luxembrug: Marxizmus, szocializmus, demokrácia. Gondolat Könyvkiadó, Bp. 1983.
Polányi Károly: A nagy átalakulás. Napvilág kiadó. Bp., 2004.