A parányőslényektől az öreg fákig – hogyan lesz a kutató ökológus, biológus?

Milyen is egy kutató biológus? Ha valaki megkérdezte volna ezt tőlem gyerekként, hogy de mégis, szerinted, nos, akkor valószínűleg azt vágtam volna rá, ami nekem Jules Verne Grant kapitány gyermekeiből ragadt be, hogy hát olyan, mint Jacques Paganel, hórihorgas, habókos, fellegekben járó, magában mormoló, lepkehálóval hadonászó, hát szóval amolyan tudós egy ember. Vagy mint Gerald Durrell, hazahordoz mindenfélét, felfedez izgalmas állatokat, járja a világot.

Később persze Selye Jánost olvasva (Álomtól a felfedezésig) némileg módosult ez a kép, de alapvetően egészen az egyetemig nem láttam át a kutatásnak sem a hogyanját, sem a kapcsolódását az oktatáshoz. Csak annyit tudtam, hogy de jó lenne valamit felfedezni. Kisgyerekként bőszen kerestem hát a felfedezés „lehetőségét”, mintha ez is az utcán heverne, akárcsak a téma Karinthynál, csak kevésbé látványosan, kevésbé egyértelműen, ezért jobban kell koncentrálni, tágra kell nyitni a szemet, fülelni és meglesz ez, csak meglesz.

Persze ma már tudom, hogy a kutatás nemcsak a felfedezés öröméről szól, hanem ennél lényegesen többről. A kutatás kritikus gondolkodást jelent, az evidenciák jó értelemben vett megkérdőjelezését, a tudományos eredmények állandó figyelését. Végül ezek beépítése a tananyagba, majd a köztudatba. Ebben az értelemben az oktatás és a kutatás kéz a kézben halad.

Mi lenne, ha lehetővé tennénk a középiskolásoknak, hogy belekóstoljanak az egyetemi kutatásba? Önmagában nem tűnik újszerűnek ez az ötlet, hiszen a nyugati oktatási rendszerekben a különböző projektek kidolgozása szerves részét képezi az oktatásnak. Hazai körülmények között azonban nem ez a bevett. A jelenlegi tanrend sem teszi ezt igazán lehetővé a tananyag nagysága és a kötelezően előírt keretek miatt. Ennek ellenére számos erdélyi magyar középiskolában komoly erőfeszítések eredményeképpen zajlanak sikeres diákkutatások és eseti együttműködések is vannak felsőoktatási intézményekkel.