Néha a turisták kitiltása a megoldás, hogy ne barmoljuk szét a természetet
B. D. T. 2016. május 24. 17:37, utolsó frissítés: 2016. május 25. 12:13Nem mindegy, évente pár őzike szökdel át vagy pedig kétszáz turista trappol végig a ritka növényeken. Van olyan barlang is, ahová csak NASA-kaliberű kutatók tehetik be a lábukat.
Százszámra parkoló autók és buszok, állandó forgalom, nyüzsgés: a népszerű romániai turisztikai látni- és bejárnivalók mágnesként vonzzák belföldi és külföldi turisták tömegeit. Ha védett természeti értékekről, területekről is van szó, a hangsúly mindig arra esik, a befolyó bevételekből mennyit profitál a helyi közösség, a vállalkozók, a vendéglátóipar – ritkán merül föl az a szempont, hogy a rövid távú haszonszerzés helyett a természeti értékek hosszú távú megőrzésére kellene inkább összpontosítani.
Az ökoturizmus fogalmát sok esetben egyszerűen szinonimaként használják a természeti látnivalókra fókuszáló turizmusra, beleértve a motorizált járművekkel történő „hegymászást”, hajókázást, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az ökoturizmus helyes értelmezéséhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a természethez és annak erőforrásaihoz való etikus viszonyulás. A képlet eléggé egyszerű: a védett területek, törékeny ökoszisztémák bizonyos nagyon korlátozott emberi zavarást még elviselnek ugyan, de minél több ember nyüzsög, tapos, fürdik, búvárkodik, hajókázik egy-egy ilyen helyszínen, annál súlyosabb a kár. Ergo a tömegturizmus eleve nem nevezhető fenntarthatónak.
Egy friss nemzetközi példa ennek felismerésére: Thaiföld
Thaiföld egyik vezető gazdasági ágazata a turizmus: évente több tíz millió turista látogat a legnépszerűbb csendes-óceáni turistaparadicsomba, a legnépszerűbb célpontok a gyönyörű tengerpartok és a szigetek. Most a hatóságok azonban mégis úgy döntöttek, az egyik szigetet – Koh Tachai-on, amely a Similan Nemzeti Park része – nem nyitják meg újra a monszunidőszak októberi lejártával a turistaforgalom előtt.
Tunya Netithammakul, a nemzeti parkokért és természetmegőrzésért felelős kormányzati szervezet igazgatója azzal indokolta ennek szükségességét, hogy a sziget és a környező tenger élővilágának rehabilitálódnia kell, és ezt az emberi zavarás veszélyeztetné. Korábban a sziget partjait jóval több turista használta, mint amennyi még fenntartható lett volna, ami nem tett jót a környezetnek, és szakértők szerint ha az okozott károk folytatódnak, a folyamat visszafordíthatatlanná válna.
A nem kontrollált, az idegenforgalom gazdasági szempontok mentén történő fejlődésével tömegessé váló turizmus hatalmas környezeti nyomást gyakorol a népszerű utazási célpontokra, mint amilyen a thaiföldi Phi Phi szigetek, amelyeket főképp azután árasztottak el a turisták, miután megjelent a hollywoodi The Beach című film. Ugyanebben a helyzetben van a mexikói Cozumel-sziget – amely a világ második legnépszerűbb hajókázós vakációs helyszíne, a turistaözön miatt pedig hatalmas károkat szenvedett el a térség korallzátonyainak élővilága –, illetve az ecuadori Galapagos-szigetek, melynek egyedülálló ökoszisztémája rendkívül sérülékeny nemcsak a turisták növekvő jelenléte, hanem az általuk behozott invazív fajok terjedése miatt is.
Románia: a korlátozások egy része csak elméleti
Romániai természetvédelmi területek esetében vannak olyan rezervátumok, különleges helyszínek, ahová csak korlátozott számban, idegenvezetővel mehetnek be a turisták (pl. a Mohos tőzeglápba - lásd a legelső fotót). Erdélyi biológusokat, szakembereket kérdeztünk arról, még milyen hasonló példák vannak, illetve szükségesnek tartanák-e, hogy Románia néhány további, népszerű turisztikai helyszínén korlátozzák vagy teljesen kitiltsák a turizmust.
“Valóban léteznek ilyen korlátok a hazai természetvédelemben is. A szigorúan védett, avagy tudományos rezervátumok (rezervații științifice) külön jogszabályi kategóriát képeznek, ezek csak korlátozottan látogathatók, külön engedély kell a kezelőtől/parkigazgatóságtól, ilyen van pl. a Retyezát nemzeti park központi részén is. Tudományos vizsgálati célra, esetleg biológus-ökológus diákoknak, szakmai felügyelet mellett adnak engedélyt, ez utóbbi célcsoportnak elméletileg nem is szabad letérni az ösvényekről” - vázolta megkeresésünkre Szabó Anna botanikus.
Jogszabályok szintjén szerinte tényleg jól ki vannak találva ezek a fokozatok (tudományos rezervátum – rezervátum – natúrpark – Natura 2000 terület), minden esetre lehetne találni megfelelő példát a korlátozásra. Ugyanakkor utalt arra, hogy esetenként az elméleti tiltást nem követi feltétlenül a gyakorlati alkalmazás is.
“Ahol én, mint füvész, nagyon jogosnak tartanám a teljes korlátozást, azok a kis kiterjedésű mészkedvelő forráslápok (amilyen a kolozsvári Bükkben is van a Malomvölgyben és a Bükki telepen), vagy hasonlók a Csíki-medencében az aktív limonitkúpokat övező lápfoltok. Itt gyakorlatilag már a taposás is erősen megváltoztatja a mész- vas- stb. (esete válogatja) ásványok lerakódását a felszínre, s ez képezi a rendszer alapját. S akkor még nem is mentünk bele olyasmibe, hogy a moharéteg megbolygatása (pici tűzhely, pici rugdosás, némi emberi ürülék szanaszét) nagyon gyorsan eutrofizálódó foltok – magyarul pl. csalánosok – megtelepedéséhez vezet. Nagyon nem mindegy, hogy pár őzike szökdel át rajtuk évente, vagy kétszáz turista trappol keresztül. Ezeknek a lápoknak az is sok, ha pár kilométeres körzetben valahol valaki megfúrja ivóvízért pont azt a réteget, amiből táplálkoznak” - illusztrálta az élőhelyek törékeny ökológiai egyensúlyát a kolozsvári Apáthy István Egyesület biológusa.
Ezeknek a lápoknak az a „szerencséje”, hogy turizmus szempontjából nem annyira érdekesek: egy laikus, ha nem hívják fel a figyelmét külön arra, hogy ott védett ritkaságok vannak, egy információs táblából többet megért a láp szélén, mintha beljebb mászkálna.
A szakértő leszögezte, ezeket törvényi szabályozással el kellene zárni a látogatók elől. Különösebb trauma nem érné a turizmust, ráadásul kis területekről lenne szó, néhány négyzetméterestől maximum 1-2 hektáros foltokig. Vannak ugyanakkor hasonlóan érzékeny egyéb élőhelyek is (pl. sziklagyepek, szikesek egyes részei), ahol szintén el kellene zárni a leglabilisabb foltokat – vélte a szakértő.
Fontos lenne az is, hogy legyen pár nagyobb terület is, ahonnan kitiltják a turizmust: nem kell sok, csak okosan kell őket megválogatni. A restaurációs ökológiai kutatások ugyanis nemcsak önmagáért való tudományoskodásban merülnek ki, és korántsem arról szól az egész, hogy az ember érdekeit háttérbe szorítjuk a mesterségesen megkonstruált „természeti értékek” kedvéért.
„Még mindig nem ismerjük eléggé a természetes közösségek működését, és ha nem marad pár ilyen terület, ahol az ember (túl a globális felmelegedésen, légszennyezésen, stb., ami nem kizárható) hatása minimális lenne, akkor még az esélyt is elvesszük magunktól, hogy valaha megismerhessük. Ez pedig nagyon jelentős infókat rejthet pl. akkor, ha másutt kellene magunknak létrehozni egy természetközeli közösségrendszert, akár egy hasonló bolygón, akár a Földön” - érvelt a biológus.
Különösen érzékeny ökoszisztémák: a barlangok
1986-ban fedezték fel a Konstanca megyei movilei barlangot, Mangalia mellett, ahol számos tudományra új fajt találtak a kutatók. Ez egy zárt rendszer, teljesen sajátos ökoszisztémával, ahol még egy-két ember be- és kilégzése is visszafordíthatatlan módosulásokat okozhat – magyarázta Szabó Anna.
Bücs Szilárd denevérkutató is aláírja, hogy Romániában is vannak olyan esetek, helyszínek, ahol nagyon is szükséges az emberi jelenlét korlátozása vagy teljes kitiltása. “Számos olyan barlang létezik az országban, ahová szinte senki, vagy csak nagyon kevesen jutnak be. A movilei barlang 5,5 millió éve külvilágtól izolált, kén-, kénhidrogéneken alapuló sajátos ökoszisztéma. Lényegében minden jelenlévő faj endemikus. Annyira spéci, hogy NASA-kaliberű kutatók járnak csak oda, elég kevés publikus információ létezik róla, és a barlang összlátogatóinak száma kb. megegyezik azok számával, akik a Holdon jártak” - magyarázta a Romániai Denevérvédelmi Egyesület kutatója.
Számos barlang nagyon szép, érintetlen vagy különleges cseppköveket, kristályokat tartalmaz, például a Pojarul Politei barlang, vagy az Oltárkő barlang, mindkettő a Nyugati-Szigethegységben található. A kutató elmondta, ezeket a barlangokat kizárólag túravezetővel, előre meghatározott útvonalakon, illetve tiszta ruházattal és cipővel lehet bejárni, miután beszereztük az engedélyeket a természetvédelmi terület kezelőitől és az Országos Barlangtani Bizottságtól (Comisia Patrimoniului Speologic).
“Romániában létezik egy barlangosztályozás (és hozzátartozó tevékenységlista arról, amit szabad az illető barlangban művelni). Ám számos értékes barlang nincs a listán, vagy pedig olyan barlangok szerepelnek rajta, amelyek azóta tönkrementek (kezelő hiánya, turisták igénytelensége stb). A, B es C kategóriák léteznek, ezek közül az A a legmagasabb, ahol kiemelt fontosságú elemek találhatóak. Ezek sokszor (de sajnos, nem mindig) le is vannak zárva, tehát csak megfelelő engedélyekkel, túravezetővel és persze kulccsal lehet bemenni. Az A kategóriájú barlangok koordinátáinak publikálása például törvényellenes is” - mondta el Bücs Szilárd.
Denevérbarlangok: a kolóniák léte múlik a turisták időszakos kitiltásán
Jelenleg kb. 70 olyan denevérbarlangot ismerünk Romániában, ahol indokolt lenne a turisták, barlangászok, és bárminemű más látogatás szezonális korlátozása – tájékoztatott Bücs Szilárd. Nyáron a szülőkolóniák, télen pedig a hibernáló kolóniák jelenléte miatt szükséges a tiltás.
“Van arra eset, hogy jó alaposan ki lehet kerülni ezeket a kolóniákat (minimum 30 méter távolságra), de ez a ritkább: ilyen szerencsés helyzetben van a Mézgedi-cseppkőbarlang, vagy a Körösrévi- (Zichy-) cseppkőbarlang. A többi barlang esetében azokban a szezonokban, amikor jelen vannak a denevérek, akkor mindenütt ott vannak. Jó példa a Szolcsvai Búvópatak, amelynek téli hibernáló kolóniáit (amelyek a kb. 100.000-es egyedszámmal Európa legnagyobb kolóniái között vannak) lehetetlen kikerülni, mert több kilométeren keresztül beborítják az egész barlangfalat, mennyezetet. Szóval ilyen esetekben indokolt a turisták, barlangászok, és újabban a kalandtúra- és teambulding cégek aktivitásának szabályozása a téli periódusban (november 1-március 31. között). Mindezt azért, mert az emberi jelenlét (hang, fény, ruhából kipárolgó gőz, fotógép vakuja stb.) felébreszti a denevéreket, sokszor több mint 10 méter távolságról is. Ha a denevérek az energiájukat és zsírtartalékaikat ezekre a nem betervezett ébredésekre és visszaalvásokra használják fel, akkor lényegesen csökken a tél túlélésének esélye. Szülőkolóniák emberi zavarása esetében pedig a frissen született, röpképtelen kölykök nagyon könnyen leesnek anyjukról, és game over.”
A szezonális korlátozás mellett szabályozni kellene, sőt elkerülni ezeknek a barlangoknak a kiépítését és kivilágítását is, vagy csak nagyon átgondolt tervek alapján fogni hasonló beruházásba. Tavasszal és ősszel lehet ugyan látogatni ezeket a barlangokat, de a drasztikus beavatkozásokat el kell kerülni.
„Mivel ez a kb. 70, nagy denevérkolóniáknak otthont adó barlang Románia összbarlangszámához viszonyítva (kb. 12.000) elenyésző (0,5% körül), ezért az emberi jelenlét szezonális korlátozása nem akadályozza lényegesen a különféle turisztikai vagy kutatói tevékenységeket” - érvelt Bücs Szilárd. A denevérkutató ugyanakkor rámutatott, a barlangi kolóniák védelme nagyban függ az illetékes természetvédelmi kezelő akaratától, céljaitól, rátermettségétől, forrásaitól is.
Kezelő: az államnak költenie kellene a védelemre
A Kovászna megyei Vargyas-szoros Természetvédelmi Területen 122 barlang található, közülük kettő van lezárva – mondta el a TOTB-nek Demeter Zoltán, a terület gondnoksági feladatait ellátó Elveszett Világ Természetvédelmi Egyesület képviselője. A lezárt barlangokba csak nagyon ritkán, különleges alkalmak esetén lehet bemenni.
“Ha nem így lenne, akkor sajnos tönkretennék a látogatók. Én magam is csak párszor jártam bennük. Látjuk a többi barlangon, hogy mi lenne a sorsuk, ha ember által elérhetővé válnak. Igen, szerintem kell legyenek olyan fokozottan védett, tiltott területek, ahová csak szakemberek, kutatók mehetnek be, és csak tudományos kutatások vagy adatgyűjtés-, rögzítés céljával lehet őket felkeresni, különben az ember mindent tönkretenne” - összegzett Demeter.
Ugyanakkor rámutatott arra a még mindig megoldatlan problémára, hogy a védett területek, objektumok felügyeletére, menedzselésére az állam nem fordít anyagiakat. A területtulajdonosokat – a védett területek határain belül elterülő erdők, kaszálók tulajdonosait – az államnak más területekkel vagy pénzben kellene kárpótolnia, és fizetett, szakmájukat hivatásként megélő alkalmazottakkal kellene felügyeltetnie, gondoztatnia jóval több rezervátumot, természetvédelmi területet – fejtette ki.
“Nálunk is sajnos mi csak felügyelők vagyunk, és nem tulajdonosok. Az erdők, legelők tulajdonosai folyamatosan erdőket akarnak kitermelni és hétvégi házakat akarnak építeni ott, ahol tilos” - tette hozzá. Ha viszont az állam vagy a felügyelő egyesület, szervezet tulajdonában lennének a romániai védett területek, akkor sem jönne el a Kánaán: „várhatóan komoly harc lenne a szervezetek vezető funkcióiért, mert ebben az országban mindent a pénz és az érdekek irányítanak. Talán még nagyobb erőfeszítést kellene a fiatalok környezettudatos nevelésére fordítani és több szinten, formában nevelni, a felnőtteket is, hogy lassíthassuk azt a mérhetetlen degradációt, amelynek a Föld ki van téve.”
Címlapfotó: Csanády / commons.wikimedia.org