"Amit szeretünk, azért felelősséget vállalunk"

Az egyik legújabb erdélyi civil kezdeményezés, a NECC tagjaival beszélgettünk, akik azt vállalták, hogy megmutatják nekünk a természet csodáit.

Kolozsvár egyik legfrissebb civil kezdeményezésére voltunk kíváncsiak, amely célul tűzte ki magának, hogy megismerteti velünk a bennünket körülölelő természet csodáit. A NECC, azaz a Nature Education Community Center tagjaival beszélgettünk. Kérdéseinkre a csapat tagjai közösen feleltek.
Megismerni, megszeretni, megvédeni. Ezzel a három szóval foglaltátok össze a NECC (Nature Education Community Center) küldetését a csoport Facebook-oldalán. Miért fontos, hogy egy közösségi projektnek legyen küldetése? Mi a NECC-koncept?
- Minden jól működő közösség, egyesület, szervezet kell rendelkezzen egy küldetéssel. A mi küldetésünk egyszerűen fogalmazva az, hogy közelebb hozzuk a természetet a fiatalokhoz, és nemcsak, illetve a természetben zajló folyamatokat érthetővé tegyük. Ezáltal azt szeretnénk elérni, hogy ne egy tőlük független rendszerként tekintsenek a természetre, hanem úgy, mint valamire, aminek részei, aminek a sorsa a saját ügyük is. Amit szeretünk, azért felelősséget vállalunk, ebből a gondolatból következik a küldetésünket összefoglaló “Megismerni, megszeretni, megvédeni” jelige.
Amellett, hogy a kutatók, terepi szakemberek és a laborban dolgozók szerepet vállalnak a természetvédelemben, mi azt gondoljuk, hogy napjainkban arra is szükség van, hogy egy pedagógiai irány is jelen legyen ebben. Mi ezt a vonalat próbáljuk tartani.
Milyen igényből született ez a koncepció?
- Azt tapasztaltuk, hogy hiány van kommunikátorokból, akik a tudományos közeg és a laikusok közt kapcsolatot teremtenek. Rengeteg jó szakemberünk van, de nagyon gyakran az információ nem jut el a kívülállókhoz, akik gyakran nemcsak hogy érdekeltek, hanem érintettek is bizonyos kérdésekben. Azt szeretnénk, hogy az egyetemi éveink alatt megszerzett szakmai tudást tolmácsoljuk, elsősorban gyerekeknek és fiataloknak, de akár az oktatóiknak, a szüleiknek, valamint más korosztályoknak is.
A kezdeményezés célja a szemléletformálás és a tudomány-népszerűsítés természetismereti foglalkozásokon keresztül, melyeken fontos szerepet kap a játszva tanulás. A foglalkozásaink nagy részét iskolákban és óvodákban tartjuk.
A NECC logóján nagy a mozgás, mit ábrázol? Egyáltalán honnan származik a NECC név?
- A NECC-koncepthez szorosan kapcsolódik a logónk is, a nevünk rövidítése a zacskó szinonimája. Kezdetben a logóra hátizsákot képzeltünk el, ez a rajzok során átalakult kancsókává. Ez egy rovaremésztő növény, így a logó mentén máris el lehet indítani egy beszélgetést ebben a témában. A többi élőlény pedig vagy beleesik vagy kijön a hátizsákból, ahogy nézzük. Mindenki hátizsákjába, a szatyrába, a neccébe gyűjtögeti és megosztja a természetben átélt élményeit, a megszerzett tudását. A logónk saját készítésű, Rés Katalin rajzolta és Gál László szerkesztette. Maga a név véletlenül született, egy Facebook csoportot akartunk kreálni és beírtuk a szavakat, amikkel szeretnénk foglalkozni és a helyszínt: nature, education, center, cluj. Később adminisztratív okok miatt a cluj szócskát lecseréltük a community szóra, ami jobban illik a koncepthez is, így lett a NECC Nature Education Community Center.
Hány tagja van jelenleg a NECC-nek és milyen jellegű tevékenységet végeztetek eddig? Milyen terveitek vannak 2019-re és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a „terepen” végzett munkátokban?
- Arra kérdésre, hogy hányan vagyunk, általában 5-öt mondunk, mert az első nagyobb rendezvényünkön ennyien voltunk: Macalik Kunigunda, Rés Katalin, Pénzes Janka, Gál László és Szabó Csilla. Azóta heten lettünk, Király Blankával és Kelemen Kingával bővült a csapatunk. Nagy pozitívum, hogy nagyon jól kiegészítjük egymást, mindenki máshoz ért jobban, más tekintetben tud hozzájárulni a szervezett eseményeinkhez, a csapat működéséhez.
Az első nagyobb NECC-es eseményünk „A változatosság gyönyörködtet” címmel került megszervezésre tavaly, amikor a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napját ünnepeltük. Ennek keretében interaktív tevékenységek által mutattuk be a 2018-as év élőlényeit. Számunkra nagy élmény volt, és pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől. Általában kiemelik a látogatók, hogy mennyire hiány van a hasonló jellegű tevékenységekből és igényüket fejezik ki a további eseményeken való részvételre.
Ezenkívül vannak olyan osztályok, melyekben havi rendszerességgel tartunk foglalkozást. Az Adrenalin Park táboraiban tartott foglalkozásainkra jó visszajelzés volt, hogy egyre több gyerek jelentkezik. A fent említett tevékenységek megszervezését tervezzük 2019-ben is hagyományteremtő szándékkal. Hosszútávú céljaink és terveink között természetismereti táborok, nyári óvodák, játékok készítése szerepel, a megvalósítandó ötleteink listája folyamatosan bővül.
Konkrétan, milyen játékokkal szoktatok a gyerekekkel játszani? Tudnátok mondani néhány példát?
- Arra törekszünk, hogy minél több természetes anyagot használjunk szemléltető eszközként, így az általunk kirándulásokon gyűjtött zuzmók, mohák, gubacsok, gombák és termések is a „játéktárunk” kellékeit képezik. Az egyik játékunk, ami ilyen gyűjtött anyagokat tartalmaz, a kincses doboz, amelynek minden rekesze más kincset rejt. Van benne kígyóbőr, bagolyköpetből származó egércsontok, különös kinézetű növényi magvak, termések, likacsoházúak kövületei és sok más érdekesség. A játék különlegessége, hogy általában a gyerekek kérdései formálják, viszik előre a beszélgetés menetét, nincs egy előre meghatározott játékmenet. A kincses dobozok tartalma folyamatosan frissül és sok gyereket arra ösztönöz, hogy ők is hasonló gyűjteményt készítsenek otthon maguknak.
Jó néhány játékunk arra szolgál, hogy a gyerekek egy adott fajról vagy egymáshoz hasonló fajokról szerezzenek ismereteket. A 2018-as év emlőse a földikutya volt, a vele kapcsolatos játékunk az egyik, amit kiemelnénk. A lényege az, hogy információk alapján ki kell találni több befőttes üveg közül melyik rejti a földikutyát? Minden üveg egy-egy emlőst rejt, ezekhez tartoznak információk különböző kategóriákban: lakhely, táplálék, ellenség, érdekesség és irodalom, művészet. A játékos eldöntheti, milyen kategóriájú segítség válna a leginkább hasznára, ekkor egy-egy információt megtudhat mindegyik elrejtett állatról, ha pedig még nem jött rá, hogy, melyik üvegben mi található, választhat új kategóriát. Így egyszerre több emlősről is megtudhatja, hogy hol él, mivel táplálkozik, vagy éppen ki foglalta versbe, mesébe.

Az egyik, a gyerekek körében talán legnépszerűbb játékunk a Ki kicsoda?. Ez egy általunk továbbfejlesztett játék, amelyet korábban egy vásárban, a Csíki Székely Múzeum standjánál láttunk, vagy inkább annak a játéknak az adaptálása élőlényekre. Segítségével érdekes magyar élőlényneveket sajátíthatnak el a gyerekek, miközben természetesen a fajok néhány tulajdonságáról is beszélünk. Ki kell találniuk, hogy az adott élőlény milyen fajcsoportba tartozik: rovar, emlős, hal, növény vagy madár. Megnehezíti, de ugyanakkor mókássá teszi a játékot az, hogy becsapós, nem minden nap hallható nevekkel találkozhatnak, például balin, ájtatos manó, tiszavirág, héjakút mácsonya, stb.
Régi oldal >
Románia termeli a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagállamok közül

Környezetszennyezés miatt halomra büntette az autójavító műhelyeket a Környezetvédelmi Őrség

„Nemtörődömség Maratonja” - az EU adna pénzt az erdőkre, de nem arra akarják költeni, amire kéne, mondja a WWF

EB: Románia is elmulasztotta frissíteni az árvízkockázati térképét, ezt pótolni kell
