2019. november 15. péntekAlbert, Lipót
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mi működik jól ott, ahol van medve, de még sincs medve-ember konfliktus?

Babos Krisztina 2019. október 31. 18:02, utolsó frissítés: 18:35

Hisztériakeltés helyett szakszerű vadgazdálkodást szeretnének a természetvédők, de mintha ez sem a vadásztársaságoknak, sem az önkormányzatoknak, sem a politikusoknak nem lenne az érdeke.


Fájó szívvel ugyan, de úgy vélekednek a természetvédők is: szükség van vadászatra a medve-ember konfliktusok mérséklése érdekében. Az általunk megkérdezett szakemberek azonban kihangsúlyozták: egy, a közösségi érdeket szem előtt tartó, felelős vadgazdálkodásra gondolnak, semmiképp nem bíznák a kérdést "nagyszájú, szavazathajhász" politikusokra.

Elképzelésük szerint a medvének továbbra is szigorúan védett fajnak kellene maradnia, a kilövésekre pedig csakis indokolt esetben szabadna engedélyt adni. Eszerint a szakértők nem értenek egyet a közelmúltban benyújtott, a szenátus által már jóváhagyott törvénytervezettel, mely lehetővé tenné ismét a medvevadászatot oly módon, hogy megszüntetnék öt évre a “szigorúan védett” státuszt, és kivennék a fajt a vadászati tilalom alól. Úgy vélekedtek, a szakszerű vadgazdálkodás a legjobb megoldás mind az emberek, mind a medvepopuláció számára, sőt, az egész erdei ökoszisztémára kihatással lehet az, hogy milyen módon kezeljük a medvekérdést.

Az a legfőbb gond, hogy nem is akarják megoldani a problémát sem a vadásztársaságok, sem az önkormányzatok, sem a politikusok, sőt, inkább hergelik az embereket a medvék ellen. A vadászok célja, hogy ismét szervezhessenek medvevadászatokat, ami – főleg a külföldi trófeavadászok miatt – igen szép jövedelmet hoz nekik. A politikusok egy része pedig szereplés és szimpátiaszerzés céljából lovagol ezen a témán, gyakran megfelelő szaktudás hiányában. Persze, ez nem igaz mindenkire, vannak jó példák is, említhetném itt a Szent Anna-tó környéki kezdeményezéseket, ahol az önkormányzatok, a vadásztársaságok és a természetvédelmi egyesületek közösen igyekszenek tenni a konfliktusok megelőzéséért.

Számos próbálkozás volt az érdekelt felek egy asztalhoz való ültetésére, de sajnos a tárgyalások nem igazán vezettek sehová, pedig ezek jelenthetnék a megoldást. A természetvédelemmel foglakozó szakemberek, biológusok, ökológusok és kutatók sajnos hiába javasoltak már létező és bevált megoldásokat, melyeket nálunk is lehetne alkalmazni, végig süket fülekre találtak” - fejette ki Fülöp Tihamér biológus, emlőskutató.



Valóban túl sok a medve Székelyföldön?

Igyekeztünk kideríteni, hogy mennyire reális a sajtóban, illetve a közösségi médiában megjelentek alapján kialakult kép, miszerint az ország legkonfliktusosabb térségének Székelyföld számít ebből a szempontból. A természetvédők szerint lényegében nem tudni pontosan, hogy több medve él-e ebben a térségben mint az ország hasonló adottságú régióiban, viszont úgy vélték, eléggé magas jelenleg a medvék száma Székelyföldön.

Eltérés lényegében abból adódik, hogy egyes székelyföldi településekre inkább beszoktak a medvék, amihez a megfelelő óvintézkedések hanyagolása – például a nem megfelelő szeméttárolás – mellett az is hozzájárul, hogy sokan turistalátványosságnak szánják, így etetéssel szándékosan kapatják be az állatokat olyan helyekre, ahol a fizető vendégek kényelmesen nézegethetik őket. A politikusok és a sajtó fokozott figyelme sem feltétlenül kedvező, mivel a medvetámadásokról szóló gyakori híradások hozzájárulnak az emberek veszélyérzetének fokozódásához, ami ahhoz vezethet, hogy saját kezükbe veszik az ügyet.

“Semmiképp sem szabadna oda jutni, hogy a lakosság próbálja megoldani a problémát, mivel a hurkozás és a mérgezés lényegesen rosszabb hatással van a medvepopulációra, mint a szakszerű vadászat” - vélekedett Domokos Csaba biológus, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértője, aki példát is hozott az “önbíráskodásra”. Mint elmondta, a Keleti-Kárpátok keleti, illetve a Déli-Kárpátok déli felén számos olyan térség van, mely kedvezőbb életteret biztosítana a medvéknek, mint Székelyföld, mégsem élnek ott jelentős számban, sőt, egyes térségekből hiányoznak, aminek oka valószínűleg a vadorzók tevékenysége és a lakossági medveirtás.

Hozzátette: az egyik problémás helynek számító Tusnádfürdő esetén a felelőtlen etetés és az elérhető helyen hagyott szemét mellett az a nagy gond, hogy a település olyan helyen épült, és utólag olyan irányba terjeszkedett, amelybe nem lett volna ajánlatos, ugyanis beépítették azokat a részeket, melyek hagyományosan a medvék egyik fő közlekedési útvonalának számítanak.

A konfliktusok száma alapján valószínűleg nincsenek komoly különbségek a medvék által kedvelt térségek között, Sugár Szilárd biológus, ökológus, emlőskutató a Transindex érdeklődésére elmondta: román kollégáival folytatott beszélgetései során arra a következtetésre jutott, hogy az ország többi, hasonló adottságú régiójában sincs kevesebb probléma e téren. Úgy tűnik tehát, a magyar politikusok és a magyar nyelvű média témaérzékenysége okozza azt a nem feltétlenül reális benyomást, miszerint a legagresszívebben Székelyföldön garázdálkodnak a medvék. A román politikusok és a román nyelvű média nem fektet különösebb hangsúlyt erre a témára.

Domokos Csaba szerint a kárbejelentések száma sem feltétlenül irányadó a konfliktusok gyakorisága kapcsán, mivel az elmúlt körülbelül 4 évben, amióta a medvék kilövését tiltó vadászati moratórium érvényben van, a vadásztársaságok is beszálltak a dologba, biztatják a kárvallottakat, hogy tegyenek bejelentést, sőt, a dokumentáció összeállításában is segédkeznek, mivel arra számítanak, hogy a kárbejelentések megnövekedett száma egy eszköz lehet a kezükben a medvevadászat újbóli engedélyezéséért folytatott harcukban, mivel az adatok felhasználásával azt a látszatot lehet keltetni, hogy túl vannak szaporodva a medvék. Hozzátette: a segítségnyújtásra egyébként a törvény kötelezi őket, lényegében nem is lehetne nélkülük kártérítést igényelni, így jó lenne, ha a jövőben is ellátnák ezt a feladatot, mivel a legtöbb gazda egyszerűen nem boldogulna nélkülük.

Az információhiány a fő probléma

A szakértők szerint a politikai akarat hiánya mellett az általános és súlyos információhiány is azon fő okok között szerepel, melyek miatt nem rendeződik a medvekérdés. Megfelelő felmérések hiányában nem tudni, pontosan hány medve él az országban (egyes felmérések szerint 6 ezer), sőt, a területek eltartóképességére vonatkozólag sincsenek eléggé jó adatok, így nem lehet eldönteni, hogy a túlszaporodás okozza-e a konfliktusokat vagy egyéb tényezők.

“Érezhetően több egyed van, mint tíz évvel ezelőtt. Azonban komolyan érződik a hatása annak is, hogy másképp használjuk a tájat, mint régebben. Egyre több út épül, egyre többen furikáznak az erdőkben, az erdei gyümölcsök begyűjtése, a legeltetés, valamint az erdőirtás együttes hatása egyre inkább zavaró a medvék számára. Ezek a tényezők összességében jelentős élőhely-vesztéshez és a táplálékforrások csökkenéséhez vezettek, aminek következtében a medvék olyan helyeken húzódnak meg, ahol nyugodtan elvannak, mint például a kukoricások, felügyeletlen gazdaságok, elhagyott gyümölcsösök, felhagyott területek és persze a közvetlen urbán környezet, így több esély van a medvével való találkozásra, támadásokra. Ezáltal jelenleg mindenképpen igaz, hogy effektív mindenhol előfordulhatnak támadások, ahol medvék élnek” - vélekedett Sugár Szilárd biológus, ökológus, emlőskutató, aki szerint zavarás szempontjából az is számít, hogy egyre több helyen vannak kisebb csordák, tanyák jelen a tájban, míg régebben a falvak gazdálkodóinak jószágait egy csordában hajtották.

A juhokkal van e téren egyébként a legtöbb baj. “Régen csak azok jártak az erdőben, akiknek valami dolguk volt ott, most viszont egyre többen mászkálnak. Korábban a juhokat csak ritkán és lopva terelték be a fák közé, most viszont zavartalanul legeltetnek az erdőkben is” - vélekedett Fülöp Tihamér, aki szerint olyan hatalmas számban tartanak juhot jelenleg Romániában, hogy “egész Európát etethetnénk”.

Fotók: Gál László ökológusFotók: Gál László ökológus


Az erdőirtások kapcsán Domokos Csaba megjegyezte, a szálalás vagy akár kisebb területeken a tarvágás nem feltétlenül hátrányos a medvék számára, az irtásokon ugyanis megjelenik a málna és a szeder, így táplálkozási szempontból ez akár kedvezőnek is mondható. Hozzátette: az, hogy a medvék közelebb merészkednek a településekhez részben annak is betudható, hogy a falvak jelentős része fokozatosan elöregszik, elnéptelenedik, ezért nagy területeken hagynak fel a földműveléssel. A parlagon maradó részek pedig első fázisban elkezdenek bebokrosodni, így kitűnő fedezéket és táplálkozóhelyet kínálnak a medvéknek.

A szakemberek körében egyetértés van a tekintetben, hogy jobb megelőzni a problémákat,

azaz nem beszoktatni a településekre vagy azok környékére a medvéket. A legfontosabb, hogy ne legyen miért bejárniuk, azaz ne tekintsék táplálékforrásnak az emberek lakhelyét. Medvebiztossá kellene tenni a kukákat, szigorúan kellene büntetni, ha valaki szándékosan medvét etet, és ajánlatos alaposan leszüretelni a kertben, mert a késő őszig a fán maradó alma, de akár a madáretető, vagy az elérhető helyen hagyott kutya- és macskatáp, illetve a komposztdomb is vonzó lehet számukra. A háziállatokat pedig olyan ólakba kellene zárni, amit a medve nem tud kinyitni vagy széttörni. A villanypásztor használata is megfelelő lehet, főleg a településen kívül legelő, éjszakázó nyájak, csordák esetén, és szükség lenne megfelelő ismeretekkel rendelkező pásztorokra, jól betanított pásztorkutyákra is. A kirándulóhelyeken szintén szigorúan kéne tiltani az ételmaradék otthagyását.

Az említettekre bizonyíték, hogy vannak olyan térségek, ahol élnek medvék a településtől nem túl messze, még sincsenek konfliktusok, illetve ezek száma elenyésző. Fülöp Tihamér szerint egyik ilyen régió a Lápos folyó völgye, a Cibles hegység térsége, ahol idén végzett kutatásokat a 2017 óta UNESCO-védelem alatt álló őserdőkben. Elmondta: Erzsébetbánya környékén igen jó eltartóképességű, nagy kiterjedésű erdők vannak, a fenyves mellett tölgyesekben és bükkösökben is találnak az állatok táplálékot, az emberek pedig nem provokálják a medvéket, nem próbálják meg őket a közelükbe csalogatni, ugyanakkor az is számít, hogy a korábbi bányavidéken nem túl sűrű a lakosság.

Itt sem használnak ugyan medvebiztos kukákat, azonban nem mindegy, hogy például hetente egyszer teszik ki a hulladékot elszállítás végett, vagy állandóan akad szemét a közterületeken, mint a turisták által gyakran látogatott helyeken. Hozzátette: ebben a térségben is egy inkább érzékelhető a turisták jelenléte által okozott zavarás, találkozott például motorosokkal a szigorúan védett területeken. Tudomása szerint lengyelek voltak, akik vélhetőleg azért járnak az itteni erdőkbe döngetni, mert náluk komolyabban veszik a természetvédelmi szabályokat.

Amennyiben beszokik egy medve a településekre, nehezebb kezelni a problémát. Ilyenkor lényegében az történik, hogy a medve idegenkedése, természetes félelme az embertől csökken és fokozatosan el is múlhat, mivel az ember és az emberi település összekapcsolódik számára a könnyű táplálékszerzés lehetőségével. Ezt a szakemberek habituációnak nevezik, és ennek mértékétől függ, hogy miként próbálnak közbeavatkozni. Ha a habituáció még nem túl erős, működhet a negatív kondicionálás, ha viszont a megszokás erőssé vált, marad a kilövés vagy ritkább esetben a medvemenhely.

„A habituált medve halott medve”- vélik a szakértők. „Ha még nem alakult ki nagyon erős habituáció, elég lehet a negatív kondicionálás: például zajkeltéssel, kutyákkal vagy gumilövedékkel elkergetni a medvét. Ha sikerül alaposan ráijeszteni, talán nem jön vissza. A gumilövedék, bár fájdalmas, nem okoz komoly sérülést. Használható egyes esetekben medvespray is, bár ezt nem ajánlom olyanoknak, akiknek nincs tapasztalata e téren” - magyarázta Domokos Csaba, akitől megtudtuk, hogy Marosvásárhelyről és egy Szeben megyei település közeléből az elmúlt években öt, a lakosság által nem szívesen látott egyedet fogtak be, melyeket elszállítottak és kellő távolságban szabadon engedtek.

„Szerencsére ezek nem voltak erősen habituált állatok, az altatás előtt pedig, saját érdekükben picit megkínoztuk, azaz negatívan kondicionáltuk őket medvespray-jel, és nem is tért vissza egy sem a környékre. Tudok viszont olyan esetekről is, amikor több 10 vagy akár több 100 kilométerről is visszatért a medve, mivel alaposan megjegyzik a jó táplálkozóhelyeket” - magyarázta. Ha nem tágít az állat, a legtöbb esetben kilövik, bár nem ő a felelős a kialakult helyzetért. Érdeklődésünkre Domokos Csaba elmondta, Sanyi, a Szent Anna-tónál befogott medve - aki azért került be a köztudatba, mert a kürtős kalácsot ugyan elfogadta, szelfizni viszont nem akart, inkább megcsapta a túl közel merészkedő turistát -, ennél valamivel jobban járt, ő a zernyesti medvemenhelyre került, ahol kénytelen lesz fogságban tölteni élete hátralevő részét.

A negatív kondicionálást egyes országokban alternatívaként próbálják alkalmazni a kilövésre még az erősen habituált medvék esetén is, Fülöp Tihamér szerint ilyenkor a medvét befogják, és napokon keresztül szekálják, stresszelik hang- és fényhatásokkal, gumilövedékkel, kutyákkal, olyasmivel, amivel az ember közelében találkozhat, így próbálják elérni azt, hogy ismét úgy féljen az embertől, mint a tűztől és ne merészkedjen a települések közelségébe. Hozzátette: ilyen eljárás alkalmazására Romániában jelenleg nincs törvényes lehetőség.

Mint kiderült, a „vérmedvékről” szóló hiedelmeket nem támasztják alá a tudományos kutatások, Sugár Szilárd szerint, aki 10 éve foglalkozik ürülék-vizsgálattal, a medvék lényegében, az össz-populációt véve alapul, növényevőknek számítanak. Elmondta, az adataik alapján többnyire gyümölcsöket, makkot, és egyéb növényi eredetű élelmet fogyasztanak. Tavasszal nagyrészt fűféléket és amit még találnak, például dögöt, nyáron hangyát, füvet és gyümölcsöket, ősszel pedig nagyobb tápértékű élelmet, makkot vagy energiadúsabb gyümölcsöket. Mindeközben emberek által termesztett növényi és tenyésztett állati eredetű táplálékot is fogyasztanak, ha van rá lehetőségük.

„A medvéknél a táplálékszerzés könnyűsége, az ebbe fektetett energia számít. Próbálkoznak, ha könnyű szerrel le tudnak teríteni egy fiatal vagy beteg állatot, élnek a lehetőséggel, azonban a vadászat elég nagy stresszel jár, nem kimondottan jellemző, hogy így jutnának táplálékhoz” - fejtette ki a szakértő, nyomatékosítva: a medve nem tekinti tápláléknak az embert, mindössze időnként ellenségnek, például ha veszélyeztetve érzi a bocsait vagy saját magát, vagy ha elejt egy juhot és a pásztorok megpróbálják elvenni tőle a prédáját, ha hajtóvadászat során megsérül vagy sarokba szorul. Ilyen esetekben akár támadhat is. Fülöp Tihamér szerint a vérmedvéről szóló történetek szerzői azok a hozzá nem értő gazdálkodók lehettek, akiktől állatot zsákmányoltak a medvék, mivel nem tudtak rájuk vigyázni.



A medve-ember viszonynak tehát igen sok vetülete van, amit a felsoroltak mellett az is befolyásol, hogy az erdő épp milyen termést ad, mennyi táplálékhoz tudnak az állatok természetes élőhelyükön hozzáférni. Domokos Csaba szerint ez a medvék egyedszámánál is jelentősebb tényező igen sok esetben. Elmondta, munkaterületén az idén például kimaradt mind a bükk-, mind a tölgymakk termés (a tölgy kétévente, a bükk átlagosan négyévente hoz bő termést), ami a bejelentett káresetek számának megnövekedésében köszönt vissza.

A természetvédő szakemberek egyetértettek abban, hogy egy alapos tudományos kutatásra épülő, megfelelő vadgazdálkodás jelentené a megoldást a medvekérdésre, jól átgondolt vadászati stratégiával. Úgy vélték, csak indokolt esetben szabadna engedélyezni bizonyos számú egyed kilövését. Mint elmondták, a konfliktuskezelést a medvék szempontjából is jobb vadgazdálkodókra bízni, még ha ez időnként egyes példányok kilövését jelenti is. Ellenkező esetben ugyanis félő, hogy a lakosság saját kezébe veszi a probléma kezelését, azaz mérgezéssel, csapdázással igyekszenek megszabadulni az őket zavaró állatoktól, ami rosszabb a medvepopuláció számára, mint a vadászok kontrollált beavatkozása. Domokos Csaba rámutatott: a probléma sokrétű, nemcsak a medvék és az emberek viszonyára korlátozódik, a medvevadászat betiltása óta ugyanis a legtöbb vadgazdálkodó - bevétel-kiesésük kompenzálása érdekében – fokozatosan növeli a szarvasra, az őzre és a vaddisznóra vonatkozó kilövési keretet. Emiatt idővel ezek a fajok is bajba kerülhetnek, illetve állományaik csökkenése más, szigorúan védett fajokat is érinthet, elsősorban a nagyrészt velük táplálkozó farkasokat és hiúzokat.

Nem a "trófeavadászokkal" van a gond

Bár a köztudatban az él, hogy károkat okoz a vadállományban a nagy pénzeket fizető, külföldi trófeavadászok fogadása, a természetvédők szerint önmagában nem jelent gondot az, hogy a vadgazdálkodóknak jövedelmük származik ebből. „A vadgazdálkodók mind érdekeltek anyagilag a sportvadászatban. Ez a jövedelem és a tagsági díjak biztosítják az anyagiakat a fennmaradásukhoz, ezekből a forrásokból fedezik például a vadőr fizetését, autóhasználati költségeit, hogy aztán ellenőrizhesse a sportvadászokat vagy akár a törvénytelenkedő helyieket is. A medvevadászati moratórium részben ezt érintette negatívan. A hivatásos vadőrök jelen helyzetben még inkább kiszolgáltatottak a tehetős sportvadászoknak, akiknek a tagsági díjaira így jobban rászorul az egyesület, holott őket kellene ellenőrizniük” - magyarázta Domokos Csaba.

Balázs István erdő- és vadgazda mérnök úgy véli, a szenátus által elfogadott törvénytervezet nem oldja meg a helyzetet, mivel nincs kellően megalapozva szakmailag, ráadásul EU-s jogszabályokba ütközik, így valószínűleg nem ültetik majd gyakorlatba. Kifejtette: egy tudományos alapú, tervszerű, fenntartható vadgazdálkodásra lenne szükség, hozzátéve: sajnálatosnak tartja, hogy a köztudatban negatív megítélés alá került a vadgazdálkodás, és hogy sokan mindössze „trófeavadászatnak” nevezik ezt a tevékenységet.

„A trófeavadászat kifejezés hallatán a társadalom teljesen szubjektív és a negatív szemlélete fokozódik, vagyis azonnal kegyetlen és erkölcstelen vadászok jutnak mindenki eszébe. Ellentétben azzal, hogy a terminus önmagában a vadgazdálkodás minőségének értékelésére szolgál és nem utolsó sorban a vadász elengedhetetlen szakmai és etikai ismereteinek szintjét is tükrözi. A vadász számára minden elejtett vad trófeának számít”- mondta, hozzátéve: az egyes egyedek kilövése, azaz a vadászat mindössze egy része a vadgazdálkodásnak, melynek célja végső soron a fajok megőrzése, az élővilág egyensúlyának fenntartása.

A vadgazdálkodás egy régi tudományág, léteznek bevált procedúrái, régebbi, mint a természetvédelem, már az 1500-as évektől kezdődően vannak feljegyzések arról, hogy ezt művelik. A vadászatra pedig időnként szükség van, mert kell a beavatkozás a populációk korosztálybeli, számbeli és ivararánybeli kiegyensúlyozásához. Balázs István kérdésünkre elmondta: egy külföldi 5 és 30 ezer euró közötti összeget fizethet egy elejtett medvéért, az ár a C.I.C. (Nemzetközi Vadvédelmi Tanács) trófeabírálati besorolásától függ. Nyomatékosította: 2016 óta a medve Romániában nem képezi vadgazdálkodás tárgyát, időnként a minisztérium különleges, reaktív jellegű beavatkozási engedélye alapján áthelyeznek vagy kiemelnek az állományból problémás egyedeket, ami egyébként kötelező számukra, mindössze ennyi kompetenciájuk van e kérdésben.

„Vadgazdálkodási jó példaként említem Magyarországot, mely a mai napig vadgazdálkodási nagyhatalomnak számít Európában. A 19. század közepétől igen komolyan vett, szakszerű vadgazdálkodás eredményeképp lényegében minden nagyvad faj populációjának dinamikája növekvő tendenciát mutat, sőt, egyéb komoly eredményeket is elértek, például sikerült visszatelepíteniük az őshonos túzokot, továbbá megfelelő ragadozó- és dúvadgyérítéssel próbálják az apróvadfajok állományainak növekedését elérni” - magyarázta.

A medvékre visszatérve elmondta, megfelelő autoritás mellett egy transzparens, fenntartható vadgazdálkodás a faj természetvédelmi szempontjait is szolgálja, ugyanakkor vadászatot is jelentene, ami jelen esetben Hargita, Kovászna és Maros megyékben szükségszerű és elengedhetetlen a medvével való együttéléshez. Mint hangsúlyozta, nem az egyedszám a lényeg, hanem a populáció állományalakulása, melyet a csökkenés és a túlszaporodás közötti szinten kellene tartani, vadászati hasznosítással. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, egy megfelelő, a jelenlegieknél kompetensebb szakintézményi háttérre is szükség van.

Kérdésünkre elmondta, nem tud arról, hogy az elejtett medvék húsát általában értékesítenék, ugyanakkor igyekezett egy tévhitet is eloszlatni: a köztudatban csemegeként szereplő medvetalp tulajdonképpen nem ehető. Lényegében az ember talpához hasonló, főleg inakból és csontokból áll, 2-3 deka húsnál több nincs rajta, így azok, akik úgy tudják, hogy medvetalp lakomán vettek részt – főleg elit éttermekben –, biztosra vehetik, hogy átverték őket.

„A vadgazdálkodóknak és természetvédőknek együtt kellene működniük, mivel két rokon szakmáról van szó, és mindkettő célja a fajok megőrzése, nem jó, ha külön táborokba szerveződünk, inkább közös víziók mentén kellene gondolkodnunk” - összegzett a vadgazdálkodási szakember.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >