2018. aug. 21. keddSámuel
31°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Van most már elektromos Dacia is

2018. július 13. 13:41, utolsó frissítés: 13:41

Megérkezik Besztercére is hamarosan a bukaresti Prime Motors által, a ROMBAT SA segítségével kifejlesztett első 100%-ban elektromos Dacia Logan személygépkocsi. Az elektromos autó reklámozására egyébként az elkövetkezőkben kerül majd sor.

A Prime Motors még 2016-ban vetette el az elektromos Dacia Logan kifejlesztésének az ötletét, azóta az elektromos Li-Ion akkumulátorokat fejlesztő Rombat vállalattal közösen sikerült 3 különböző kapacitású akkumulátort kifejleszteni.

A közeljövőben a romániai piacra kerülő elektromos Dacia Logannak már dolgoznak az európai piacokon történő megjelenésén is.

Értesülések szerint 3 különböző kapacitású akkumulátorral rendelkező elektromos Dacia Logant lehet majd vásárolni: egy 11 kWh kapacitású akkumulátorral rendelkezőt, kb. 15000 euróért, amely 125 km megtételéhez elegendő. Egy 22 kWh kapacitású akkumulátort kb. 18000 euróért, amellyel 250 kilométert lehet majd autózni és 45 kwh akkumlátorral rendelkezőt, amely 500 kilométeren keresztül tudja majd gurítani a masinát kb. 26000 euróért.

A vállalat 5 éves garanciát vállal az autóban lévő Li-Ion akkumulátorért, amelyet mostanáig 9000 alkalommal teszteltek le. A cég mérnökeinek elmondása szerint a 11 kWh-os akkumulátorral rendelkező elektromos Dacia Logant otthon olyan 5-6 óra alatt lehet majd feltölteni, míg a gyorstöltés kb. 20 percet vesz majd igénybe. (transilvaniabusiness.ro)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >