2020. július 15. szerdaHenrik
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Várhat még Kolozs megye az EU-s standardoknak megfelelő hulladékgazdálkodásra

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2020. április 14. 11:29, utolsó frissítés: 11:29

A Kolozs Megyei Tanács korábbi ígérete ellenére sem lesz egyhamar kész az integrált hulladékgazdálkodó központ. A csúszás okáról Vákár István alelnököt kérdeztük.


Évek óta odázódik az új Kolozs megyei integrált hulladékgazdálkodási központ (CMID) beüzemeltetése, ami a Kolozsvár melletti pataréti szeméttárolót helyettesítené és a szelektív hulladékgyűjtés terén is változást eredményezne. Az ideiglenes szeméttelepekkel ellentétben egyrészt rendelkezni fog a szelektív hulladékkezeléshez szükséges feltételekkel, másrészt csak szelektíven gyűjtött hulladékot fogad. A CMID hiányában csak gyűlnek a szeméthegyek az ideiglenesen kialakított szeméttelepeken, amelyek egyikén egy magánvállalkozó, a másikon pedig a kolozsvári közterület-fenntartó vállalat (RADP) fogadja az öt Kolozs megyei hulladékgyűjtő cég által a megye településeiről összegyűjtött szemetet.

A felgyülemlett szeméthegyek nem csak a környezetre, hanem az emberek egészségére is károsak, mégis kérdéses, hogy mi lesz az ideiglenes szeméttelepeken felgyülemlett szeméttel. Például a Kolozsvár melletti régi pataréti szeméttelep esetében gyakori volt a csurgalékszennyezés, és az időnként kigyúló szemét által generált mérgező füst. Az már biztos, hogy a CMID helyzete nem egy hónapon belül oldódik meg, ahogyan azt korábban lapunknak Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának alelnöke nyilatkozta.

Az új telep beindításához ugyanis a Kolozs Megyei Tanácsnak az „utolsó hiányzó elem”, a csurgaléktisztító beszerzése után még számos módosításnak és kiegészítésnek kell megfelelnie. Ezt követően adhatja le a környezetvédelmi engedélykérést. Miután leadták, 30 napos közvita periódus következik, ha ennek lejártával megkapják az engedélyt, akkor az alapján kihirdethetik a licitet a szeméttelep üzemeltetésében érdekelt cégeknek. (Feltételezhetően az új szeméttárolón is a RADP fog gazdálkodni.) Mindezek után újabb harminc napos licit következik a szemétszállító cégek kiválasztása érdekében.

Ez a folyamat a megyei tanács dokumentumai szerint 7 hónap, amelyből a megyei tanács csupán a közvitára bocsátás licitjét csökkentheti a prefektúra sürgősségi rendeletének segítségével, viszont az sem borítékolható. Vákár Istvánt, Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnökét kérdeztük.




A kolozsvári közterület-fenntartó vállalat (RADP) ideiglenes szemétlerakóján jelenleg 250.000 tonna szemét van. Kolozsvár évente 150.000 tonna szemetet termel, ezt pedig mind a Kolozs megyei integrált hulladékgazdálkodási központnak (CMID) kell majd fogadnia.

Mi a Megyei Tanács terve, mennyi időn belül fogja fogadni a RADP szemétlerakóján található szemetet olyan körülmények között, hogy a RADP által szerződtetett szállítók (Brantner és Rosal) kapacitáshiány miatt a város szemetét sem képesek elszállítani?

Vákár István: - Két különböző dolog az ideiglenes szeméttelep és az új integrált hulladékgazdálkodási központ helyzete. Az integrált hulladékgazdálkodási központ esetében az a következő lépés, hogy az új telepet birtokba kell venni, jóváhagyatni és működtetni, ami csak kiválogatva fogadja majd az újonnan gyűjtött szemetet. Az ideiglenes lerakat esetében kizárólag a RAPD felelőssége, hogy annak helyzetét miként rendezi. Azt, hogy ők a régi szeméttelepükről áthozzanak szemetet az újba, azt én nem igazán hiszem.

Mit mondott erről a megyei tanácsnak a RADP képviselője, mert gondolom csak megkérdezték arról őket, hogy mi lesz a régi szeméttelepen lévő hulladék sorsa?

- Nekünk csak üzleti kapcsolatunk van velük, az ők stratégiájukba nincs semmi belelátásunk. Ez két különböző dolog. Az új hulladékgazdálkodási központ adminisztrációja hozzánk tartozik, de abba nincs beleszólásunk, hogy a régit a RAPD miként rendezi. Esetleg a Környezetvédelmi Őrségnek (GNM) vagy a hasonló szerveknek van ebbe beleszólása.

Ön egy hétre becsülte az új csurgaléktisztító berendezés felszerelését. A szerkezet elindításához azonban a Környezetvédelmi Ügynökség engedélye is kell. A CMID engedélyeztetését a Megyei Tanács már januárban elkezdte, de az ügynökség nemrég módosításokat kért. Melyek voltak ezek a módosítások, illetve a megyei tanács mikor számítja elvégezni az összes módosítást?

- Nem szabtunk időkeretet ennek. Amióta mi utoljára beszéltünk, azóta nagyon sok részlet megváltozott. Bármikor, bármelyik cég mondhatja, hogy kijárási tilalom van, vagy valamiért nem tud valamit megcsinálni, nem tudja a megbeszélt időkeretet betartani.

A Környezetvédelmi Ügynökség részben módosításokat, részben kiegészítéseket kért a Kolozs Megyei Tanácstól. Folyamatban van a kért dokumentumok, engedélyek pótlása. Beterjesztettük a vízgazdálkodási engedélyre vonatkozó dokumentumokat is, a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóságnál is iktatva van az engedélyezési dosszié. Igyekszünk a végleges átadási-átvételi jegyzőkönyvet is mellékelni, ha a kivitelező befejezte a munkálatokat. Ezt a jegyzőkönyvet is tartalmaznia kell a dossziénak.

És azt legalább lehet tudni, hogy mikor számítja letenni a Megyei Tanács az új engedélykérést a Környezetvédelmi Ügynökséghez?

- Nem új engedélykérést kell letennünk, hanem kiegészíteni a már iktatott dokumentációt. Nem tudjuk, hogy mikorra történik ez meg, lévén, hogy a végleges átadás, átvétel sincsen meg, még dolgoznak a telepen. Lehetőleg minél előbb, mert ugye minél gyorsabban el akarjuk indítani a hulladékgazdálkodó központot.

Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának alelnökeVákár István, Kolozs Megye Tanácsának alelnöke


Ön a korábbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy az egyetlen módosítás a csurgaléktisztító készülék felszerelése, amit egy hét alatt felszerelnek, majd a megyei integrált hulladékgazdálkodási központ üzemeltetésére licitet hirdetnek a cégeknek.

- Tudom, nekünk is azt mondták, hogy ez az utolsó, amit kérnek. Én is nagyon bíztam benne, hogy pontot tehetünk az ügy végére. Azt mondták, ha ez megvan, akkor ki lehet hozni a jóváhagyást. Most azonban további módosításokat és kiegészítéseket kértek. Amióta én itt dolgozom, rengeteg alkalommal keresztbe tett nekünk a bürokrácia.

A Környezetvédelmi Ügynökségnek a törvény szerint a megyei tanács engedélykérését 30 napig közvitára kell bocsátania. Van valami tervük arra, esetleg akár a Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen, hogy ezt az egy hónapos periódust lerövidítsék?

- A közvitára bocsátás megtörtént, de nem hiszem, hogy a törvényen túl lehet lépni. Viszont nem tartom kizártnak, hogy a sürgősségi állapot miatt meg lehetne ezt az ügyet is sürgetni. De persze ez az én véleményem, nem a Környezetvédelmi Ügynökségé.

A Környezetvédelmi Ügynökség pozitív válasza tehát nem borítékolható, hiszen a megyei tanács dokumentációját már egyszer visszaküldték (egy sor módosítást kérve). Tervezi-e a Megyei Tanács megkötni a szerződést a RADP-vel, még a Környezetvédelmi Ügynökség válasza előtt?

- Az én véleményem az, hogy nem.

De tervezi?

- Én elmondtam, hogy mi az én véleményem, az, hogy mit tervez az elnök, az egy másik dolog.

Alin Tișe, Kolozs Megyei Tanács-elnök. Forrás: cluj-am.roAlin Tișe, Kolozs Megyei Tanács-elnök. Forrás: cluj-am.ro


A RADP-nek nincs szemétszállítási licensze, ezért a megyei tanáccsal való szerződés megkötése után sem tud elkezdeni dolgozni, amíg tovább nem szerződteti a munkát, licensszel rendelkező szállítócégek felé (pl. Brantner és Rosal). Kivel fognak szerződni a szállítócégek? A RADP-vel vagy a Megyei Tanáccsal?

- Kolozs megye és Kolozsvár érdeke, hogy minél hamarabb elkezdje működését a megyei integrált hulladékgazdálkodási központ, annál is inkább, mert több Kolozs megyei település a felgyülemlett szemetet Marosvásárhelyre és Nagyváradra kénytelen szállíttatni.

Ideiglenes megoldást kellett találnunk az üzemeltetési szolgáltatás koncesszió útján történő átruházására az erre vonatkozó versenytárgyalás lezárulásáig. A március 13-án elfogadott határozatunk értelmében – meghívásos alapon – a RADP-ra ruházzuk át az üzemeltetést. A RADP csak a megyei integrált hulladékgazdálkodási központ beindítását követően köthetjük meg a szerződést.

A szemétszállító cégek az Eco-Metropolitan Közösségi Fejlesztési Társulással (ADI) fognak szerződni.

Milyen fázisban van jelenleg a licit, és főleg: a Megyei Tanács számítása szerint hány hónapig fog ez a folyamat eltartani?

- A megyei integrált hulladékgazdálkodási központ ideiglenes üzemeltetését és adminisztrálását a RADP veszi át. A szállítást továbbra is a jelenlegi hulladékszállítók fogják elvégezni az újabb licit nyerteseinek kihirdetéséig.

A szemétszállítási szolgáltatás koncessziós úton történő versenytárgyalási eljárása is folyamatban van, amit az Eco-Metropolitan Közösségi Fejlesztési Társulás hirdetett meg. Jelenleg az eljárás fel van függesztve április 13-ig. A benyújtott pontosítási kérelmekre, az ajánlatok benyújtására és azok elbírálására még ezután kerül sor.

A megyei tanács oldalán lévő dokumentáció a 79-es oldala szerint a megye egy egyfázisos licitelést kíván lefolytatni. Ezt a folyamatot a dokumentáció hét hónapra becsüli. Van-e valami terve a Kolozs Megyei Tanácsnak arra nézve, hogy ezt a folyamatot hogyan lehet rövidíteni? Vákár úr azt mondta korábban, hogy a megyei tanács egy sürgősségi rendelettel a licitelést le tudja rövidíteni.

Földalatti szeméttárolók. Forrás: rosal.roFöldalatti szeméttárolók. Forrás: rosal.ro


- A Kolozs Megyei Tanács kérni fogja a prefektúránál hogy a licit közvitára bocsátásának idejét a 30 napról csökkentsék le, ami által akár 15 nappal is lerövidülhet. Az üzemeltetési szolgáltatás koncessziójára vonatkozó közbeszerzési jogszabályokat és rendelkezéseket azonban kötelesek vagyunk betartani, ebben az esetben nincs lehetőség a folyamat lerövidítésére.

Nyitókép: cotidianul.ro

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >