A „road-kill”-jelenség sokkal pusztítóbb Romániában, mint gondolnánk
Babos Krisztina 2019. november 21. 16:04, utolsó frissítés: 17:28Bár külföldön léteznek hatékony megoldások, nálunk az érdektelenség jellemző, valamint az anyagi és kényelmi szempontok egyelőre fontosabbak, mint az élővilág megóvása, panaszolják a szakemberek.
A szakértők szerint az egyre bővülő és egyre jobb minőségű úthálózat, valamint az egyre nagyobb számú autó, melyekkel egyre gyorsabban száguldozunk, óriási veszélyt jelent az állatvilágra – amellett, hogy százezrével lelik halálukat az utakon védelemre szoruló fajok egyedei, a forgalmas szakaszok valóságos falként működnek, melyek felszabdalják az élőhelyeket.
Az állatgázolásos esetekről nem készül statisztika, holott ezt jogszabály írja elő, így az óvintézkedéseket sincs igazán mire alapozni. Országos szinten talán egyetlenként, a Temes megyei Nagyszentmiklós környékén folyik egy felmérés a gázolásos esetekről – Hegyeli Zsolt és Fülöp Tihamér biológusok 2011 óta végeznek rendszeres vizsgálatokat a városkát átszelő négy úton, összességében 30 kilométeren. A felmérés egy, a kerecsensólyom védelmét célzó LIFE-projekt keretében indult, a szakértők azonban folytatták a munkát a pályázat lezárulta után is, mivel úgy vélték, értékes adatokat szolgáltat a road-kill jelenség monitorozása.
Amint a Transindexnek elmondták, a munkamódszerük abból áll, hogy évente három alkalommal – tavasszal, nyáron és ősszel – végigjárják gyalog az útszakaszokat, az úttest mindkét oldalán, és nyilvántartásba veszik az elütött gerincesek tetemeit. Lehetőség szerint helyben meghatározzák a fajokat, ha pedig ez nem sikerül, begyűjtik a maradványokat és más szakértők bevonásával végzik el a határozást.
A 2011-2017-es periódusban, azaz 7 év alatt 95 faj 9790 egyedét sikerült beazonosítaniuk,
melyek 71 százaléka volt kétéltű, 19 százaléka emlős, 8 százaléka madár és 2 százaléka hüllő. A járművek áldozatául esett fajok között a leggyakoribb a zöld varangy volt (6416 egyed), ezt követte a mezei pocok (1184 példány), a házi veréb (255), a vízisikló (152), az ásóbékák (141), a kutya (119), és a vándorpatkány (75). Amint Fülöp Tihamér elmondta, érdemes figyelembe venni, hogy a vizsgált terület egy alföldi, mezőgazdasági kultúrtáj, melynek fajgazdagsága lényegesen alacsonyabb, mint egy erdélyi dombvidéki mozaikos tájé vagy a hegyvidékeké. Az utak sem tekinthetők kimondottan forgalmasnak, a négy, egyenként 7-8 kilométeres szakaszból három országút, egy pedig megyei út, melyeken átlagban óránként 200 gépjármű halad el, ami lényegesen elmarad a forgalmasabb országutak vagy a nemzetközi utak, illetve az autópályák forgalmától.
„Előfordult, hogy a terepbejárás alkalmával úgy tűnt messziről, hogy sár van, amikor közelebb mentünk viszont kiderült, hogy a tavaszi migrációkor tömegesen elgázolt zöld varangyok tetemeivel van tele az út. Hihetetlen mennyiségű elpusztult állat van az utakon” - részletezte tapasztalataikat Fülöp Tihamér, aki szerint tőlünk nyugatabbra igyekszenek tenni azért, hogy a tömegesen vonuló fajok ne leljék halálukat százezerszám az utakon. Elterjedt módszer a föld alatti átjárók kialakítása, ahol az úttest alatt áthaladó járathoz kerítésekkel terelik a kétéltű, hüllő és kisebb testű emlősfajokat. Ahol pedig nincs ilyen, például Magyarország egyes régióiban, ott 20-30 centis kerítésekkel terelik a békákat vedrekbe és áthordják őket az úton. Helyenként pedig azt a megoldást alkalmazzák, hogy egyszerűen leállítják a forgalmat a migráció idejére azokon a szakaszokon, mely az állatok vonulási útvonalait keresztezi.
Találtak elhullva ritka, védendő fajokat is,
például durvavitorlájú törpedenevért, illetve az igen érzékeny molnárgörényt, vagy az erdőkhöz, bokorsávokhoz kötött mogyorós pelét, de előfordult a hegyvidéken honos, a Bánságban nem őshonos fali gyík is – utóbbi valószínűleg véletlen betelepítés útján került a vidékre. Érdekességként megjegyezte, egy idő után felfigyeltek arra, hogy az ásóbéka-tetemek között az elterjedt barna ásóbéka mellett a szíriai ásóbéka is felbukkan, mely Európa keleti, illetve Ázsia nyugati részén őshonos, és korábban csak Románia déli és délkeleti részén került elő. Magyarországon sem észlelték eddig a jelenlétét, viszont az, hogy az országhatáról kevesebb mint 7 kilométerre találták, előrevetítheti, hogy ott is él ez a faj.
Kérdésünkre, amely arra vonatkozott, hogy mekkora időszakra visszamenőleg mutatja a felmérés az elhullási adatokat, Fülöp Tihamér elmondta, ez változó, és egyebek mellett a testmérettől függ, mert míg például egy kutyatetem maradványai hónapokig láthatóak az útszélen, egy békát akár órák alatt is kivasalhatnak az autók, a forró betonon hamar olyan lesz, mint a pergamen, majd el is tűnik az úttestről. Nagytestű állatokat itt nem jellemző, hogy elütnek, mivel eleve nem élnek errefelé például medvék, a legméretesebbek az őzek, ami a gázolásokat illeti.
Mint megtudtuk, az útszéli bokorsávok kialakulása sem feltétlenül előnyös az állatok számára, jobban mondva olyan körülmények között ökológia csapdaként működhetnek, hogy a környező szántóterületekről teljesen kiirtották a mezsgyéket, a fás-bokros részeket, „mindent szétszántottak”. Mivel alig találnak az állatok búvó- és szaporodóhelyet, gyakran választják az útszéli bokorsávot, ami a forgalom miatt gyakran bizonyul végzetes döntésnek. Mint elmondta, korábban, amikor lényegesen rosszabb állapotban voltak az utak, a kátyúk miatt kénytelenek voltak a sofőrök lassabban hajtani, így kevesebb volt a gázolás is, manapság azonban lehetőség van szinte mindenütt száguldozni, emiatt drasztikusan megnőtt a gázolásos esetek száma. Fülöp Tihamér hozzátette: ezzel nem azt akarja mondani, hogy ne javítsák meg az utakat, azonban az állatok által gyakran használt átkelőknél szükség volna a forgalom lassítására.
Hegyeli Zsolt szerint nem érezzük kellőképpen az elütések pusztító hatását, pedig ez egyre nagyobb problémát jelent. Van két-három faj, amire felfigyelnünk, és egyes esetek - például a Parjad mellett szenvedni hagyott medvéé – elérik a közvélemény ingerküszöbét, azonban lényegesen nagyobb gondot jelent a kisebb testű, védendő fajok egyedeinek sokszor tömeges pusztulása. A szakértő szerint több tíz olyan emlős faj él nálunk, ami reálisan veszélyeztetett, legalábbis országos vagy regionális szinten. Kifejtette, ezt a hatást a lokális, kisebb populációk szempontjából érdemes vizsgálni, amelyekre akár végzetes is lehet, ha az út keresztülhalad az élőhelyükön.
Megemlítette a védelem alatt álló ürgét, melyből rengeteg pusztul el, amennyiben az élőhelyük, a gyep két oldalról szegélyezi a műutat. Mint elmondta, Pécska környékén az elmúlt években a szintén védett hörcsögpopulációt tizedelték meg az autók, egy olyan évben, amikor épp gradáció volt, azaz robbanásszerűen elszaporodtak az állatok. Egy valamivel több mint húsz kilométeres szakaszon naponta százával látott elütött egyedeket.
Hegyeli Zsolt a Temesvár-Nagylak autópályára alkalmilag járt ki, és azt tapasztalata, hogy ez „hihetetlenül nagy” hatást gyakorol például a kisemlősökre, melyeket a kerítés nem állít meg – ha nem sikerül átbújniuk, beásnak alatta és folytatják útjukat a megszokott vonalon. Mint elmondta, itt igen sok hörcsögöt és több molnárgörényt is látott elütve, holott mindkét faj védelemre szorul.
Kifejtette, tapasztalataikból az derül ki, hogy bizonyos fajok esetében meglehetősen pontosan meg lehet határozni, hol járnak át az állatok az utakon. Árkokat, patakvölgyeket, fa- és bokorsávokat követve mozognak, és általában ott próbálnak átkelni, ahol ezek keresztezik vagy elérik az utat. Mint elmondta, a vadmacskákra vonatkozó vizsgálataik ezt szépen mutatták – többnyire olyan helyen próbálkoztak, ahol az általuk használt korridorok leértek az útig.
A vízhez kötött emlősök pedig jellemzően a hidak környékén merészkednek ki az úttestre, például a szintén védett vidra tetemeit is ilyen helyeken lehet látni. Hegyeli Zsolt úgy vélte, ezeket az átkelőket lenne érdemes pontosan beazonosítani és forgalom-lassítással tenni a természeti károk mérséklése érdekében. Kérdésünkre elmondta, a hazai szokásokat figyelembe véve nem tartja elégségesnek a figyelmeztető táblák kihelyezését, sokkal jobb lenne a fekvő rendőr, hozzátéve: nem látja fényesen a jövőt, nem igazán bízik abban, hogy a településen kívüli hosszú, egyenes szakaszokra kitennék ezeket a hatékony lassítókat.
Kisebb testű állatok számára az aluljárók, nagyobb testűek számára pedig a felüljárók jelenthetnének megoldást,
kerítésekkel kombinálva, melyek az átkelőhöz terelik őket. A szakértő rámutatott: az elütések által okozott pusztulás mellett az egyre fejlődő úthálózat felszabdalja az élőhelyeket, úgynevezett barrier-hatást vált ki, egy-egy forgalmas szakasz olyan a populációk számára, mintha egy falat húznánk fel, a fragmentáció pedig esetenként nagyobb károkat okoz, mint a mortalitás. Hozzátette: alig vannak a témában kutatások, adatok hiányában pedig egyelőre komolyabb javaslatcsomaggal sem tudnak előállni a szakértők a problémák mérséklésére.
Az autópályák és a vasutak zöldítése céljából a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a WWF egy közös projekt keretében igyekezett megoldásokat keresni. Az Interreg-pályázatban több ország vett részt, Románia mellett magyarországi, szlovákiai, ukrajnai és ausztriai problémákkal is foglalkoztak. Sos Tibor biológus a Transindexnek elmondta, elsősorban a nagyragadozókra és a nagytestű állatokra helyezték a hangsúlyt, javaslatokat fogalmazva meg arra nézve, hogy hol és milyen típusú átkelőkkel lehetne javítani a helyzeten annak érdekében, hogy a barrier-hatást csökkentsék.
A kezdeményezésbe bevonták a közlekedési és a környezetvédelmi minisztériumot, és számos helyi szintű találkozót szerveztek, melynek eredményeként kidolgoztak egy dokumentumot, lényegében egy útmutatót, mely támpontokkal szolgál az autópályákat és vasutakat építők számára. A szakember szerint a hatóságok azt ígérték, hogy egy kötelező érvényű jogszabályt dolgoznak ki és léptetnek életbe a javaslat-csomag alapján, azonban – bár a közlekedési minisztérium munkatársai kimondottan lelkesek voltak – ez mindeddig nem történt meg. Érdeklődésünkre elmondta, a jelenlegi szabályozás nem kötelezi konkrétan például az autópályák építőit arra, hogy vadátkelőket alakítsanak ki, mindössze annyit határoz meg, hogy ott, ahol ilyesmire szükség van, meg kell tegyék az óvintézkedéseket. Az erre vonatkozó hatástanulmányokat viszont a kivitelezők rendelik meg, így ezekből általában az derül ki, hogy nincs szükség az adott szakaszon átkelők építésére.
„Ha nem akarod, nem találod meg a problémás helyeket” - mutatott rá a szabályozás hiányosságaira a szakértő. Elmondta, tudomása szerint törvény írja elő, hogy jelenteni és összesíteni kellene országos szinten a közúti gázolásos eseteket, azonban ezt nem csinálják, holott egy ilyen adatbázis sokat segítene a tervezésben. A projektjük keretében a már meglévő adataikból dolgoztak, például a GPS-es nyomkövetővel ellátott medvék útvonalait is figyelembe vették, vagy a mozgásérzékelős kamerák által szolgáltatott információkat.
A tervezett Marosvásárhely-Iași autópálya kapcsán a Nyárádtő és Ditró közötti szakaszra vonatkozóan kaptak részletesebb térképeket, melyeken szerepelt, hogy hol milyen típusú hidakat, alagutakat terveznek, így ehhez például érdemben hozzá tudtak szólni. Mint elmondta, a dombvidéki részeken javasolták két-három, felszíni vadátkelő kialakítását, valamint azt, hogy a Bucsin-tetőn a tervezett viadukt helyett építsenek alagutat, mivel így kevésbé rombolnák az élőhelyeket. Úgy vélte, nagyon fontos lenne, hogy a természetvédelmi szempontokat valóban figyelembe vegyék, mivel ellenkező esetben elképzelhető, milyen problémákkal kell majd szembenézni, ha például Parajd és Szováta között lesz autópálya.
Elmondta, a meglévő autópályákon is vannak itt-ott átjárók, például Szeben és Szászsebes között is van egy kisebb átkelő, azonban az exiteknél, a kacskaringós fel- és levezető utakon a medvék fel tudnak jutni az autópályára, lejönni viszont már nem sikerül nekik, fel-le rohangálnak a kerítések között, és többször fordult már elő, hogy medvét gázoltak el. Ez esetben a le- és felvezetőknél kellene megoldani, kerítéssel vagy riasztással, hogy az állatok ne jussanak át.
Hozzátette: egy medve elütése során nemcsak az állat sérül meg, hanem komoly veszélynek vannak kitéve az autózók is. Sos Tibor kifejtette, a projektjük keretében megfogalmazott javaslatok alkalmazhatóak országutak és megyei utak esetén is, így nagyon jó lenne, ha az illetékesek komolyan vennék és kezdenének is vele valamit. Hozzátette, a kisebb alagutak és a felszíni vadátkelők mellett az állatok által gyakran használt szakaszokon szerinte is a forgalom lassítása jelenthetné a megoldást, hozzátéve, beszerezhetőek már olyan készülékek is, melyek érzékelik a vadak mozgását és egy elektronikus kijelzőn mutatják, ha valami mozog az úttest közelében. Ezek a szerkezetek egyébként állíthatóak is a bemérni kívánt állatok testméretének függvényében.
Sos Tibor, aki egyébként kétéltű-kutatással foglalkozik elmondta, végzetes hatással lehet például egyes békapopulációkra az egyre sűrűsödő és gyorsuló közlekedés. „Ha megépül egy út vagy egy rosszat feljavítanak, amennyiben ez a telelőhelyek és a szaporodóhelyül szolgáló pocsolyák között halad, a vonulási útjukat keresztezve, végzetes hatással lehet, ki tudja pusztítani az egész populációt. Az a gyanúm, hogy mire odajutunk, hogy erre is figyeljünk, ahol most baj van, már nem lesz mire vigyázni. Csak az marad meg, ami nem akar átmenni az úton” - összegzett a szakember.
Nyitóképen egy elgázolt molnárgörény, amely védett faj.