2018. december 12. szerdaPandora, Gabriella
-3°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Idén 2500 gyümölcsfacsemetét osztanak szét az Egy fa a jövő nemzedéknek programban Háromszéken

2018. március 07. 18:50, utolsó frissítés: 18:50

Csaknem 8.000 gyümölcsfacsemetét osztott szét az elmúlt években a Háromszék Közösségi Alapítvány (HKA) az Egy fa a jövő nemzedéknek elnevezésű program keretében. A 2015-ben elindított projekt fő célja az őshonos gyümölcsfák visszatelepítése Háromszékre.

A HKA ügyvezető igazgatója, Bereczki Kinga az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, 2015 óta körülbelül 8.000 facsemetét osztottak szét Kovászna megye több mint 20 településén. Öt régióra osztották a megyét, és ezek közül mindegyik kap 400-500 csemetét, többnyire igénylés alapján. A tervek szerint tíz év alatt tudják lefedni az egész megyét őshonos gyümölcsfacsemetékkel - mondta. Idén március 31-éig fogadják az igényléseket, és 2.000-2.500 csemete szétosztását tervezik.

"Az 1960-as évekig szinte minden vidéki iskola vagy templomkert mellett kiterjedt gyümölcsösök voltak, ahol a gyerekek megtanulhatták, hogyan ültessék, gondozzák ezeket a gyümölcsfákat, milyen fajták jellemzőek erre a vidékre. Ezek a gyümölcsösök közben kivesztek, ugyanúgy, mint ez a nonformális oktatási, nevelési módja a gyerekeknek, fiataloknak. Ez több őshonos gyümölcsfafajta kiveszését is jelentette, ennek orvoslását tűzte ki célul a Háromszéki Közösségi Alapítvány programja" - olvasható az alapítvány honlapján közzétett ismertetőben. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >