2019. október 14. hétfőHelén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sok a juh, kevés a megbízható ember: kinek éri meg a juhászkodás?

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. szeptember 24. 09:41, utolsó frissítés: 09:41

Ha megszűnne a támogatási rendszer, akkor a juhállományok legalább 60 százaléka felszámolódna, véli a szakember.


Miután érintettük a kirándulókat meglehetősen zavaró juhászkutyák témáját, és az ökológiai katasztrófát előidéző túllegeltetést, az állattartók és a juhászok szempontjaira is fontosnak tartottunk rákérdezni.

Kérdéseinkre Kozma Béla, a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesületének munkatársa, az Akkreditált Termelés Ellenőrző Egyesület felelőse válaszolt.

Ma Romániában miért éri meg juhászkodással foglalkozni? És miért nem?

- Elsősorban csak úgy éri meg, ha szeretjük. Ha valaki nem szereti, hanem muszájból, vagy csak az állami támogatásért csinálja, annak nem fogja hosszú távon megérni. Az egyesületnél dolgozva egyből felismerem azt a gazdát, juhászt, aki szereti amit csinál, vagy csak az anyagiak miatt foglalkozik juhokkal. Legtöbb esetben a juhászkodás egy élő családi hagyomány, legalábbis itt Kovászna megyében, ami nagyapákról-apákra, apákról-fiúra szálló örökség. De kizárólag csak ebből megélni nagyon nehéz.


Az utóbbi időkben a legnagyobb probléma az, hogy nehéz megfelelő pásztort találni az állatok mellé. Sok gazda küszködik ezzel, elmennek más megyékbe embert találni. Ha kell, kifizetnek előre két havi fizetést is, hogy az otthon maradó családnak maradjon valami. Ám számtalan példa volt arra, hogy este megegyeztek, aztán mikor a gazda reggel kiment az esztenára, akkor az ember nem volt sehol: éjszaka fogta a batyuját és elment. Emiatt sokan lemondanak a juhászkodásról, vagy csökkentik a nyájat. Ilyen feltételekkel nem tudnak annyit termelni, hogy ne csak kijöjjenek, de nyereséggel maradjanak.

Átlagosan mekkora egy juhász vagy egy bojtár fizetése?

- Ez függ attól, hogy csak jár a juhokkal legeltetni, vagy vállalja a fejést is, netán tud sajtot, túrót, telemeát is készíteni. Itt nálunk a megyében 1500 lejtől kezdődik, ennyi egy olyan pásztor fizetése, aki csak legeltet, és 2500-at is megkap az, akire több mindent rá lehet bízni. E mellé még jár a mindennapi élelmiszer, ital, cigaretta, és amiben még megegyeznek az ellátás kapcsán. Viszont például Kolozs megyében már 3000-3500 lejt, plusz teljes ellátást adnak egy felkészültebb juhásznak, aki a termékekhez is ért.

Nem is a bérezés az, ami igazán hátráltató, hanem hogy egyáltalán nem lehet találni becsületes, megbízható embert. Egyszerűen nincs megbízható munkaerő.

És nem a bánásmód miatt. Olyan esetről is tudok, amikor a fogadott juhász tönkretett egy vízszivattyút. A gazda tényleg mérges volt, szegény színeket váltott már, de nem mert erősebb hangon rászólni. Mert a juhász azt találja mondani, hogy „ő nem bírja ezt a hangnemet, nem tűri, hogy így viselkedjenek vele”, fogja magát és továbbáll. A gazda ezért inkább lenyeli a mérgét, megjavíttatja a szivattyút, vesz egy újat, csak ne maradjon ember nélkül.

Még milyen problémákkal jár a juhtenyésztés?

- Általában véve költséges vállalkozás a juhtenyésztés, sok problémával kell megküzdeni. Például a bárányoknak fülszámot kell tenni, ami állatorvostól függően változó árat jelent. Ezt Romániában 3-4 cég forgalmazza, akár 1-5 lejes árkülönbséggel. Ezt az állatorvos kell betegye, így bárányonként egy fülszám akár 8-12 lej is lehet. Jó lenne, ha ezt az árat egységesítenék.

Vagy a gyapjú: nincsenek feldolgozóüzemek, gyűjtők, nincs ára, nincs piaca. A tavalytól az állam minden 1 kiló értékesített gyapjút 1 lejjel támogat, az idéntől 2 lejjel. A támogatás igényléséhez fel kell mutatni egy szerződést egy felvásárló céggel vagy jogi személlyel. De kiderült, ez inkább a kereskedőknek kedvez, mintsem a termelőknek. Volt olyan eset, hogy jöttek kereskedők, és olyan ajánlatot tettek a gazdáknak, ami szerint még a gazda kellett nekik fizessen, hogy átvegyék tőle a gyapjút és adjanak papírt, amivel igényelheti majd ezt a támogatást. Az volt az érvelésük, hogy a gazda úgyis megkapja majd az államtól a támogatást, miért fizessen a kereskedő a termékért? Sőt, örüljön a gazda, hogy ők elviszik a gyapjúját, és adnak papírt!

Képek forrásai: stiridebanat.ro, laktotrio.ro, digi24.ro,Képek forrásai: stiridebanat.ro, laktotrio.ro, digi24.ro,


Emellett a tejtermékek értékesítési ára is nagyon alacsony. Persze érthető, hogy aki nem látja át a juhászkodást, sajtkészítést, az a 20 lejt sokallja. De vessük össze, hogy egy minősíttet biotermék sajt kilója 20 lej, azzal, ami a bevásárlóközpontokban található, ami ipari termék, külföldről behozott, tele különböző szintetikus anyagokkal, és a minősége sem túl jó: megközelítőleg a kettő ára ugyanaz. Nincs értékelve, nincs megfizetve a hazai, természetes, minőségi juhsajt.

A hústermelés értékesítési ára is alacsony: élő súlyban 3 lei/kg, levágva 9 körül van, kereskedőktől függően. Persze, minőségi bárányért, vendéglőkön keresztül értékesítve többet is kaphatnak, megegyezés szerint. Illetve, akik fajtatiszta állatok tenyésztésével foglalkoznak, azok magasabb árat is kaphatnak.

Ha kiszámoljuk, kiadás a fülszámozás, a takarmányozás, az adminisztratív ügyintézés, a minden után adózás, a bérlések és hogy a megbízható juhászembert rendesen meg kell fizetni. És közben nincs ára a termékeknek: üzletileg ez így nem éri meg.

Viszont vannak állami támogatások. Ami miatt létrejött egy jelenség, amit főleg a román sajtó „juhász-maffiának” nevez: felvásárolnak nagyon sok juhot a támogatások megszerzése miatt. Ennek következtében sok a juh Romániában, megközelítőleg 16 millió állatról van szó.

- Igen, én is hallottam ezekről és ilyen dolgokról, nem alaptalanok. A legnagyobb nyereség a támogatásokban van, úgy becsülöm, hogyha megszűnne a támogatási rendszer, akkor legalább 60 százaléka a juhállományoknak felszámolódna, mert nem érné meg tartani.

A területre járó támogatások össze vannak kötve az állatokra járó támogatásokkal, hiszen ahhoz, hogy valaki egy legelőre igényeljen támogatást, ahhoz az le kell tudja fedni állattal azt a bizonyos mennyiségű területet.

A gazdák beszámolói szerint, nekik úgy jön ki a lépés, hogy a termékek és a támogatás, amit az állatra kapnak, megközelítőleg fedezi a kiadásokat: az adókat, a munkások béreit, a területbérléseket, az állatorvost, egészségügyi kezeléseket stb. Amit pedig a területekre kapnak támogatásként, az fedezi a gazdálkodó család megélhetését.

Tudni kell, hogy kétfajta támogatás van az állatokra. Van egy alaptámogatás, ami olyan 5 euró/állat, amire rájön egy plusz támogatás, ami 15 euró/állat volt az idén. Ezt a fajta támogatást csak azok a gazdák igényelhetik, aki belépnek egy törzskönyvezési programba: ehhez a gazda vagy csatlakozik egy egyesülethez, akik foglalkoznak a törzskönyvezéssel, felügyelik, hogy csak tiszta fajta állatot tartsanak. Mert Romániában a fajtatiszta juhok kezdtek eltűnni, mert az emberek össze vissza keverték őket – ezért van ez a támogatás, hogy ami cigája, ami curkána vagy ami racka, az legyen az, viselje a fajtajellegzetességeket, karakterisztikáját stb., mert annak van értéke. A törzskönyves állományokat az egyesületekbe lépett gazdák nemesítik, amely minden generációban jobb állatokat eredményez. A szelekciót a teljesítmény ellenőrzés adatai alapján is végzik, a törzskönyv a származás mellett az állatok teljesítményét is rögzíti.

Csakhogy ugyanezt a támogatást másként is meg lehet kapni. Ehhez nem kell belépni egy egyesülethez, hanem a megyei hivatalos állattechnikum intézményeihez is lehet fordulni (Oficiul județean de zootehnie), ahol elég, ha törzskönyves berbéccsel rendelkezik a gazda, és azzal végzi a szaporítást. És így, ha mondjuk a gazdának van egy törzskönyves curkána berbécse, de az anyaállatok nem azok, akkor is ugyanúgy tudja igényelni ezt a típusú támogatást. Az erre vonatkozó kvóta az 1 berbécs 35 anyajuh. Elmegy az említett intézményhez a berbécs törzskönyvvel, amivel bizonyítja, hogy rendelkezik törzskönyves állattal, kap onnan egy igazolást, amit bead az APIA-hoz, és ugyanúgy kaphatja a támogatást, mint aki benne van egy egyesületben, részt vesz a törzskönyvezési programban, tiszteletben tarja a követelményeket és elvárásokat, fizeti a tagsági díjat. Ezért sok egyesület haragszik, és harcol, hogy töröljék el ezt a második lehetőséget, mert ez nem fair.

Például nálunk, Kovászna megyében olyan 27-28 ezer állat van egyesületi kontroll alatt, főleg a vörös pofájú berke juhok, ezek törzskönyvezési programban vannak. Emellett az APIA-nál igényeltek ilyen támogatást – megközelítőleg – úgy 45 ezer állatra. Mert ki lehet kerülni ezt a programot, és meg lehet kapni a támogatást.

Az is ide tartozik, hogy az embereknek nincs biztonságérzetük. Egy törzskönyves berbécs 2000 lej körül van, a támogatás igénylése minimum 70 darab juhtól kezdődhet (hegyvidéken, míg máshol 150 db.), tehát két berbécs kell, az már komoly befektetés. Ugyanakkor egy törzskönyvezési folyamat éveket is igénybe vehet: és nem lehet tudni, hogy 3-4 év múlva mi lesz. Melyek lesznek a támogatás kritériumai? Mert azok folyton változnak. Az emberek amúgy is hajlamosak arra, hogy az utolsó percig kivárjanak, variáljanak, és nem is alaptalanul, mert sok esetben menet közben változtattak az APIA kritériumain. Megfeleltél egy nyári hónapban, de szeptemberben már nem.

Tehát a Mezőségen, Olténiában, Dobrudzsában, a Bánságban, stb. – vagyis nem hegyvidéki környezetben – sokkal nagyobb a juhállomány. Szakértők szerint intenzív túllegeltetés van. Erről mit gondol?

- Igen, ez megállja a helyét, bár tényleg inkább a sík területekre vonatkozik. Itt nálunk, lévén, hogy hegyvidéki legelők vannak, kicsit más a helyzet. A legeltetési szabályzatokat a tanács hozza, ő szabályozza, hogy a juhász mikor jöhet le a hegyi legelőről a mezőkre, a síkabb területekre. Több esetet is hallottam, hogy bizonyos területeken nem is engedik meg, hogy a gazda lejöjjön a mezőkre: ekkor vagy egyenesen haza kell vigye a nyájat, vagy egyszerűen fent marad.

Félénk, 1000-1200 állatlétszám már „nagy farm”nak számít, míg az alföldön nem. Mert hegyvidéken sokkal körülményesebb minden. Nehezebb legeltetni, gondozni az állatokat, karbantartani a legelőket, ápolni a területeket. Nem ugyanaz egy hegy- vagy domboldalon mászni és járni egész nap az állatokkal, vagy pedig egy sík területen sétálni velük, amit akár könnyedén be is tudnak keríteni. Nem beszélve a vadállatokról: sík területen nincs is annyi veszély.

A legelők minőségét pedig nagyon meghatározza az időjárás is. A tavaly például sok panasz volt a szárazságra. Az idén eleinte több volt az esőzés, aztán most ismét száraz: szinte ki vannak száradva a legelők, nincs mit egyenek a juhok. Ezért egyes helyeken már szeptember 1-től lejöhettek a juhokkal a mezőkre, de mint mondtam, volt olyan hely ahol ezt nem engedték meg, így fent kell maradjanak a legelőn, ameddig csak tudnak. Ha van mit enni, és van takarmány, akkor nincs baj.

Több forrásból hallottam azt is, hogy elég sok helyen éles konfliktusok vannak a legelőkért, mert kevés a legelő a juh számához képest.

- Igen, ezekben az esetekben is szóba jöhet a „juhászmaffia”, a „zsebpénzelések”. Mert elvileg a legelők kiadása licit alapján megy, de hallottam olyant, hogy egész nyáron csak egy ember jelentkezett a legelőre, megvolt szinte biztosra, hogy az övé lesz licit alapján, összeszedte a faluban lévő juhokat, megegyezett a gazdákkal – aztán az utolsó nap megjelent egy X személy és az övé lett a legelő, kiszorítva a falu emberét és juhait.

Legelők szempontjából igen, baj van: tényleg sok az állat és kevés a legelő. De persze, ez aztán megint függ a legelő minőségétől, típusától is. Van egy olyan vonatkozás is, hogy az állami támogatás egy részét a gazda vissza kellene fordítsa például legelőtakarításba. Sok esetben láttam, hogy a legelő kezd bebokrosodni, a bozót évről-évre csak terjeszkedik és elvadul. Ha senki sem takarítja, akkor egyre kisebb lesz.

És akkor megtörténnek olyanok, hogy a tanács kiad bérbe 70 hektár legelőt, és mikor felmérjük a reális területet, akkor kiderül, hogy a papíron szereplő 70 hektárból csak 50 van meg a valóságban. A gazda startból bukott 20 hektárt, mert 70-et kellett béreljen, ezért fizeti az adót, 5 évre megkötött szerződés szerint, de csak 50-et használhat. És azért egy legelő kitakarítása sokba kerül: emberek, gépek kellenek hozzá, nehéz munka. De gondolhatja a gazda, hogy ilyen viszonyok között miért takarítsa ki ő, hisz lehet, hogy aztán más kapja meg a legelőt?

Még egy témára kérdeznék rá, a kutyák. Erről volt egy nagy vita 2015-ben, amikor a törvény úgy határozott, hogy egy juhász alföldön 1 kutyát tarthat, dombvidéken 2-öt, hegyvidéken 3-at, amibe beletartoztak az esztenát őrző kutyák is. Aztán ismét változott a törvény, most hegyvidéken 6, dombvidéken 4, és a mezőségen 3 a megengedett, illetve minden 100 juh után +1 kutyát lehet tartani, de úgy sem haladhatja meg hegyvidéken a 10-et, dombságnál a 7-et, alföldön az 5-öt.

- Itt azt kell megérteni, hogy ha például egy 800 darabos állatállományról van szó, akkor abból mondjuk 200 fejős, 300 „meddő” (vagyis nem tejelő) és még a berbécsek, ezeket külön nyájakban kell legeltetni. Vagyis az a 800 juhállomány alkothat három-négy nyájat is. Innen nézve három-négy nyájhoz 5 kutya közel sem elég, főleg hogyha tényleg fenn van a hegyekben és vadak veszik körül. Így minden nyáj mellé 1 kutya kerül, 1 az esztenához, de ha jön a medve, vagy egy vaddisznócsorda, akkor 1 kutya semmit sem tud csinálni! Szerintem, figyelembe véve a nyáj nagyságát, kellene 4-5 kutya nyájanként.

Kuvasz a medvével találkozás után. Fotó: Bölöni Botond.Kuvasz a medvével találkozás után. Fotó: Bölöni Botond.


Így ezzel nem tudok egyetérteni. Illetve, ha már szabályozzák a kutyák létszámát, rendben, de akkor ténylegesen tegyen valamit az állam a vadállatok ellen. Az biztosan senkinek nem jó, hogy az egyik problémát nem oldják meg, de kiveszik a juhászok kezéből azt, amivel megvédhetnék magukat. Ami most zajlik, az az, hogy gazdák egyenesen rákényszerülnek, hogy egyre több kutyát tartsanak illegálisan. A medvetámadások nem viccek, és ha az állam nem cselekszik, akkor a gazdák, juhászok kell megoldást keressenek.

Milyen jövő képzelhető el a romániai juhászkodásnak? És melyek azok a feltételek, amiken jó lenne változtatni?

- Hosszabb távú jövője szerintem a törzskönyves állatoknak lenne. A gazdák még azt a mentalitást képviselik, hogy minél több állat van, annál nagyobb haszon várható. Mi pedig az egyesülettel arra akarjuk rávezetni a gazdákat, hogy belássák, hogy nem így van. Mert nem kell 500 juhom legyen, hanem tartok csak 150-250-et, de azok fajtatiszták, és ugyanazt a profitot érem el. És a kevesebb állatra kevesebb embert kell fogadni, könnyebben lehet mozogni, de pénzben jobban megéri, hatékonyabban lehet gazdálkodni.

De ez a jövője az árútermelő-kereskedelmi farmoknak is, a tenyésztő egyesület ebben az esetben ellenőrzött keresztezési programokat tud javasolni. De ehhez is - a nyugati fajtatiszta állatok mellett - szükség van a vidékeink hagyományos állataira, a vörös pofájú berkére, rackára.

Változtatni kellene a már említett gyapjútámogatáson is. Ha már bátorítják az embereket, akkor olyan megoldást kellene találni, hogy ne a kereskedők húzzák le a fölét, és a juhásznak marad, ami marad. Kellenének gyűjtőpontok, feldolgozóüzemek. Mert így inkább fogja magát a gazda, és mérgébe felgyújtja a gyapjút.

A másik a sok papírozás. Ha nem is számítjuk a korrupciót, amit lehetővé tesz, akkor is annyiféle dokumentációt megkövetelnek a gazdáktól, egy egyszerű támogatás igényléséhez, hogy azzal az emberek csak kínlódnak. Másrészt megértem, hogy folyton követelnek valamit, mert az a mentalitás, hogy „inkább csaljunk bár egy kicsit, minthogy betartsuk a követeléseket”. Valahogy csalnak, erre az állam rájön, újabb követelés lesz belőle, hogy kiszűrjék, de ismét keresnek kiskapukat, ismét újabb követelmények. Egyre jobban halmozódik ez a papírmunka. Erre a gazdálkodóknak nincs idejük, mert vagy állattartással foglalkoznak, vagy hivatalok között futnak ide-oda, hogy beszerezzék a papírokat.

Megoldatlan a vadállatok, főleg a medvék problémája. Nagyon sok támadás van, nagy sok kárt okoznak: a sajtóban ennek csak töredéke látszik. Senki nem csinál semmit, a problémának nincs megoldása. Megértem, hogy az erdészek sem csinálhatnak semmit, nekik is meg van kötve a kezük. A gazdák jelentik a károkat, lehet kapnak valami kártérítést, de senkitől sem hallottam, hogy azzal dicsekedett volna, hogy milyen jól kifizették; olyanokkal találkoztam, hogy jöttek, felmérték a kárt, de még azóta sem fizették ki a gazdának.

Ugyanakkor úgy képzelem a juhászat jövőjét, hogy hagyományos családi vállalkozás. Annyi juh, amennyivel egy család tud foglalkozni, és ami eltartja a családot.

Nyitókép: https://pxhere.com / Creative Common

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >