Madárlesen a Keleti parkban: séta a még létező városi vadonban
Horváth-Kovács Szilárd 2019. április 02. 09:29, utolsó frissítés: 09:31Lekötött az az ellentmondás, hogy kint vagyok a természetben, közben körülöttem halkan duruzsol a város. Mit nem adna jó pár nyugati nagyváros egy ilyen kiterjedt természetes zöldövezetért...
Kevesen tudják, hogy Romániában április elsején a madarak napját ünneplik. Az idén a Román Madártani Egyesület kolozsvári képviselői szombat délelőtt egy érdekes, tájékoztató-ismeretterjesztő túrát szerveztek, „Több mint a madarak napja” mottóval.
És valóban jóval több volt annál.
Azért is több, mert a séta a Keleti parkban volt, ugyanis az eseményt az SOS-Keleti Park nevű civil-szakmai csoporttal együtt szervezték, akiknek fontos a kolozsvári zöldövezetek fenntartása és megvédése – akár a hatóságokkal szemben is. Még nem voltam a Keleti parkban, gondoltam megnézem, miről van szó; amíg még lehet.
Így a kora tavaszi mosolygós délelőtt megérkeztem a séta kiindulópontjához, a Parkocska (Parculeț) nevű játszótérhez, amely a 3-as számú tónál van. Ott kiderült, hogy 15 percenként indulnak kisebb (kb. 20 fős) csoportok, akik egy „madárszakértő” vezetésével bejárják a parkot, ahol több helyszínen különböző szakemberek tartanak ismeretterjesztő kiselőadásokat.
Az első csoporttal mentem, utóbb kiderült ez volt a legnagyobb. Az első „állomáson” miközben a túravezető (Cristi Domșa, madarász) bemutatta az első szakembert, azt figyeltem meg, milyen színes a csoportunk: gyerekek, fiatal családok, középiskolások, egyetemisták, komor polgárok, idős nénik. Bár a túravezetés és az ismeretterjesztés román nyelven zajlott, nagyon sok magyar beszélgetést elkaptam, sőt a szakemberek jelentős része magyar volt, így magyarul is lehetett velük beszélgetni.
Igazi fele apă-fele víz, szerintem valami ilyesmi az igazi „transzilván pragmatizmus”, és ez senkit sem zavart. Sőt, vidám arcok, lelkes tekintetek, érdeklődés övezte Ana Corpade (földrajztudós) ismertetését, hogy miért fontosak egy városi betondzsungelben a zöldövezetek, a természetes parkok. Illetve mekkora veszteség és felelőtlenség azokról gazdasági érdekből lemondani. Szó esett szociológiai, gazdasági, pszichológiai, kulturális, környezeti és egyéb szempontokról is.
A részletekre nem figyeltem oda – lekötött az az ellentmondás, hogy kint vagyok a természetben, közben körülöttem halkan duruzsol a város – de megmaradt bennem egy kérdés. Mi jobb nekünk: egy nyári forró délután tikkadtan a betonon szédelegni, vagy a fák hűs árnyékában üldögélni egy nagy parkban, tavak között, csobogó patak partján? Mi ez, Rousseau-i szentimentális természetkultusz vagy kegyetlen urbán realitás?
Mit nem adna jó pár nyugati nagyváros egy ilyen kiterjedt, természetes zöldövezetért?
Ez után átmásztunk a szurokdombok, beton meg egyéb törmelék-hegyek között – ahol egy pillanatra Tarkovszkij Sztalkere lehettem, aki éppen belép a Zónába – ahol a vezetőnk tisztázta: félreértés ne essék, nem azt képviselik, hogy Kolozsvárnak ne legyen aquaparkja, csak azt, hogy ne éppen itt. Közben néztem, ahogy pár száz méterrel odébb már épülget Kolozsvár új negyede, a Szopor, amely állítólag nagyobb lesz, mint a Monostor. A város nagy ütemben terjeszkedik. Vajon megőrizhető benne néhány hektárnyi természet?
Hajdani faiskola mellett haladunk, a régi rendszer töredezett betonútján. Időközönként megállunk, madarakat nézünk: őszapót, vörös vércsét, de a séta-túra végére már nem tartom észben, hogy hányféle madarat, fészket láttunk.
Engem az kezd érdekelni, hogy ezek az emberek miért jöttek ma el. Mint kiderül, van aki természetfotókat akar lőni. Egyik idős hölgy, laikus ökológiai érdeklődését mélyíti el: végre szakembereket kérdezhet mindenféléről. Mások miért ne alapon, hiszen szép az idő, és egészséges szombaton sétálni. Vannak, akik így protestálnak a város vezetése ellen: kell nekik a park. Egy másik részét a biológia, a természetvédelem érdekli. Egy lány a globális felmelegedés miatt. Aktivisták, akik szerint szar ez a kapitalista rendszer, és ezzel is szembe lehet menni vele.
Közben hatalmas vaddisznótúrások mellett, elvadult cserjés, éppen képződő erdő, illetve régi erdő maradványai találkozásánál, a következő állomáson Szabó Anna és Mátis Attila (botanikusok) beszélnek nekünk a park növényvilágáról, invazív fajokról, puhafákról, virágokról, liánokról, nádasról. Itt található a városban az egyetlen folyóvíz, a Békás patak, amely még természetes flórával és faunával rendelkezik, és még nem érte (nagyon durva) emberi beavatkozás – ez már csak azért is fontos, mert biológus, ökológus diákok itt tanulmányozhatják a különböző természeti jelenségek kölcsönhatásait, összefüggéseit.
Ubul, a kutya izgatottan futkorászik a csoport körül, időnként szimatol-szaglász, fülel minden irányba. Az egész park egy furán összetett komplexum, egy darabka posztmodern-természet, a maga sajátos intertextusaival, hamis-liánjaival, invazív fajokkal, szemétdombjaival, ősi vadállományával, és odahordott kontájnereivel. Városi vadon.
A Selgros melletti tónál a túravezető madarász a tavak, mocsarak és a vadvízi madarakról tart ismertetőt.
Miért mennek el? Mikor jönnek vissza? Mennyire vannak hatással a tavakra? Most viszonylag csend van itt, ilyenkor kora-tavasszal, de nyáron egészen nyüzsgővé válnak a tavak környékei. Onnan nem messze az ökológia tanszék (BBTE) hallgatói halásznak a tóban, és a kifogott élőlényeket magyarázzák. Sok minden van itt, ami a különbözőféle és fajta mász-mászok és izé-bizéket (elnézést, hogy nem jegyeztem meg a románul, magyarul és latinul elhangzó állatkák neveit), rákokat, halakat illeti, meg persze, a tó nyálkás-szúrós-egyebes növényvilágát. Ahogy megfigyeltem, ez az állomás egészen izgalomba hozta a gyerekeket, itt valódi ismeretterjesztő műhelymunka zajlott.
Eliana Sevianu, a Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar óraadója kissé arrébb a park emlőseiről mesél. Vidrák, rókák, vadmalacok, denevérek, és még sok más állatfaj. Megjegyezte, hogy a legtöbb parkban lakó állat nappali, de kénytelenek éjszakai életet élni az emberek környezetterhelő tevékenysége miatt. Hartel Tibor biológus egy mocsarasabb állomáson várta a túrázókat. Hüllőkről, kétéltűekről beszél, majd az ott kifogott békák szaporodását magyarázza és szemlélteti. Hát – roppant érdekes ez a szexuális élet, a közönség nagyon élvezte.
Az utolsó állomáson, egy monumentális öreg fűzfa árnyékában Vizauer Csaba lepkeszakértő várta a csoportokat. Lepkéket fogott, mesélt arról, hogy hogyan jegyzik, térképezik a lepkeállományt, mekkora a park lepkeállománya. A közönség ismerkedett a „lepidopterológus” és a pillangók világával. Kiderült, hogy a lepke a környezeti hatásokra legérzékenyebb egyik élőlény, ezért rajtuk le lehet mérni a természeti környezet károsodásának mértékét és állapotát.
Közben a gyerekek a fákra másztak, az idősebbek leültek pihenni, néhányan uzsonnáztak, mások szemetet szedtek. Hiszen ott derült ki, hogy a séta két órásra sikerült. Minden tiszteletem a szervezőké és résztvevő szakembereké, hiszen a mi csoportunk után még következet 6-7 csoport, végül úgy becsülték, összesen körülbelül 100-120 vendégük volt. Az esemény határozottan több volt, mint a madarak napja.
Utólag az a mozzanat maradt meg bennem élesen, ahogy az egyik 7-8 éves gyerek elevenen, izgatottan és figyelmesen végigköveti az egész túrát. Önkéntelenül elképzelem, ahogy 30-40 év múlva elmeséli az akkori ismerőseink, hogy ő még gyerekkorában járt a Keleti parkban, ahol látott még természetes tavakat, állatokat, madarakat, beszélgetett biológusokkal, ökológusokkal. Fura érzéssel gondol majd vissza, hogy gyerekkorában még volt Kolozsváron egy kis vadon a városban.
Fotók: SOR-Cluj/Facebook