2019. október 14. hétfőHelén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Emil Boc arról beszélt, hogy lehet máshol építik fel a tervezett aquaparkot

2019. május 15. 16:59, utolsó frissítés: 17:04

Emil Boc kolozsvári polgármester, miután korábban már beszélt arról, hogy aquapark és szabadidőközpont fog épülni a kolozsvári Györgyfalvi negyed szomszédságában, ma reggel azt nyilatkozta egy rádióinterjúban, hogy még mindig nem született meg a végleges döntés a tervezett élményfürdő pontos helyéről.

A polgármester elmondta, jelenleg is szakemberek elemzik az előzetesen kijelölt hely körüli problémákat és kritikákat, igyekeznek megoldást találni rájuk, de nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a tervezett aquapark és szabadidőközpont egy másik helyen fog felépülni.

A polgármester biztosított mindenkit, hogy a tervezett élményfürdő fel fog épülni, de jelenleg azt is tanulmányozzák, hogy milyen más életképes alternatív megoldások léteznek annak megvalósítására.

A beruházás megvalósítását korábban civilek több ízben is bírálták, mivel a 2017-es kolozsvári részvételi költségvetés keretében megszavazott Keleti Park nevű projekt szerint a Tóköz-negyed és a Györgyfalvi-negyed között található, 60 hektárnyi területen egy védett övezet státusú közparkot kellene az önkormányzatnak létesítenie.

A városvezetés korábbi ígérete és a szavazatok ellenére Emil Boc polgármester és Dan Tarcea alpolgármester egy teljesen más elképzelés szerint osztaná fel a területet. Azon nem egy, hanem legalább három különböző beruházás valósulna meg: a Therme cég által kivitelezett aquapark, egy újabb sportövezet, egy újabb lakópark, és végül, a maradék 10-12 hektárnyi területen kapna helyet a negyedére csökkentett Keleti Park (Parcul Est) is. (monitoruldecluj.ro/hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >