2019. november 15. péntekAlbert, Lipót
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mit tanulhatunk az amerikaiaktól a medve-ember konfliktusokról?

Gál László (Tekergő) 2019. június 14. 14:14, utolsó frissítés: 14:14

Szerzőnk székelyföldi természetjáró, ökológus és természetfilmes, aki Montanában volt tanulmányúton. Vendéglátói jó néhány sajátságos romániai helyzetet egyszerűen el sem tudtak képzelni.


Tavaly szeptemberben volt szerencsém részt venni egy ember-medve konfliktus megoldásán dolgozó workshopon a montanai Seley Lake-ben. Amerikai részről jelen voltak a Yellowstone farkasainak visszatelepítésén is dolgozó szakszemélyzetből ketten, a Black Foot Challenge koordinátora, különböző szakmai ONG-tagok (Swan Valley Bear Resources), valamint a HSI (Human Society International) szervezői.

Az 5 napos konferencián képviselte magát Hargita megye önkormányzata, Kovászna megyéből a környezetvédelmi hivatal, egy-egy ranger, ökológus, erdész-vadász, továbbá Romániából jelen volt egy környezetvédelmi aktivista is.

A találkozón felvetett főbb problémák közül romániai viszonylatban az ember és nagyragadozók között felmerülő konfliktusok megelőzésére irányuló beszélgetéseket vélem a leginkább relevánsnak. Ilyen téma volt a haszonállatok védelme, hulladéktárolás, elhullott állatok elszállítása és kezelése, a lakosság oktatása, kommunikáció a helyi lakosokkal és bevonásuk a természetvédelembe, pénzalapok megszerzése az akciócsoportok finanszírozására.

Ezeket az intézkedéseket minden esetben a medvepopuláció méretére vonatkozó információk alapozhatják meg megfelelően; ha ez az információ hiányzik vagy nem pontos (mivel a felmérési módszerek kivitelezése nem megfelelő), akkor a konfliktusok megelőzésére irányuló intézkedések nem tudnak hatásosak lenni.


A tanácskozás elején a résztvevők ismertették a saját területükön felmerülő tényeket és mindennapi kihívásokat, majd a hét hátralévő részében megbeszéltük a lehetséges megoldásokat, átgondoltuk a felmerült javaslatokat.

Két nap terepi bemutatóra voltunk hivatalosak helyszíni példák megtekintésére (Black Foot Challenge és Swan Valley Bear Resources projektek), ahol többek között a villanypásztor-használat, a megfelelő kommunikáció, a medvebiztos hulladéktárolás volt a központi téma.

A villanypásztor a méhkaptárakat teljes biztonságban tartja a grizzly- és fekete medvéktőlA villanypásztor a méhkaptárakat teljes biztonságban tartja a grizzly- és fekete medvéktől


Villanypásztor a szemétlerakó körül, ami teljes mértékben ellátja a feladatátVillanypásztor a szemétlerakó körül, ami teljes mértékben ellátja a feladatát


Közösségi szeméttárolás módja, ami megakadályozza az akaraton kívüli vadetető létrehozásátKözösségi szeméttárolás módja, ami megakadályozza az akaraton kívüli vadetető létrehozását


Piknikezőhelyeken történő biztonságos élelemtárolásPiknikezőhelyeken történő biztonságos élelemtárolás


Medvebiztos hulladéktárolók biztonsági zárral, amit csak az emberek tudnak kinyitniMedvebiztos hulladéktárolók biztonsági zárral, amit csak az emberek tudnak kinyitni


Érdekesség, hogy nem volt egyszerű a romániai résztvevők részéről már a tények bemutatása sem: vendéglátóink jó néhány sajátságos romániai helyzetet egyszerűen nem tudtak elképzelni. Például azt, hogy Romániában szabadon garázdálkodó kutyák kóborolnak (több kutyatámadás történik, mint amennyi ember-medve interakció van összesen); védett területeken nagy mennyiségű és ellenőrizetlen fakitermelés történik, emellett ipari mennyiségben gyűjtik az erdei gyümölcsöt és gombát, közben hangoskodva, ami további zavaró tényező; a hulladékokat a szabadban hagyják; a vadkárokat a hatóságok nem térítik meg; az etetőknél is vadásznak; az elhullott haszonállatok tetemeit egyesek a nagyragadozók által elérhető helyen hagyják; a médiában gyűlöletkeltés zajlik a medvék ellen; hivatalosan nem létezik adatbázis a konfliktusokat kiváltó okokról; jelentős mértékű az illegális vadászat.

Az ő reakciójuk újra rávilágított arra a tényre, miszerint ha egy problémából bizonyos érdekelt csoportok anyagi hasznot húznak, és emiatt ezt az állapotot mesterségesen fenntartják, akkor azt más csoportok, bármilyen jó szándék és meggyőződés is vezérelje őket, sem fogják tudni megoldani. Nem szabadna viszont szem elől téveszteni, hogy az ember-medve konfliktus, és egyáltalán a nagyragadozókkal való együttélés veszélyei természetszerűleg az emberiség tudatában gyökereznek, és emiatt nem lehet kihagyni a megoldás keresésében az egyik érintett fél szempontját sem.

Véleményem szerint a találkozón elhangzott és ott megtapasztalt gyakorlati lehetőségek és megoldások egy része nálunk is alkalmazható lehetne, ha hajlandóak lennénk az erre szükséges plusz energiára, erőforrás- és időbefektetésre, természetesen szem előtt tartva azt, hogy mindezt nem 7 lakos/km2 (Montana), hanem 86 lakos/km2 (Románia) népsűrűségű területen kell megtenni. Ezek közt kiemelném az olyan gyakorlati ismereteket, mint például hogyan kell egy villanypásztort felszerelni ahhoz, hogy az eleget is tegyen az elvárásoknak, vagy hogyan lehet az állatok számára vonzó háztartási hulladékot helyesen tárolni, vagy hogy miként és miért kellene a helyi lakosokat felvilágosítani a ragadozók fontosságáról. Nálunk sajnos egyelőre kevés a működő megoldás, amely a hasonló szempontokat is figyelembe veszi.

Mivel ebben a témában sokan sokféleképpen szólalnak fel a nyilvánosságban, és nem mindig nyilvánvaló a beszélők pozíciója, fontosnak tartom meghatározni a sajátomat. Túl azon, hogy székelyföldi nyomkeresőként és természetfilmesként évek, lassan évtizedek óta végzek terepi megfigyeléseket, a területtel most már magam is tudományos szinten foglalkozom. Kiemelten érdekelnek a medvék, mivel az elmúlt évek során ennek a fajnak a helyzetéről sikerült összegyűjteni a legtöbb adatot, már csak azért is, mert a többi nagyragadozókhoz viszonyítva nagyobb egyedszámmal vannak jelen a természetben. Egyértelmű, hogy a faj megfigyelése nem kockázatmentes, de nem szabad elfeledni, hogy az állatok viselkedésének ismeretében a veszély minimális.

Az egyetemi alapképzésem időszakában Szlovéniában részt vehettem egy olyan három hónapos szakmai gyakorlaton, ahol három országon átívelő medvés projektben dolgozhattam, illetve tanulhattam. Többek közt stabil izotópos táplálékvizsgálat és fotócsapdás felmérések, valamint az így begyűjtött adatok feldolgozása terén szerezhettem gyakorlati tapasztalatot. Államvizsga-dolgozatomban a medve-hangya kapcsolatot és ezenfelül bizonyos felmérési módszerek hatékonyságát kutattam, és a mesteri szakdolgozatom is nagyragadozókkal kapcsolatos, amelyet szintén a szlovén szakemberek segítségével írok.

A terepen végzett megfigyelésekre és a szakmai ismeretekre alapozva egyre több használható adat birtokába jutok. Természetjáróként és ökológusként egyaránt azt remélem, hogy idővel nálunk is az adott állatfajok biológiája és ökológiai funkciója szerint fognak megszületni az ember és állat közötti együttélés szempontjából mindkét fél igényeinek leginkább megfelelő megoldások.

Az ilyen nemzetközi tapasztalatcserék szakmai téren is előrelépést jelentenek, de talán a legfontosabb tanulság, hogy rá kell erősíteni egy olyan területre, ami nehézkesen döcög nálam is, és talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy egyáltalán a tudomány és a mindennapi élet között: ez pedig a kommunikáció. A workshoppon kiemelték, hogy erre alapozzák annak a személynek a fontosságát, akit az adott területen ismernek az érintett csoportok, bíznak benne és adnak a véleményére. Ez a személy folyamatosan járja a rábízott (védett vagy nem védett) területet, kapcsolatot tart az intézmények között, és munkájával elősegíti a konfliktusok megelőzését és /vagy a kialakult konfliktusok megoldását. Jelenleg ilyen pozíció Romániában egyetlen hivatalnál, intézménynél vagy természetvédelmi kezeléssel megbízott gondnokságnál sincs.

Eddigi tapasztalataim alapján szerintem az itthoni ember-medve konfliktus inkább ember-ember, ha úgy tetszik érdek-érdek konfliktus, ami csak látszólag szól a medvékről. Egyesek szem elől tévesztik a közös cél fontosságát, éspedig azt, hogy amekkora értékben elveszünk a természettől, olyan mértékben kellene biztosítani a lehetőséget, hogy az újraképződjön, különben a következő nemzedékek látják kárát.

Ugyanakkor úgy látom, hogy a hazai állapot vontatottan ugyan, de mintha kezd megpuhulni a több oldalról érkező pozitív irányú kezdeményezések hatására. Hogy ez mire lesz elég a közeljövőben, azt nem tudhatom.

A szerző jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Ökológia Karának magiszteri szakos hallgatója, valamint a Blue Frog Media természetfilmes operatőre.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >