2021. december 6. hétfőMiklós
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Miért nincs mindig másképp az iskola?

Dombok mögött blog 2016. április 22. 14:42, utolsó frissítés: 15:08

„ahelyett, hogy a tanügyet reformálnák meg, betettek egy "reform hetet", ami aztán nem old meg semmit”.


Ma a buszon a suli felé azon gondolkodtam, hogyan is találták ki az iskola másként hetet onnan fentről, s röviden erre jutottam: ahelyett, hogy a tanügyet reformálták volna meg, betettek egy “reform hetet”, ami aztán nem old meg semmit.

>> a szöveg eredetileg a Dombok mögött nevű blogon jelent meg, a szerzővel készült interjúnk ezen a linken olvasható<<

Tulajdonképpen mi is a școala altfel? Másként kellene működjön az iskola, de csak egy héten? Vagy: ez amolyan próbahét, amikor kikísérletezzük az új módszereket? Magam részéről az iskola reformját nem kívánom egy hétbe sűríteni, inkább amikor csak lehet próbálkozom vele. Ezen kívül: megint, ismét, újra ott tartunk, hogy:

forme fără fond (tartalom nélküli keretek), ahogy még annó megírta Titu Maiorescu.


Miközben a teljes oktatási rendszer úszik a megoldatlanság tengerében, megalkottak egy hetet, ami más. Sok tanár és tanító igyekszik megfelelni ennek az ötletnek a kitüntetett héten való aktivitások szervezésével: valójában ez egy hatalmas csalás, ami arról tanúskodik, hogy a bársonyszékből nem lehet ellátni az oktatás valódi hiányosságaiig. Modernizálás? Adjunk egy hetet, csinálnak, amit tudnak, mossuk kezeink. Valós oktatáspolitikai reformról inkább ne essék szó.

De a fondot itt érthetjük szó szerint anyagi alapnak is: szervezzük másképpen az iskolát, de úgy, hogy ehhez semmilyen támogatást nem kapunk? Látom, hallom a buszon, hogy a környező iskolákban, hogyan próbálják megszervezni a más programot. Ahol kirándulást szerveznek, ott elengedhetetlen a gyerekek hozzájárulása, az összes gyereket még a szomszéd faluiig is probléma elvinni anyagi fedezet nélkül. Ha meghívunk valakit, annak minimum az útját fizetnünk kell. Számunkra maradtak azok a tevékenységek, amik az iskola falai között elvégezhetőek.

Meg lehet oldani önkéntességgel, közösségi összefogással, pályázattal stb. – biztos vagyok benne. Én válságos állapotnak azt tartom, hogy elrendelik ezt a hetet, közben pedig csak elsumákolják a saját felelősségük. Amúgy, aki nem érzi, hogy gond volna tanórai módszereivel, a tanulókhoz való viszonyával, az ezeken a napokon sem fog nagy változást végrehajtani.

Zárójel az anyagi fondról:

ha én rendesen végzem, vagy megközelítőleg rendesen, a munkám, akkor folyamatosan fektetek bele pénzt. Ha bármit szervezünk, abba is pénzt kell fektetni, ha nem az enyémet, akkor a támogatók pénzét.

Az iskola másképp egy újabb ilyen alaklom, amikor olyan formát hoztak létre hivatalból, ami teljesen értelmetlen, ha a tartalma hiányzik: például, hogy lehetne ilyen alkalmakkor minimális, hosszútávon is működő, fenntartható befektetéseket eszközölni. Nem gondolok nagy dologra: venni pár társasjátékot, vagy könyveket a sulinak, ami megmarad és folyamatosan használható, vagy eszközöket az interaktív tanításhoz.

Messzire szaladtam: Még az iskola másként előtt jött a mail, hogy az országos tantárgyversenyt is kell anyagilag támogatni, minden iskolából a magyartanárnak, illetve iskolánként egy-egy könyvet adományozni. A kollégáktól hallottam, hogy kb. 50 lejt szokás adni.

A pénzhiány nem a tanári fizetéseknél kezdődik, van annak egy láthatatlan szintje is: ez pedig az éhesen lefekvő gyerekeknél kezdődik, akiknek kisebb baja is nagyobb annál, hogy megvan-e a házija, az eszközhiánynál folytatódik, és csúcsosodik abban, hogy a tehetséggondozásra is saját zsebből kell dobni.



Valaminek lennie kell:

jobb helyzetben levő iskolák elmennek kirándulni, mondjuk tanulmányi útra :p, és sok izgalmas helyszínre el lehet látogatni, de ha a gyerekek negyede engedheti ezt meg magának, akkor nem megyünk sehová. (Azt már nem is részletezem, hogy egy tavalyi balesetnek az lett a következménye, hogy most már sehová sem lehet elmenni, még az erdőig sem.)

Így mi nem mentünk sehová:

és még annál is tovább. Az egyik tanár, aki a sport-napért volt felelős, egy kis partit is szervezett, eredetileg saját osztályával, de végül az eső miatt közösre sikeredett. Probléma?

A probléma az, hogy 5 lejt kellett mindenkinek hozni, és ez nem mindenkinek van. Nem kis feszültséget keltett, és nem csak bennem. Mi lesz a gyerekekkel, akik nem hoztak pénzt? “Hát ők nem mehetnek be…végül is kirándulásra sem mehetnének.” Ahum, csakhogy ők itt vannak velünk, mégis mit akar, különítsük el őket? Ez valaki fejében ilyen egyszerű. Ez egy ember számára nem etikai probléma, nem vet fel benne semmilyen kérdést.

Az iskola másként így csak azoknak lehet másképp, akiknek van erre fedezetük, vagy vannak lelkes tanáraik, akik önerőből kihoznak valamit a helyzetből, ha kell saját zsebből.

Mert a különbség az, hogy igen, lehet másképpen: a mindenki5lej kizáró jellegű elv helyett lehetett volna ez egy szolidaritás gesztus – mert nem igaz, hogy a gyerekek nem értették volna meg.

Nem volt sok gyerekről szó, mert eleve sokan hiányoztak. Azt hiszem nem is a számok számítanak (az én osztályomból egy gyerek nem tudott hozni, neki adtam én suttyomban; de pl. tudom, hogy az ikrek, együtt a kisebb tesójukkal összesen 15 lejt hoztak, ami nekik három napi kenyér ára, mert ez is egy mértékegység).

Nem mondanám, hogy szándékosan végiggondolt ellenállási-akció volt, hogy nem akartam különösebben dobbantani ezen a héten. Eszembe jut a színházmesterség tanárom, aki sokszor elmondta (gondolom még ma is), hogy amikor úgy érezzük már nem bírjuk, még tízszer annyit kibírunk – és, ami itt fontos -, hogy mások sokkal kevesebbel is be fogják érni. Így is van: amikor úgy érzem, hogy messze nem teljesítem, amit megtehetnék, általában akkor is elégedett a környezetem. Szóval úgy ahogy kivettem a részem ebből a hétből, de a tízszer annyit meg sem közelítettem.

Inkább elmegyek a vakációban informális, de valós tartalmú keretek között a gyerekekkel az erdő szélére, minthogy fentről diktált üres formákat próbáljak meg betölteni, miközben elnézem a szemfényvesztést. Az ellenállás legyen az erdei kirándulás, amit a tanári közösség nem mert bevállalni, hogy a vakációban is elmegyek a dombok mögé, hogy elmegyünk moziba, színházba, hogy eljön az ideje a fundraisngnek (ha már a pályázattal egyelőre nem értem el sikert), de az is, hogy gumizok a gyerekekkel, és vörös pacsit játszom velük. Ezek sokkal többet érnek az üres reformoknál.

(címoldali fotó: Sorin Vidis / Shutterstock.com)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >