Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 16.8.2011

Képregénycsíkokban a környezetvédelmi problémák

Stephanie McMillan 1992 óta rajzol politikai felhangú képregénycsíkokat. Hetente közöl környezetvédelmi témájú rajzokat (Code Green), és minden munkanap megjelenik a Minimum Security című képregényének egy újabb kockája. A Los Angeles Times, a Yes! és a San Francisco Bay Guardian csak néhány azon újságok közül, amelyek közölték már a rajzait.

Rácz Tímea

A többszörösen újságírói díjakkal kitüntetett, eléggé extrém környezetvédelmi nézeteket valló lány a TOTB-nek mesélt munkájáról és nézeteiről.

Amellett, hogy környezetvédelmi témákat dolgozol fel, aktivista is vagy? Mióta, és mit csinálsz?

Igen, a One Struggle (Egyetlen harc) nevű csoport szervezője vagyok. Ezt néhány emberrel indítottam el itthon, Dél-Floridában. Egy antikapitalista, antiimperialista kezdeményezés, amely mind az ökológiai problémákra, mind a társadalmi igazságtalanságokra, valamint az ezek közötti kapcsolatra szeretné felhívni a figyelmet.

Már középiskolás korom óta – a ’80-as évek elejétől – aktivista vagyok, foglalkoztam a bevándorlók jogaival, a rendőri brutalitásokkal, a nők reprodukciós szabadságával és harcoltam az imperialista háború ellen. Az elmúlt néhány évben jobban megértettem az ökológiai válság sürgető helyzetét, és az energiám nagyrészét erre összpontosítottam. Ha nem tudjuk megállítani a bolygó tönkretételét, semmi más nem fog számítani.

Melyek a legsürgetőbb környezetvédelmi problémák szerinted?

Az egész természetes világ rohamosan romlik, így nehéz megmondani, melyik a legszörnyűbb aspektusa. Mindegyik hatással van egy másikra. A globális felmelegedés, a fajok tömeges kihalása, a haldokló óceánok, az édesvízkészlet fogyása, az atomerőművek… mindegyikük nagyon fontos, és az összessel foglalkoznunk kell.

Honnan merítesz ihletet a rajzaidhoz?

Bárcsak ne lenne ihletem, de sajnos minden nap újabb bűncselekményeket követnek el a természet ellen. Túl sok témából tudok válogatni. A problémák gyorsan szaporodnak, elég egy pillantást vetni a hírekre.

Ebben a pillanatban több millió ember éhezik Szomáliában, a klímaváltozás okozta szárazság és éhínség miatt; egy amazonasi törzs – akikkel eddig még nem vettük fel a kapcsolatot – már nincs meg, és félő, hogy a drogdílerek kiirtották őket. Az Egyesült Államokban soha nem látott hőhullám sepert végig, és még sok minden egyéb történik… Bárcsak ne lenne, ami Ellen küzdeni vagy amit kritizálni, de mindezekkel a problémákkal szembe kell néznünk,

A rajzaid közül melyek a személyes kedvenceid?

Itt nagyon élveztem megrajzolni a gyászos, apokaliptikus jelenetet, amelyet aztán több helyen felhasználtam:

Aranyos állatokat is szeretek rajzolni, ez a gyerekkönyvem egyik illusztrációja:

Ez pedig egy friss rajz a Minimum Security című napi sorozatomból. Cuki állatok és kemény politika ötvözete – a kedvenc kombinációm:

Mit gondolsz, mit szeretnek legjobban az emberek a rajzaidban, mi az erősségük?

A rajzaim azokhoz szólnak, akik kedvelik a képregényekben ritka, radikális politikai kritikát. A munkám antikapitalista perspektívákra alapoz, és bátorítja mindazokat, akik egyetértenek velem. Emellett igyekszem vicces és szórakoztató lenni, ahogyan Oscar Wilde is javasolta: “Ha el akarod mondani az embereknek az igazságot, akkor nevettesd meg őket, máskülönben megölnek.” Ha a rajzok vizuális szempontból vonzóak, segíthetnek az embereknek eszméket felkarolni. Ezt szeretném elérni.

Három könyved, köztük egy gyermekkönyv is megjelent. Ezeknek is köze van a környezetvédelemhez? Hogyan jutott eszedbe gyerekkönyvet írni?

Igen, a címe Mischief in the Forest (Csínyek az erdőben), és a más fajokkal való személyes kapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet. Én illusztráltam, a szerzője Derrick Jensen. Ugyancsak vele dolgoztam együtt egy képes regényen, a címe As the World Burns: 50 Simple Things You Can Do to Stay in Denial (A világ ég: 50 egyszerű dolog, amivel mindez letagadható). Ebben több történetet fűztünk össze, amelyek azt mutatják, hogy a környezetvédelmi problémákra nem lehet életmódos megoldásokat találni. Arra akartunk rámutatni, hogy a személyes változtatások nem elegendőek, ha nem változtatjuk meg a probléma gyökerét, azaz a rendszert is.

Címkék: , , , , ,

2 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Stephanie McMillan - Article in Transindex
    Közzétéve: 16.8.2011, 9:24 pm

    [...] Here’s an article about my work in the Transylvanian online newspaper Transindex: http://think.transindex.ro/?p=9198 [...]

  2. A hozzászólás szerzője: » Archive » Article in Transindex
    Közzétéve: 16.8.2011, 9:25 pm

    [...] Here’s an article about my work in the Transylvanian online newspaper Transindex: http://think.transindex.ro/?p=9198 [...]

Szólj hozzá!