2019. október 23. szerdaGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hol járunk most, és merre kellene tartsunk a medveügyekben Székelyföldön?

Demeter László-Hartel Tibor 2019. március 26. 13:44, utolsó frissítés: 2019. március 28. 10:31

A probléma elemzéséhez az ökológia önmagában kevés, a döntésekbe pedig be kell vonni az érintett társadalmi csoportokat - Demeter László biológus és Hartel Tibor ökológus írása.


A múlt pénteki, halálos áldozattal járó medvebaleset felszínre hozta a székelyföldi medveproblémát és az évek során felgyűlt elégedetlenséget, indulatokat. Sajnos a helyzet bonyolult mivolta, és elsősorban a felelősségteljes, megfelelően tervezett és kivitelezett beavatkozások hiánya miatt a nagyközönség táborokra oszlott, és a társadalom különböző csoportjai egymással háborúznak a médiában. Ezek a viták, veszekedések, frusztrációk, károk és tragédiák sajnos egy nem funkcionális rendszer tünetei.

Történelmi visszatekintés

A probléma megértéséhez egy nagyon vázlatos történelmi visszatekintés szükséges. Romániában a kommunizmus időszakában a barnamedve korábban megritkult állományát szigorú törvények és komoly vadgazdálkodás segítségével, vadászati céllal megnövelték, miközben Európa nagy részében a faj a 20. század folyamán eltűnt vagy nagyon megritkult.

A nagyon kedvező természeti adottságoknak, a faj alkalmazkodóképességének és a sikeres védelemnek köszönhetően, amelyben kiemelkedő szerep jutott a székelyföldi vadgazdálkodásnak, Délkelet-Erdélyben Európa legnagyobb barnamedve állománya alakult ki és maradt fenn napjainkig.


A medveetetés képei 2018 őszén készültek Hargita megyében. (fotók: Gál László)A medveetetés képei 2018 őszén készültek Hargita megyében. (fotók: Gál László)


Eközben a faj tudományos kutatására kevesebb figyelmet fordítottak, a nemzetközi viszonyokhoz képest kevés tudományos igényű kutatás zajlott az országban, kialakult egy, a mai nemzetközi szinthez képest viszonylag információhiányos helyzet. Míg a vadászati szakemberek egy-egy kisebb területre vonatkozóan óriási tapasztalati tudást halmoztak fel az évtizedek során, rengeteg erőforrást fordítottak a medvével való gazdálkodásba, ez a tudás nehezen értelmezhető tudományos szempontból, és kevésbé használható nagyobb területekre vonatkozó megállapításokra, tudományos alapú döntéshozásra.

EU-s csatlakozás és a medvevadászat leállítása

Európában eközben a barnamedve a ritka, ezért védett, illetve szigorúan védett fajok listájára került, és ezt a státuszt vette át Románia az EU-s csatlakozáskor 2007-ben. Míg a tagállamok a csatlakozási tárgyalások során kérhettek eltéréseket az EU-s besorolástól (a mi esetünkben a faj szigorúan védett státusától való eltérésről van szó), Románia ezt a kérést nem tudta megindokolni, mivel nem léteztek olyan, tudományos szempontból elfogadható adatok, amelyekkel a kérést alá lehetett volna támasztani. Ezért megmaradt a faj szigorúan védett besorolása.

A vadászatot 2007 és 2016 között a vadásztársaságok által kivitelezett és a vadászatot felügyelő intézmények által koordinált medveállomány-becslések alapján a védett státusztól való eltérések (derogálás) útján, éves miniszteri rendelettel hagyták jóvá, ami vadászterületenként évente néhány medve kilövését tette lehetővé. Ezeket az állatokat a vadásztársaságok vadásztatás útján tudtak értékesíteni, a medvés hegyvidéki területeken ez a társaságok fő jövedelmi forrását jelentette.

Ugyanakkor országos szinten voltak olyan vadásztársaságok, amelyek jelentései túlbecsülték a medveállományt; ezt néhány romániai kutató egy tudományos elemzéssel bizonyította, és a tanulmányt egy nemzetközileg elismert szaklap közölte. Erre hivatkozva az országos természetvédő civil szervezetek kérték a vadászat leállítását, amit az akkori környezetvédelmi miniszter meg is tett.



Ez a lépés a vadásztársadalmat (érthető módon) felháborította, de a kutató szakértőket is meglepte. Sokkal célszerűbb lett volna, ha a problémákat alaposabb vizsgálatnak vetik alá, és a döntéshozást erre alapozva egy szélesebb konzultáció alapján hozzák meg. Manapság már az ilyen komplex megközelítéseket igénylő problémákat, mint a nagyragadozó-ember együttélése, csak több szakterület képviselői tudják hatékonyan elemezni, a probléma kisebb részben ökológiai, nagyon nagy része társadalmi, nem elegendő ma már egyedül az ökológiai tudás a megoldások megtalálásához, a döntéshozásba pedig be kell vonni az érintett társadalmi csoportokat. Nemzetközi szinten a ritka nagyragadozók és az ember együttélésének lehetőségeit szociológusok, biológusok, pszichológusok, pénzügyi szakemberekből álló kutatócsoportok vizsgálják.

Medve és ember, vadon és kultúrtáj

A kutató szakértők egy része a megfelelően tervezett és kivitelezett vadgazdálkodást, beleértve a vadászatot a romániai medvepopuláció esetében elfogadhatónak és szükségesnek tartja, a vadászat teljes leállítását pedig elhamarkodott lépésnek. Mások azt gondolják, hogy a vadászat leállítása pragmatikus szempontból nem, viszont morális szempontból indokolt volt, mert sok esetben hamis adatokra épült.

Itt talán érdemes kitérni egy alapvető felfogásbeli különbségre, ami a természet védelmét, a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást illeti, a kultúrtáj (a nemzetközi szakirodalomban cultural landscape) és a vadon (wilderness) paradigmára. Európa területének túlnyomó többsége évezredek óta ember által lakott és “használt”, nagyon kevés volt az érintetlen terület már a 18. században is. Az európai ember Észak-Amerikában találkozott először társadalmi szinten összefüggő, legalábbis az európaihoz képest érintetlen vagy annak tűnő tájakkal. Ezek a vadonnal kapcsolatos élmények indították el a modern természetvédelmet, a nemzeti parkok létrehozását, a természeti “rezervátumok”, vagyis az “embermentes természet” fogalmát és gyakorlatát.

Európa nagy részén, ezen belül Erdélyben, Székelyföldön nem léteznek igazi összefüggő vadonok, ettől még viszont rengeteg természeti érték található ezeken a területeken, és a természeti értékek egy részét éppen az ember alakítja, tartja fenn. A emberi hatásra kialakult természeti értékek tipikus példái a fás legelők és a fajgazdag kaszálók, de részben ide sorolhatjuk a délkelet-erdélyi medveállományt is.

Az itt előforduló nagyragadozók rurális kultúrtájakban élnek, egy olyan társadalmi-ökológiai szövedékben, amelyben sok esetben szinte lehetetlen elkülöníteni a természetes élőhelyeket (a vadont) az ember által kezelt, alakított, használt területektől. A létező tájszerkezet mellett mai társadalmi berendezkedésünk, a nagyvárosi (urbánus) és a vidéki (rurális) közösségek léte, a természeti erőforrásokhoz való eltérő viszonya egy alapvető szemléletbeli különbséget eredményez a társadalom rurális és urbánus része között. A rurális rész megélhetési célból használja a természetet, gazdálkodik a természeti erőforrásokkal, az urbánus rész kikapcsolódási forrásnak, egyfajta dísznek, ékességnek véli azokat, olyan értékeknek, amelyeket lehetőleg érintetlenül meg kell őrizni. Ez az eltérő szemlélet nagyon erősen polarizálja a társadalmat, és ez az ellentét a medve témában is jelentkezik.

Az ember által érintetlen, vad tájakban a nagyragadozókat érintő döntések viszonylag egyszerűek: tudományos alapú megoldásokat alkalmaznak, ahol nem kell jelentős helyi lakossággal, más érdekekkel számolni. Kultúrtájak esetében (és kiemelkedően olyanokban, mint Hargita megye, ahol a medvék száma is viszonylag nagy és az emberi települések is sűrűek) viszont létfontosságú, hogy a döntéseket szélesebb körű információkon, a következmények elemzésén, az érdekelt felek sokféleségének a megértésén és konzultációján alapuló mérlegelés előzze meg. Továbbá, erősen fontos, hogy kormányszintű, hatékony támogatás legyen a károk prevencióját, illetve kompenzációját illetően is. Az így született megoldások nagy valószínűséggel tükrözik a legfontosabb érdekelt felek perspektíváit és nagymértékben mozdítják előre az ember-medve együttélést.

Ennek a gyakorlatnak nálunk nincs hagyománya, a döntések néhány szakértő és központ kezében összpontosulnak, aminek következtében a medvekérdés a vadásztársadalom, a medvés területek lakossága és a zöldek háborújává alakult. 2016 óta az egyetlen látványos előrelépés a kérdésben az országos medve akcióterv 2018-as elfogadása volt, amely a maga komplexitásában tárgyalja a védelem, vadászat és károk problémaköreit, kutatásra alapozza a medvemenedzsmentet. A bökkenő az, hogy az akcióterv kivitelezése költséges, nagyon sok tervezést és együttműködést igényel, emiatt a megvalósítás országos szinten nehézkesen indul be, a késlekedés következményeit pedig a lakosság és a hegyvidéki vadásztársaságok viselik. Valószínűsíthető, hogyha az irányítás továbbra is ennyire központosítottan és szektorálisan zajlik, nem várható gyors előrelépés ebben a témában. Az akcióterv részletes elemzése egy külön téma lenne, a turizmust leszámítva tartalmaz minden lényeges elemet, ami egy hatékony medvemenedzsmenthez szükséges, úgymint finanszírozás, kármegelőzés, kártérítések, oktatás, tájékoztatás, kutatás, vadászat, élőhelyvédelem.



Összességében elmondható, hogy a probléma gyökere egy stratégiai, tudományos alapokon és társadalmi konzultáción alapuló megközelítés, intézményrendszer és az ehhez szükséges finanszírozás hiánya. A vadgazdálkodás és a természetvédelem központosított rendszere eddig nem tudta felmutatni azt, hogy képes megbirkózni a problémával.

Előrelépések Hargita megyében

A medveprobléma komplexitása olyan kihívás elé állította a székelyföldi társadalmat, amelynek megoldására mostanig nem voltak előzmények sem helyben, sem országos szinten. A medveállomány kezelése a mai komplex társadalmi-környezeti-intézményi rendszerben nem lehet hatékony egy zömében szektorális (azaz egy intézménytől függő) megközelítéssel. A probléma megoldása csak több szakterület, több intézmény együttműködésétől várható. Az együttműködésnek jellemeznie kell az ember-medve együttélés összes aspektusát: a probléma megértését, megoldások megtalálását valamint az azok életbe léptetését.

Ezt felismerve Hargita Megye Tanácsának Tájgazdálkodási Munkacsoportja, valamint a Pogány-havas Natura 2000 Gondnokság koordinálásával működik a múlt év végétől egy olyan fórum, amely magába foglalja a megyében található szervezeti típusokat (gazdaszervezetek, vadásztársaságok, közbirtokosságok, vidékfejlesztési, természetvédelmi szervezetek, erdészetek, önkormányzatok), amelyek érintettek a medveproblémában, és egy részvételen alapuló döntéshozási folyamatot végeznek el, ami nagymértékben hozzájárulhat a Hargita megyei medveprobléma megoldásához, és példa lehet országos szinten is.

Ezen kívül olyan folyamatok zajlanak, amelyek a törvényi hiányosságok pótlására, a tudományos alapok előteremtésére, az érintett társadalmi és szakértői csoportok közötti együttműködésre irányulnak, ezek olyan, a jelenlegi rendszerben alulról jövő kezdeményezések, amelyek megfelelő finanszírozás mellett jelentős előrelépést tudnak hozni a következő periódusban, át tudják alakítani a jelenlegi kaotikus állapotot. Ezek között szerepel a medveállomány tudományosan elfogadható módszertannal történő felmérése a vadásztársaságok és biológus szakértők részvételével a megfelelő vadgazdálkodás megalapozása érdekében, a károk megelőzésére és hatékony kezelésére vonatkozó helyi szakembercsoport képzése és felszerelése, regionális medvestratégia kialakítása. Ezek a lépések nem versengenek az országos szintű tevékenységekkel, hanem kapcsolódnak azokhoz, kiegészítik azokat, helyi szempontokat tesznek hozzá.

A medvekérdés hatékony rendezés mélyreható intézményes átalakításra van szükség, többek között a hatáskörök átalakítására, a helyi szinteken történő döntéshozás megerősítésére, az eddigi reaktív hozzáállásról a megelőző, proaktív hozzáállás kialakítására, a gyors döntéshozást igénylő folyamatok egyszerűsítésére, helyi kutató és szakértő réteg (tovább)képzésére, új támogatási rendszerek kialakítására, bevezetésére.

A történetet úgy fordíthatjuk Székelyföld javára, hogyha higgadtan, a probléma komplexitásának megfelelően komplex tervezéssel, az európai kapcsolatokban rejlő lehetőségek felhasználásával, de saját józan eszünket használva, a helyi szakértői bázis fejlesztésével, a székelyföldi társadalom részvételével, tisztelettel kezeljük a problémát, okosan gazdálkodva az értékeinkkel, esetünkben a medvével.

Összegzés

A legutóbbi tragikus balesetnek is az üzenete, hogy sokkal mélyrehatóbban kell foglalkozzunk az ember-medve együttéléssel. A medve-ember együttélésnek része az információalapú vadgazdálkodás, a megfelelően szabályozott turizmus, a károk megelőzését és kezelését, a lakosság megfelelő tájékoztatását, felkészítését pedig erre specializálódott, szakképzett személyzet kell végezze. Az ezzel járó költségeket elő kell teremteni valahonnan, gazdasági folyamatokból, és-vagy külső finanszírozással.

Medve nélkül Székelyföld nem lenne igazi, de meg kell tegyünk mindent, hogy társadalmunk felkészülten vegyen részt az együttélésben, és legalábbis ne veszítsen belőle, hanem nyerjen. Ennek a folyamatnak jelenleg katalizátora Hargita Megye Tanácsának Tájgazdálkodási Munkacsoportja, sok más szervezettel együttműködésben. További, frissülő információk itt.

A szerzőkről
Demeter László, biológus - Pogány-havas Kistérségi Társulás
Hartel Tibor, egyetemi docens – Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >