2019. december 6. péntekMiklós
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Csomagolásmentes boltok Erdélyben: inkább elhivatottságból működik, az anyagiak miatt egyelőre nem éri meg

G. L. 2019. szeptember 13. 14:13, utolsó frissítés: 2019. szeptember 14. 11:50

Nem csak az jelent problémát, hogy még nagyon kicsi a tudatos vásárlói közösség. A sepsiszentgyörgyi és nagyváradi boltok kitalálóival beszélgettünk.


Bár még nem tartunk az év végi legeknél, már most biztosak vagyunk abban, hogy a 2019-et meghatározó egyik nagy téma a környezetvédelem lesz. És ezt nem csak onnan lehet tudni, hogy az RMDSZ ezt választotta az államelnöki kampánya egyik témájának, hanem például az olvasóink téma iránt mutatott érdeklődéséből is.

Kezdve a klímakatasztrófától és az összes következményétől, az esőerdők lángolásán keresztül egészen Greta Thunberg igazi berobbanásával a köztudatba. Ezzel párhuzamosan pedig az olyan mozgalmak körül támadt nálunk is meglepően nagy - valós vagy nem valós - érdeklődés, mint a műanyagmentes július, ami éppenséggel egybeesett Kovászna megye első csomagolásmentes boltjának a megnyitásával Sepsiszentgyörgyön, és terveznek már egy hasonlót Nagyváradra is. A két említett üzlet tulajdonosával beszélgettünk el az erdélyi csomagolásmentes boltok lehetőségeiről, az általuk tapasztalt érdeklődésről, illetve a motivációkról. A csomagolásmentes boltokkal kapcsolatos egyik kétségtelenül legizgalmasabb kérdés,

hogy érezték-e a helyiek igényét rá?

Abban a sepsiszentgyörgyi Lucky Day Fancy Shop tulajdonosa, Józsi Kinga, illetve a hamarosan megnyíló váradi Ono kicsomagolda társtulajdonosa, Henn Mónika Olívia is határozottan egyetért, hogy a helyi igények miatt döntöttek úgy, hogy megnyitják az üzletüket. Mindkét esetben volt már valamiféle előzménye a boltnak, amiből határozottan érezni lehetett egyfajta igényt, még akkor is, hogyha ez egyáltalán nem volt tömeges jelenség.


"Piackutatást ugyan nem végeztünk előtte, de volt egy ajándékboltunk, amiben hasonló termékeket kínáltunk, kézműves söröket és kézműves csokikat, és abból indultunk ki. Az ajándékbolt ötlete meg akkor született meg, amikor a Szimplából elkezdték az emberek a kézműves söröket hazavinni, mert mentek látogatóba, és ajándékba akarták adni. Nem éreztük fairnek, hogy abban az árban vigyék haza, mint amennyiért a teraszon elfogyasztják. Így kezdődött az üzlet, de felhasználtam a saját tapasztalataimat is. Rájöttem, hogy bármennyire is odafigyelek, rengeteg műanyagot termelek otthon. Ebből kiindulva gondoltam arra, mennyivel jobb lenne, ha legalább a rizst, a tésztaféléket és hasonlókat nem kellene műanyagba csomagolva megvegyem" - magyarázta a bolt megalapításának körülményeit Józsi Kinga. Nagyváradon még ennél is egyértelműbben mutatkozott meg az igény a tudatos vásárolói igényeket kielégítő üzletre.

A Lucky Day Fancy Shop kínálata (fotók:Lucky Day Fancy Shop Facebook oldal/ Gábor Gabriella)A Lucky Day Fancy Shop kínálata (fotók:Lucky Day Fancy Shop Facebook oldal/ Gábor Gabriella)


"Tavaly június óta Ioanával (Ioana Tănase - az Ono kicsomagolda másik társtulajdonosa) közösen működtetünk egy kis műanyagcsomagolás-mentes, heti ökopiacot Nagyváradon, ami a kezdetektől fogva nagyon népszerű. Eleinte persze inkább csak a minőségi, helyi, vegyszermentes áru miatt jöttek az emberek vásárolni és vették igénybe az árusok által - a műanyag szatyor helyett - felkínált papírtasakokat. Most már azt látjuk, hogy bizony egyre többen jönnek saját szatyorral, tárolókkal, mi több, sok vásárló vissza is adja a termelőknek a tojástartókat, kiürült üvegeket.

A piacot hetente egyszer, csütörtök délutánonként rendezzük meg. Nem mindenki tud eljutni minden héten pont az adott időpontban bevásárolni a piacra, reméljük, hogy nekik nagy segítség lesz a csomagolásmentes bolt, ami heti hat napot tart majd nyitva. A terveink szerint párhuzamosan az ökopiac is működik majd tovább" - nyilatkozta Henn Mónika Olívia, aki szerint szemmel látható volt a pazarlásmentesség iránti érdeklődés növekedése, ami hozta magával az igényt a “zero waste” (pazarlásmentes) életmódhoz legszükségesebb használati tárgyak, minőségi élelmiszerek, természetes kozmetikumok, környezetbarát tisztítószerek iránt. Mindezt természetesen lehetőleg csomagolásmentesen.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Ioanára a Belgiumban, rá pedig a Budapesten tapasztalt élmények is hatottak ebben, ahol a műanyag- és pazarlásmentes mozgalom, a csomagolásmentes boltok és a biopiacok sokkal népszerűbbek.

Ökopiac részlet Ökopiac részlet


A két bolt teljesen különböző utat járt be. A Lucky Day Fancy Shop 70 kimérős termékkel kezdett július elején. Főleg alapélelmiszereket lehetett náluk kapni: lisztet, kukoricadarát, lencsét, paszulyt és fűszereket, illetve mellé lebomló kókusz és kender mosogatószivacsot, bambuszfogkefét és pár kézműves szappant.

"Akkora port vert a téma körül a média, hogy csak ültem és pislogtam. Nem voltam erre felkészülve. Nem éltem meg negatívan, mert óriási reklám volt, de ennek köszönhetően nagyon sok ember jött csak kíváncsiskodni is. És emiatt nagyobb volt az elégedetlenség is, mert volt azért egy elvárás a kuncsaftok körében. Sokkal több mindenre számítottak" - magyarázta Józsi Kinga. Végül egy hónap alatt felvitték 250 termékre a kínálatukat, most már aszalt gyümölcsöket, száraz süteményeket, pereceket, teát, kávét, különböző magvakat is kínálnak. Már jegyzik az üzletben az igényeket, és aszerint próbálják a kínálatot bővíteni.

A helyi termelőktől vásárolt zöldségeket, gyümölcsöket, tojást, tejtermékeket, lekvárt, zakuszkát most tervezik bevenni a kínálatukba. Ahogyan a tulajdonos fogalmaz, ebben az esetben egyszer a bizalomnak kell megszületnie a termelő iránt, ehhez pedig el kell menni, és megnézni, tényleg ők a termelők, mert kell tudják biztosítani a vásárlóknak, hogy az a termék helyi.

Az Ono kicsomagoldában az ökopiac miatt már volt egy kapcsolat és tapasztalat, amire lehetett építeni az üzletet. A helyi termelőktől szerzik be a friss zöldség-gyümölcs egy részét, de méhészeti termékeket, édességet, hidegen préselt olajokat is fognak biztosítani a bolt számára. Ezek mellé jönnek a száraz és tartós élelmiszerek, mint a különböző lisztek, száraztészták, pelyhek, gabonák, hüvelyesek, magvak, fűszerek, aszalt gyümölcsök és üveges ásványvíz, illetve környezetbarát tisztítószerek és eszközök, természetes kozmetikumok és a hulladékmentes életmódot elősegítő tárgyak/kellékek (bambuszfogkefe, kulacsok, mosható betétek és pelenkák, fém borotva, textil szatyrok, fém szívószálak vagy éppen üveg tárolók). És még így is

rendszerint felmerülnek a beszerzéssel kapcsolatos problémák.

"Bizonyos szegmenseknél nehezebb, mint előre gondoltuk - magyarázza Henn, majd folytatja: nálunk mindenképpen kitétel az, hogy a termék a legkörnyezetbarátabb, ha lehetséges, akkor visszaforgatható, vagy legalább újrahasznosítható papír/karton csomagolásba érkezzen hozzánk a boltba. Ezeket igyekszünk minél közelebbről, helyi termelőktől megvásárolni, illetve előnyben részesítjük a vegyszermentes, természetes gazdálkodásból származó árut." Viszont sokszor ütköznek ellenállásba a termelők részéről, mert egyszerűen nem hajlandóak lemondani a kialakult csomagolási rutinjukról, és a műanyagmentes csomagolási elvárásukat teljesíteni. Ilyenkor pedig újat kell helyettük keresniük, és ez hosszú folyamat. Hasonló nehézség, hogy a minőségi élelmiszereket hazai (de nem csak) előállítók, feldolgozók nem szívesen vacakolnak az itteni kisebb boltokkal - főleg ha még műanyagmentes elvárásaik is vannak.

"Vannak olyan weboldalak, ahol hozzá lehet férni a különböző termékekhez, viszont akkor legalább 25 kilót kellene megvenni. Egy ekkora városban, mint Szentgyörgy, ahol ez a tudatos vásárlás még gyerekcipőben jár, hiába veszek bármiből 25 kilót, mert mind rám romlik. És akkor ellentmondok saját magamnak, mind üzletileg, mind takarékosság szempontjából" - hívja fel a figyelmet a további nehézségekre a szentgyörgyi bolt tulajdonosa. Józsi szerint folyamatosan mérlegelni kell, mert az általában 250 grammos csomaglásban forgalmazott biotermékek továbbadásával ellentmondásba kerülnének az egész üzlet lényegével. Ezek az üzletek elsősorban a minél kevesebb hulladékról szólnak, a különböző tudatos vásárlói szempontok, így a helyi és környezetbarát termékek legteljesebb figyelembe vételével.

A Lucky Day Fancy Shop kínálata (fotók:Lucky Day Fancy Shop Facebook oldal/ Gábor Gabriella)A Lucky Day Fancy Shop kínálata (fotók:Lucky Day Fancy Shop Facebook oldal/ Gábor Gabriella)


És még csak ez után következik az a szempont, hogy bizony ezeknek a termékeknek a különböző törvényi előírásoknak is meg kell felelniük. Hiába van egy szuper helyi termelő, ha ez nem tud megfelelő bizonylatokat adni a termékéről, akkor az nem hozható kereskedelmi forgalomba.

"Nekem mindenről papír kell, mert tudnom kell, hogy honnan származik, hol csomagolták, mennyi garanciát vállalnak érte. Abszolút minden adat rajta kell legyen, és ebből a szempontból nehéz megtalálni a megfelelő viszonteladókat, mert esetünkben termelőről nem is nagyon tudunk beszélni. Az általunk kínált fűszerek többsége például nálunk meg sem terem, sem a tea, sem a kávé. Most vettük fel a kapcsolatot egy tésztatermelővel, tehát laskát már helyiektől fogom vásárolni, de rizstermelő nem sok létezik Székelyföldön. Első perctől volt mosódió az üzletben, de az sem terem meg nálunk a keretben" - árnyalja a csomagolásmentes üzletek nehézségeit a Lucky Day Fancy Shop tulajdonosa, és ehhez jön hozzá, hogy mivel főleg kimérős termékeik vannak, fokozottan kell figyelniük a tárolásra is.

A megkezdett termékről pontosan kell tudni minden adatot, hogy honnan származik, milyen tétel, ki a forgalmazója és mikor jár le. És a különböző tételeket nem szabad összekeverni, meg kell várni, ameddig egy adott tétel kifogy. Nem működik, hogy már csak egy kicsi maradt a zsák alján, és akkor fel lehet tölteni a következőből. Nagyon sok odafigyelést igényel. Emellett kell figyelembe venni a vásárlói igényeket.

"Most már tudom, van olyan termékünk, amit soha a büdös életben nem fogunk eladni. Például a tésztafélékből nem kell tucatnyi fajta, hanem elég kettő is. Az az érzésem, hogy nagyon sok laskát fogunk enni a közeljövőben otthon" - reflektál az igényekre Józsi, és rögtön utána megjegyzi, hogy ehhez képest az aszalt gyümölcsök sokkal jobban fogynak, mint gondolta, és a magvak iránt is állandó a kereslet.


És minden nehézség ellenére is megéri csinálni,

ha egyből nem is feltétlen az anyagiak miatt, hanem főleg elhivatottságból, a környezettudatos vásárlás népszerűsítéseként. "Már a családomból és a baráti körömből is nagyon sokan odafigyelnek, vagy lehet, hogy csak unják a számat hallgatni, de megveszik azt a 30 dkg vadrizst, és nem vesznek helyette 1 kiló gyengébb minőségű rizst" - mondja Józsi.

Ezek az üzletek pedig nemcsak a létükkel tesznek a tudatos vásárlás elősegítéséért, hanem különböző programokat, workshopokat is szerveznek. "A törvény úgy kéri, hogy abszolút minden csomagolást meg kell tartani egészen addig, amíg az utolsó szem is el nem fogy. Már első percben megszületett az az ötlet, ahogyan megnyitottuk az üzletet, hogy jó lenne ezeket újrahasznosítani. A zsákokat például, amiben jönnek az 5 kilós termékek, fel lehet használni mosható ételhordónak. Például szendvicsnek. Azt szeretnénk, hogy rávegyük az embereket, ha már hulladék van otthon, akkor egyszer próbálják meg újragondolni, és csak akkor dobják ki, ha tényleg nem tudják, mihez kezdjenek vele. A bödönökből virágtartókat, a kartonokból pedig például lefesthető reklámtáblát lehet készíteni" - mondta Józsi.



Az Ono kicsomagolda nemcsak egy bolt lesz, hanem közösségi térként is funkcionál majd. Havi rendszerességgel tartanak műhely-foglalkozásokat, nyílt beszélgetéseket együttműködő partnereikkel és meghívottaikkal a legkülönbözőbb témákban (hulladékmentes életmód a gyakorlatban; “csináld magad”/DIY foglalkozások; textilfestés természetes anyagokkal; újrahasznosított anyagokból készült használati tárgyakat.)

"A kolléganőm rendszeresen járja az iskolákat, ahol környezettudatosságról, a hulladékcsökkentés fontosságáról és a megvalósítási lehetőségekről beszélget a gyerekekkel. De szerveztünk már szemétszedést, permakultúrás tanfolyamot is. Ez utóbbival októberre faültetést tervezünk. Nem emlékszem már, hogy ki fogalmazta meg, hogy a permakultúra biokertészkedésnek álcázott csendes forradalom, de nagyon fején találta a szöget. További elméleti és gyakorlati képzéseket is tervezünk ezen a téren, mert zero waste, a minimalizmus és a permakultúra elvei nagyon szépen összefonódnak és kiegészítik egymást" - tette még hozzá.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >