2020. november 30. hétfőIjon, András, Andor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kis állat, nagy hatás: a hód romániai visszatelepítésének előnyei és nehézségei

Babos Krisztina Babos Krisztina 2020. július 07. 10:59, utolsó frissítés: 11:02

A '90-es években visszatelepített nagytestű rágcsálóval sok helyen valóságos párbajt folytatnak a gazdálkodók. A jelenségről Kelemen Kingával, a probléma kutatójával beszélgettünk.


A magasabban fekvő térségek patakpartjain az elmúlt évtizedben a hódok valós konkurenciává nőtték ki magukat a területhasználat kapcsán. Míg a gazdálkodók egy része a hóddal károkozóként találkozik, más gazdák valamint a természetvédők elismerik a hód környezetre, ezzel együtt számos fajra gyakorolt pozitív hatását. A környezetmérnökként jelenlevő állatok számos ökológiai problémát oldhatnak meg.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) őshonos Európában, a XIX. század közepéig nálunk is jelen volt. Túlvadászat miatt azonban teljesen kipusztult: prémjéért és pézsmájáért vadászták. A hódpézsma (castoreum) a hód végbélváladéka, amelyet területük megjelölésére használnak az állatok, ezt gyógyszerészetben, kozmetikumban hasznosították. Mindemellett a hód húsának fogyaszthatóságát régi szakácskönyvek is tárgyalják különböző receptekben, vízi életmódja miatt a Katolikus Egyház által elfogadott böjti étek volt.

A hód közel 170 évig nem volt jelen a helyiek életében. A rég eltűnt fajt 1998 és 2001 között telepítették vissza. 183 eurázsiai hódot hoztak Németországból, melyeket a Maros, az Olt és a Ialomița folyók mentén engedtek szabadon. A hódok sikeresen megtelepedtek a vízfolyásokon, terjedésük látványos: egyre több erdélyi folyón megfigyelhetőek. Az európai visszatelepítési hullám során több országba is a kanadai hód (Castor canadensis) került betelepítésre, amely enyhén dominánsabb az eurázsiai hódnál. A két faj közti különbség nem szembetűnő: végbélváladékuk állagából lehet meghatározni, valamint genetikai vizsgálatok alapján.

A nálunk őshonos eurázsiai hód a vízfolyásokon akkor épít gátat, ha a vízfolyás mérete, sebessége nem megfelelő számára. A tavak kialakításával biztonságos közeget teremt a hódcsalád számára a táplálkozó hely és a vár között. Meredek medrű vízfolyások mentén üregeket ás, vackát a partba vájja, ami gyakran az árvízvédelmi töltés is egyben, ezáltal gyengítve azt. Járatrendszere akár a tíz métert is meghaladhatja.


„Általános iskolásként az édesapám hívta fel a figyelmemet arra, hogy jelen van a hód az Olton. Olykor végigsétáltuk a folyó mezei szakaszát, gátjaikat, üregeiket figyelve meg. Hódot csak évek múlva láttam először. Pár éven belül a mellékfolyókon is megfigyelhetővé váltak a hódok a falu környékén. Itt már gátjaikkal tavakat hoztak létre a patakon, mivel nem korlátozta őket a szűk és magas meder. Válaszként viszont gyakran elbontották a gátakat a falubeliek, a tavacska pedig hamar megszűnt” – mesélte a Transindex érdeklődésére Kelemen Kinga ökológus, aki mesteri szakdolgozata témájául a hód és az ember viszonyának vizsgálatát választotta.

Kelemen a szakdolgozata megvalósításáért egy székelyföldi település lakóival állt szóba, véleményükről és meglátásaikról kérdezve a helyieket interjúk során. Kutatásának célja első lépésként az volt, hogy megismerje a helyiek hóddal kapcsolatos véleményének és ismeretének változatosságát.

„A terepmunka során értettem meg a gazdálkodók hóddal kapcsolatos tapasztalatait. Többek között azt, hogy a hódok számos (elárasztott) terület tulajdonosának gondot okoznak, valamint azt is, hogy jelenleg ezek a gazdák úgy érzik, nincs hatékony hivatalos megoldási lehetőség, amivel kezelhetnék az adott helyzetet” – fejtette ki az ökológus. Mint megtudtuk, a hódkárokat nem igazán jelentik le a hivatalos intézményekhez, mivel a kártérítési eljárás bonyolult és az összeg sem számottevő, hogy megérné utánajárni. Emellett a területalapú támogatásokból is veszíthetnek az elárasztott területek tulajdonosai, ha a kaszálójuk hosszabb időre víz alá kerül.

Hódok által elárasztott terület Székelyföldön. Fotó: Dezső MátyásHódok által elárasztott terület Székelyföldön. Fotó: Dezső Mátyás


Kelemen Kinga megjegyezte, a régi térképek és a helynevek alátámasztják azt, hogy a jelenleg hódok által uralt területek évtizedekkel ezelőtt is mocsaras vidékek voltak, némelyiküket a kommunizmus éveiben csapolták le. Ilyen szempontból

a hód kiváló vizes élőhely „restaurátor” ami egy szárazság felé tolódó éghajlat-változással lehetőség is egyben.

A kutatása alátámasztja azt, hogy mivel több mint 150 éve teljesen kipusztult a hód, ezért az emberemlékezet nem tartja számon őket. Ennek ellenére a helyiek tudása az állatról széleskörű, tapasztalati úton igen sok mindent tudtak meg róla ismét. Ismerik táplálékát, megfigyelik, hogy mely fákat rágja meg, miből építkezik. Látványos terjedése miatt sokan feltételezik, hogy nincsen természetes ellensége.

A hód zsákmányállata viszont a farkasnak, mely főleg nyáron vadássza őket, ezt bizonyítják a vadkamerás felvételek. Az ökológus szerint az anyagi káron túl az ismert táj megváltozása szintén negatívan hat a helyiekre – szeretik és ragaszkodnak ahhoz a területhez, melyet sokszor gyermekkoruk óta művelnek. Gyakran kénytelenek ezeket teljesen felhagyni a folyamatos elárasztás miatt. A helyiek szerint szélmalomharc a hódok ellen tenni, mivel az elbontott gátakat egy-két éjszaka alatt visszaépítik. Jelenleg a medvék után talán a hódok által okozott problémák a leginkább számottevőek, viszont ezek jelenléte nem veszélyes az emberek életére, így a probléma kezelése is sokadik helyre kerül a sorban.

A hódok a vízfolyásra épített gátak által kisebb tavakat hoznak létre, évek során a táj arculata is megváltozik ezáltal. Tény az is, hogy természetvédelmi szempontból jelenlétük kedvező: képesek javítani mindazokat a károkat, melyeket az ember okozott a folyószabályozások révén. Nemrég közel 30 erdélyi szakember bevonásával elkészítettük a 10 legsúlyosabb erdélyi természetvédelmi probléma listáját, amelyen az első helyen végeztek a vízügyi beavatkozások: a vizes élőhelyek lecsapolása és a mederszabályozás.

Ezekkel a munkálatokkal amellett, hogy óriási mértékű kárt okoztak a vadvilágban, előidéztek egy súlyos mezőgazdasági problémát is. Mivel a folyók, patakok már nem tudnak kanyarogni és időnként medret váltani, egyre mélyebbre mossák be magukat, métereket esett a víz szintje, emiatt pedig a környező területek talajvízszintje is visszaesett. Emiatt a gazdálkodóknak a csapadékban szegényebb években súlyos aszállyal kell szembenézniük.

Amint arról beszámoltunk, Zabola határában például gátépítés és újramocsarasítás révén próbálják emelni a Feketeügy környékén levő mezőgazdasági területek talajvízszintjét, hogy elkerüljék azt, hogy öntözni kelljen. A folyók vízszint-csökkenésével kapcsolatos problémák sorában meg kell említeni a mederben folytatott kotrásokat, illetve a kavics és a homokbányászatot is, amelyek szintén erősítették a jelenséget. Ahol megtelepednek a hódok, növekedik a biodiverzitás is, mivel a tavak kedvező élőhelyet kínálnak számos faj számára.

„Szükség van egy hatékony intézményrendszer kidolgozására” – állítja Kelemen Kinga, aki emellett úgy véli, hogy a helyiekkel együttműködve kell kidolgozni olyan eljárásokat, melyek biztosítják az egyensúly kialakulását: hogy a hódok jelenléte fennmaradjon, és a gazdálkodók is békében művelhessék területeiket. Hozzátette, hogy vonzó idegenforgalmi látványossággá lehet tenni a hódokat néhány les felállításával.

A békés együttélést lehetővé teheti egy, más országokban már javában alkalmazott megoldás, a túlfolyók használata. Ez a gátakba épített nagy átmérőjű PVC cső, mely által szabályozható a gát fölött létrejövő tó mérete. Emellett kis kerítéssel tartják távol a hódokat azokon a szakaszokon, ahol tevékenységük akár a közúti forgalmat is befolyásolja, például közvetlenül a kisebb hidak melletti szakaszokon. Németország több helyén kerítéssel védik a fákat a rongálástól.

A hódot bundájáért, gyógyszernek tartott váladékáért és húsáért vadászták, főleg böjtidőszakban. Fotó: wikipedia.orgA hódot bundájáért, gyógyszernek tartott váladékáért és húsáért vadászták, főleg böjtidőszakban. Fotó: wikipedia.org


„A kutatás alapján elmondhatom, hogy a helyi közösségek szintjén két lehetőség körvonalazódik a hód jelenlétét illetően: védett területen elhelyezve (annak érdekében, hogy zavaró hatása az emberre minimális legyen), vagy az emberrel megosztott területen, de erős intézményi támogatással, informálással, és ha a lehetőség megkívánja, akár a hódok számának ellenőrzésével. A helyi közösségek sokat tudnak a hódok biológiájáról, tudásuk sok szempontból tudományosan is hiteles.

A hóddal kapcsolatos paradoxális helyzetet – lehetőségek és károk okos integrálását – erős és sokoldalú intézményi támogatottsággal lehet kielégítően megoldani.” – mondja Kinga. A vizsgálat Hartel Tibor irányításával a Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében, a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet Szárazföldi és Vízi Ökológia magiszteri szakán készült.

Kelemen Kinga elmondta: reméli, sikerül a hódok kapcsán is együttműködést kialakítani a helyi emberekkel, kommunikációt indítani az érintett felek között. „Olyan kincs van a kezünkben, amit kár lenne ismét elherdálni. Kigondolt megoldásra és okos kivitelezésre van szükség. Ebben örömmel közreműködnék én is” – állítja. Természetesen szükség van ismeretterjesztésre, szemléletformálásra is, hogy tisztában legyünk mindannyian a helyzet előnyeivel és nehézségeivel.

Mint az ökológustól megtudtuk, néhány társával közösen már végez ilyen jellegű munkát – a kolozsvári székhelyű NECC (Nature Education Community Center) keretében természetismereti foglalkozásokat szerveznek, nemcsak Kolozsváron. Ez elsősorban gyerekeknek szól, azonban a felnőttek szemléletformálásában is hasznosak lehetnek az izgalmas, gyakorlati módszereket alkalmazó, sokszor terepen folyó bemutatók.

Nyitókép: wikipedia.org

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >