Falura kiköltözők: bátorság és tanulás kérdése a vidéki élet, megéri belevágni
Babos Krisztina 2020. augusztus 06. 10:03, utolsó frissítés: 11:44Egyre többen vágynak arra, hogy a városi nyüzsgést a falusi nyugalomra, saját gazdaságra váltsák – három erdélyi, vidékre költözöttet kérdeztünk a tapasztalataikról.
Fülöp Tihamér, Berde Zsuzsa és Máthé Zsuzsi több éve költöztek falura, és egyikük sem bánta meg. Ha kevesebb is a lehetőség a társasági életre és jóval több a munka, a vidéki nyugodt környezet, a természet közelsége és a saját termesztésű, egészséges zöldségek, gyümölcsök miatt megéri megtenni ezt a lépést. Bátorság kell és nyitottság, ambíció a tanuláshoz, mert ez egy más életforma – mondják.
Fülöp Tihamér feleségével, Timivel költözött ki Szamoskóródra, a családi házba, ahol Timi nagyszülei éltek. 2010 és 2012 között már laktak itt, viszont akkor Szatmárnémetiben dolgoztak, lényegében csak aludni jártak ide, 2015-ben azonban végleg kiköltöztek, mint Tihamér mondja, azóta „igazi falusiak”.
„Csíkszeredában nőttem fel, viszont 14 éves koromtól 18-ig Sófalván éltem a nagyszüleimnél. Azelőtt is itt töltöttem minden nyarat, nagypám vitt magával erdőre, mezőre, kaszálni, kapálni, volt mindenféle állat, az volt a szabadság. 4-5 éves lehettem, amikor nagyapám rám bízott két kecskét, és én legeltettem őket” – idézi fel Tihamér, hozzátéve: ennek ellenére a kertészkedést az apósától és az anyósától tanulta. „Gyerekkoromban is bíztak rám kerti munkát, de azt úgy csináltam, mint a robot, nem figyeltem igazán oda.
Amikor a sajátodat csinálod, az egészen más – mondja.
Egyébként az egyetem elvégzése után egy évet még Kolozsváron maradtak, dolgoztak, de rájöttek, hogy a nagyváros már nem ugyanaz, ha munkába kell járni, mint amilyen az élet egyetemistaként. Azután Szatmárnémetiben éltek és dolgoztak két évig, majd Marosvásárhelyen. A munka hozta vissza őket ismét Szatmárnémetibe: Tihamér biológusként emlőskutatással foglalkozik, és egy Life projekt keretében ezen a környéken kutatta az ürgéket. Egy ideig a városban laktak, utána pedig választaniuk kellett: albérlet, lakáshitel vagy a falusi ház legyen, – és utóbbi mellett döntöttek. „Ezt inkább én akartam, Timi, aki addig nem foglalkozott kertészkedéssel, nem igazán szeretett volna falura költözni” – teszi hozzá.
A kérdésre, hogy melyek a falusi élet nehézségei, Tihamér csak annyit válaszol, hogy
néha gond, hogy az állatok miatt nagyon oda vannak kötve a gazdasághoz.
Jelenleg hat kecskét, tyúkokat, méheket, két kutyát, és négy macskát tartanak, és ezeket el kell látni. A kecskéket fejni kell naponta, ki-be kell engedni az állatokat, ezt nem igazán van kire bízni. Korábban nyulaik is voltak, szabadtartásban, egy kb. 10x10 méteres ketrecet készítettek nekik, de ki is járhattak. Hat anyanyulat és egy bakot szereztek be, és úgy elszaporodtak, hogy adott ponton lehettek közel százan. Végül azonban beütött egy betegség, és ami nem pusztult el, azt levágták. Mint meséli, akkora üregeket ástak a föld alatt, hogy egyik alkalommal a traktor alatt beomlott a járat és az első kerék szinte eltűnt a lyukban.
Egyébként 2 hektáron gazdálkodnak, ebből körülbelül másfél hektár kaszáló. Tihamér büszkén mondja, hogy nagyobb részét maguk vetették be: perjéket, csenkeszeket, vörös és fehér lóherét, szarvaskerepet, bükkönyöket, lucernát szereztek be, de a szomszédos, parlagon hagyott területekről betelepedett néhány ligetekre, kaszálókra jellemző faj is, és eleve volt már például vadmurok, cickafark, orbáncfű és féregűző varádics a területen. Hangsúlyozza: nem szántottak, mindössze tárcsázással vetettek. Ez egyébként azért fontos, mert így kevéssé bolygatták meg a felszínt, így sokkal kevesebbet ártottak a talajéletnek. Ezt a természetbarát módszert a konyhakertben is követik:
minél kevesebbet forgatni a földet, hogy a talajlakó szervezetek „dolgozhassanak”.
Idén például már a zöldségeskertet sem szántották fel tavasszal, mindössze tárcsáztak. Lehetőség szerint a kapálást is kerülik, inkább csak kaszálnak a termesztett növények körül, amit levágnak pedig visszahelyezik a zöldségek tövére – az úgynevezett mulcsolás módszerét követve. Azokat a fajokat pedig, melyek nem konkurensei a vetemények, nem is igyekszenek eltávolítani – a lényeg, hogy egészséges legyen a talaj, az életközösség minél épebb, gazdagabb maradjon, így a kerti növény is erősebb lesz. Erre szükség is van, mert vegyszereket egyáltalán nem használnak. Igyekszenek követni a modern, természetbarát kertészeti módszereket, azonban Tihamér szerint sokan, akik meglátják a kertjüket, csak annyit állapítanak meg, hogy „gazos”.
Ám ez őket nem zavarja, hiszen – annak ellenére, hogy sokan azt mondják, manapság nem lehet vegyszerezés nélkül hatékonyan kertészkedni – bő termésük szokott lenni, és nagyon ízletes. Ami amellett, hogy bio minőségű, úgy keletkezik, hogy a lehető legkevesebbet ártanak vele a környezetnek. Ez is nagyon fontos szempont, mint mondják, jó érzéssel tölti el őket, hogy
sikerült lecsökkenteni az ökológiai lábnyomukat.
„Ez a legjobb módszer arra, hogy az ember az ökológiai lábnyomát lecsökkentse, hogy megtermeli a saját élelmét. Amit a boltból veszünk, akár egy rúd szalámit is, több száz kilométert tett meg, amíg a polcra került. Jobbik esetben, hiszen például ha banánt veszünk, akkor ezer kilométerekről beszélünk. A mezőgazdaság van a legnagyobb hatással az élővilágra, és így volt már az ipari forradalom előtt is” – teszi hozzá Tihamér.
A konyhára való zöldség, terméstől függően, általában elég a családnak egész évre, időnként pedig eladásra is jut: friss zöldséget, illetve szárított zöldségkeveréket, azaz vegetát szoktak árulni, valamint őrölt csípőspaprikát, időnként zakuszkából, csatniból, lekvárból is akad fölösleg, valamint palántát, magvakat és újabban virágmagbombát is adnak el. Korábban kosaraztak is, azaz házhoz szállítottak rendelésre zöldségeket, mostanában néha vásárokra járnak árulni vagy interneten kínálják a portékáikat, például a saját Facebook-oldalukon, a Szamoskóródi Kert-en. Tihamér egyébként kertészhobbijával másokat is sikerült „megfertőzzön”, az ő kezdeményezésére jött létre egy közösségi kert Szatmárnémetiben, melyhez a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány biztosított telket.
A kaszáló egyébként, bár erre eleinte nem gondolták, kitűnő méhlegelőnek is bizonyult. Idén kaptak ajándékba négy családot, így most ezt a mesterséget tanulják – internetes cikkekből, illetve egy helyi méhész segítségével, mert, mint mondják, ezt nem lehet másképp. Szükséges a tájékozódás, de időnként gyakorlati segítséget is kell kérni.
Sok mindennel kísérleteznek egyébként, tavaly készítettek almalevet, valamint szőlő- és szilvaecetet, ezt azonban nem árusították, ajándékba adták, illetve háztartási tisztítószerként használták fel. Saját részre, illetve ajándékba megy a pálinka is, ami a gyümölcsökből készül.
Ahogy a zöldségek esetén, a gyümölcsnél is igyekszenek régi, a helyi körülményekhez jól alkalmazkodott, ezért vegyszerezést nem igénylő, úgynevezett tájfajtákat választani.
A 20 ár zöldséges mellett 20 ár gyümölcsöst is telepítettek, amibe több alma tájfajtát ( pónyik, batul, vaj, nyári, sóvári, florina), valamint szilvát (penyigei, berbencei, piros és fehér lószemű, veres, besztercei, ringló ), körtét (búzával érő, vilmos, téli ), meggyet (hólyag, cigány, fekete) ültettek, továbbá barack és cseresznye is került – utóbbiak, mármint a barackok és a cseresznye viszont modern fajták, így nem is bírják annyira, mondja Tihamér. A tájfajtákat egyébként nemcsak termesztik, de gyűjtik is, és cserélnek hagyományos fajtájú szaporítóanyagot a magyarországi Növény Diverzitási Központtal (NÖDIK). A NÖDIK egyébként két, általuk beküldött fajtát, a szamoskóródi lila krumplit és egy szatmári csicsókafajtát be is mutatott idén a Magyarországon évente megrendezett legnagyobb agrárkiállításon.
A jövőbeli tervekre nézve Tihamér elmondta: akar egy melegházat, és természetesen ezt is környezetbarát módon készítik majd – hulladékból. A sógorától és egy ismerőstől, lakásfelújításból származó ablakokat kaptak és polikarbonát lapokat, ezeket használják majd fel.
Az önellátásra, mint megtudtuk, szinte teljesen sikerült átállniuk. Amit vásárolnak, az jobbára kenyér, cukor, kávé és cigaretta, korábban pelenkát is vettek, de az már nem kell. Valamint havi pár doboz UHT tej, mert a kislányuk nem issza meg a házi kecsketejet, pedig naponta fejnek és többféle sajtot is készítenek. A listáról pedig, reményeik szerint, a cukor is lekerül hamarosan, hisz a napokban már sikerült kipergetniük egy nagyobbacska adag mézet. Illetve
tűzifát vásárolnak még, ami egyébként a legnagyobb kiadási tétel.
Mivel a ház körül termelődő fát, kórót is felhasználják, kb. 2 ezer lejt költenek fűtésre telente, de ha nem tudnák kipótolni, kb. 3 ezer lejbe kerülne a tüzelő.
„Vagy ezt csinálod komolyan, vagy azt. Ha csak a gazdálkodásra koncentrálnánk, szerintem meg tudnánk élni belőle. Kicsit több marketing kéne, nagyobb terület és vehetnénk fel egy-két embert dolgozni. De a szakmámat nem akarom feladni” – mondja Tihamér, aki szerint nem bánták meg a falura költözést, sőt. Azonban nem tudják még, hogy hogy lesz a gyerekkel, adnák oviba, de óvoda legközelebb a harmadik faluban van. És lassacskán az iskolára is kell gondolniuk. Sőt, az is lehet, hogy Timi, aki vegyész végzettségű, idővel megint vállalna majd állást.
„Közel van ugyan Szatmár, de vezetni kell hazáig, így egy sört nem tudunk meginni a városban. Itt jóban vagyunk a helyiekkel, úgy érzem, sikerült beilleszkednünk, de fiatalok nem nagyon vannak, illetve aki helybéli, az is többnyire külföldön dolgozik. A szomszédokkal összeülünk egy évben egyszer-kétszer, de
velük nem bratyózol úgy, mint a korodbeli haverokkal”
– fejtegette Tihamér, aki szerint inkább Timinek nehéz néha, ő ugyanis időnként több napra is elmegy terepre, ilyenkor rá marad a gazdaság, a kert, az állatok, ezt mind el kell látnia amellett, hogy a kislányukra, Hajnalkára is vigyáz. Mint mondja, szeretnének még egy szobát építeni, valamint nagyon szeretnék, ha hozzájuk korban és érdeklődési körben közel állók költöznének a környékre, hogy legyen társaságuk.
Berde Zsuzsa tősgyökeres kézdivásárhelyiként
10 évvel ezelőtt költözött ki családjával falura. Nem feltétlenül az volt a céljuk, hogy vidéken éljenek – a tömbházlakásból akartak szabadulni, mint mondja, nem akartak „kaptárlakók” lenni. Városi kertes ház azonban nem fért bele a családi büdzsébe, ezért döntöttek a 15 kilométerre levő Kézdialbis mellett. Utólag pedig úgy véli: nagyon jó, hogy ezt a variánst választották, és ez legvilágosabban a koronavírus-járvány alatt bevezetett, részleges kijárási tilalomkor fogalmazódott meg benne: falun a bezártság ellenére is van tér. Mivel mindkettőjüknek olyan munkája van, mely otthonról is végezhető, a kiköltözés nem jelentette azt, hogy napi szinten ingázniuk kellett. Zsuzsa webáruházakat, valamint Facebook-oldalakat kezelt, férje pedig villamosmérnök, és számítógépen dolgozik.
Zsuzsannának szinte semmi tapasztalata nem volt e téren, gyerekkorában nyaranta nem járt falura, hiszen nagyszülei is városon éltek már. Igaz, kertes házban, ahol volt egy kis vetemény, így nagyjából annyit sikerült megtanulnia, hogy megkülönböztesse a petrezselymet a zellertől. Kérdésünkre, hogy honnan szerezte be a gazdálkodáshoz szükséges ismereteket, nevetve mondja:
„dédnagyanyám génjei keltek életre bennem és a Google segített”.
Hozzáteszi: úgy látja, veszendőben van a régi tudás, ők viszont ragaszkodnak a vegyszermentes termeléshez. Amikor pedig egy-egy hagyományos praktikát felfedez és elkezdi alkalmazni, a falubeliek közül van, aki rácsodálkozik, hogy „jéé, nagyanyám is így csinálta”. Zsuzsa szükségét érezte, hogy ismerkedjen, beszélgessen olyanokkal, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, ezért két éve létrehozta a Falun élni jó -Erdélyben Facebook-csoportot, melynek már közel 800 tagja van, akik megosztják tapasztalataikat, segítik egymást tanácsokkal.
Kérdésünkre, hogy voltak-e kezdeti nehézségek, elmondta: ezeket nem nehézségnek érezte, hanem kihívásnak, és lassacskán mindent megtanult, amire szükségük volt, így mostmár lényegében minden feltétel adott, amire szükségük van. Hozzáteszi: ma már falun is van vezetékes víz, internet, lényegében minden hozzáférhető, ami városon.
20 ár területen gazdálkodnak, és 20 méhcsaládot tartanak, valamint tyúkokat. Mint mondja, az elején kihívás volt, hogy egy feltöretlen területen kezdtek el kertészkedni. És kihívásnak számított a méhészkedés is, amikor 2016-ban hazavittek két családot. De ebbe is beletanultak, mostanra 20-ra szaporodott fel a családok száma és több mézet termelnek, mint amennyire szükségük van. A fölösleget próbálták értékesíteni, de leginkább ajándékoznak, és ez érvényes a zöldségekre is.
Néha több terem, néha kevesebb egy-egy fajtából, idén például a zöldhagyma, saláta és a spenót nagyon jól sikerült, bőven fedezte a konyhai szükségleteket. És ribizlijük is annyi terem már, hogy bőségesen jut belőle szörpkészítésre is. Ebből fekete, piros és fehér is van. Kipróbálnak különlegesség számba menő dolgokat is, például termesztettek kiwanot, azaz tüskésuborkát, ami ugyan jól sikerült, de rájöttek, hogy nem szeretik, így többé nem vetettek. Illetve luffatököt, aminek a rostjait használják fel és amolyan környezetbarát súrolónak tekinthető – ez viszont bejött és továbbra is termesztik. Valamint termesztenek csicsókát is, mert szeretik – bár a faluban ezt inkább csak takarmányozásra használják. A magaságyások is kuriózumnak számítanak helyben, aminek Zsuzsa szerint számos előnye van: nem kell szántani, elég néha feltölteni és már kora tavasszal lehet vetni bele, ráadásul a terméshozammal is meg vannak elégedve.
Hogy hiányzott-e valami a városi élet után? Mivel a kislányuk egy éves volt, akikor kiköltöztek, és rá két évre jött a fiúcska is, ez egy olyan időszak volt, amikor amúgy sem lett volna túl sok lehetőségük társaságba járni. Egyébként, mint megtudtuk, a kulturális élet kicsit hiányzik nekik.
„Több szervezést igényel az, hogy falunk lakunk.
Igyekszünk több dolgot összekötni, hogy ne kelljen annyiszor bejárni. És pár eseményről le is maradunk” – mondja Zsuzsa, aki szerint e téren elsősorban az okoz gondot, ha a gyerekeknek délutáni programjuk van a városban. Ilyenkor be kell vinni őket, például sporttevékenységekre, kreatív varróórákra, cserkészetre. „Nem a városban járnak iskolába, ragaszkodtam ahhoz, hogy a helyi, elemi iskolában járják ki az 1-4 osztályt. A lányunk viszont jövőtől ötödikes lesz, így muszáj lesz ingáznia, Csernátonba fog járni majd az iskolabusszal.
Szerintem annak kell alkalmazkodni, aki bekerül egy közösségbe. Úgy érzem, nekünk ez sikerült. A gyerekeket is azért járatjuk a helyi iskolába, hogy jobban kötődjenek a faluhoz, hogy barátkozzanak meg a korukbeliekkel. Most, nyáron is
kinn játszanak a többi gyerekkel, és nem könyörögnek (annyit) a mobiltelefonért.
Azok, akik a városi iskolába járnak, valahogy ki vannak esve ebből a körből” – mondja Zsuzsa. Hozzáteszi: néha azért kicsit hiányzik nekik a pezsgőbb, városi élet, de időnként járnak hozzájuk barátok, és ők is eljárnak vendégségbe, a vidéki környezet pedig kárpótolja őket bőven mindezért. Mivel „az ember falun a természetben és nem a természettől elszakítva él”.
Kérdésünkre, hogy mennyire sikerült átállni az önellátásra, Zsuzsa elmondja: nem feltétlen volt céljuk a teljes önellátás. Inkább az önfenntartásra törekszenek, és nyitottak lennének arra, hogy azt, ami hiányzik, vásárlás helyett inkább cserével oldják meg. Disznót, nyulat, azaz a húst pedig a faluból vesznek.
Elköltözni innen „kategorikusan” nem akarnak. És új kihívások is mindig akadnak, egy éve például Zsuzsa elkezdett lézervágással, gravírozással foglalkozni. Még az elején tart, de úgy érzi, ez működni fog és hosszú távon talán két-három embernek munkát is tud majd adni.
„Annak, akiben már megfogalmazódott, hogy falura költözne, azt javaslom, vágjon bele. Itt kevésbé fenyeget az eltunyulás veszélye, a kert tavasztól késő őszig munkát ad, tehát az edzőterem ingyenes, a friss levegő biztosított, ez a falusi fittness” – mondja, hozzátéve: de a föld nem csak munkát ad: a saját termények értéke felbecsülhetetlen.
Máthé Zsuzsi Kolozsváron nőtt fel,
egyetemi évei kezdete óta sokat utazott erre-arra, főleg Európában. Angolt tanít az interneten, fordítással is foglalkozik, és doktorál kognitív nyelvészetből. Nyolc évvel ezelőtt hagyta ott a városi életet, hogy vidékre költözzön. Nemcsak egy faluba, hanem egy kis hegyi falunak a legtetejére, 1100 méter magasra párjával, Rogerrel, aki arizónai fényképész.
„Az első években nem volt tudatos ez a váltás, nem terveztem falura költözni. Akkor még sokat utaztam erre-arra, és nem töltöttem minden hetet vidéken. Már akkor éreztem, hogy nem a városból akartam menekülni, inkább a csendet és nyugalmat kerestem, a szépet. Fokozatosan kezdett kialakulni a lelassulás. A várossal még mindig megmaradt egy elég szoros kapcsolat, és ez ma is így van. Számunkra a kis faluba költözés nem végleges választás, de már évek óta mindig ez tűnik a legjobb opciónak, és ez a közeljövőre nézve is érvényes.
Habár az élet egy kis tanyán jóval több munkát és korán kelést igényel, mint ahogy a regények leírják, pont olyan érdekes, mint ahogy sokan elképzelik. Mi úgy látjuk, hogy
a természet nélkülözhetetlen ihlet a művészi alkotásban.
Mindketten a művészet felé hajlunk: a párom fotózással, én pedig írással, zenéléssel foglalkozom. Ezeken kívül sok más művészi tevékenységre szakítunk időt, másokkal együtt és külön is. Nem csak mi szeretünk alkotni, de fiatal művészeket is gyakran fogadunk a tanyán, jártak már nálunk írók, költők, festők, grafikusok és zenészek is. A hely szépsége miatt is megéri itt lakni. Tavasszal napról napra tanúi lehetünk a természet újjászületésének, télen pedig sok időnk van olvasni és új dolgokat tanulni” – mondja Zsuzsi. Bio Művésztanya lett az otthonuk neve (The Organic Art Ranch), és a Facebookon, valamint az Instagramon is lehet követni néhány megörökített, szép pillanatot a tanyán.
A gazdálkodáshoz egyébként nem értettek, amikor kiköltöztek, lassan alakult ki minden, sokat olvastak és tanácsot is kértek másoktól. „Emlékeimben még megmaradtak azok a tevékenységek, melyekkel nagymamám foglalkozott a kis farmján” – idézi fel Zsuzsi, aki szerint minden évben jobban ment a gazdálkodás és mindig valami újjal próbálkoznak. Most már kialakultak azok a tevékenységek, amelyek működnek számukra. A tanyán a funkcionalitás művésziséggel társul, és az esztétika játszik fontos szerepet mindenben, a fenntarthatósággal és a tartóssággal együtt. Ezeket tartják szem előtt a tanya megtervezésében, az építkezésben és az épületek renoválásában és a kertészkedésben is.
A kezdeti nehézségek sem jelentettek gondot, ezek csak olyan nehézségek voltak, amelyek a tanulással járnak. A hely mai formája lassan alakult ki, az elején kicsi volt a kert és nem voltak állatok, de a fokozatos tanulás és tapasztalatszerzés mellett sokat fejlődött minden.
„Nem minden járt sikerrel, például tartottunk kecskéket is, de mostmár csak tyúkjaink és macskáink vannak. Nem volt gond a kecskékkel sem, csak nem voltunk rájuk felkészülve, ajándékba kaptuk őket valakitől. És sokkal inkább mindennapi időt igényelnek, mint a tyúkok vagy más házi szárnyasok. Azon kívül pedig nem nagyon szeretjük megenni az állatokat, ha nem muszáj, a tyúkokat is inkább csak a tojásért tartjuk, és ritkán vágunk le egyet-egyet” – fejti ki.
A városi élet nem hiányzott, mert eleinte még bejártak rendezvényekre, bulikra, és a barátok nagyon gyakran meglátogatták őket. Mostanában elég ritkán járnak be a városba, többnyire ha valami olyasmire van szükségük, ami csak ott van, például az építkezéshez. Évente néhányszor elutaznak “vakációzni”, és olyankor általában városba mennek, barátokat látogatnak, stb. Idén az ilyen utak is elmaradnak, de mint mondja, igazából nem hiányzik egyáltalán az utazás, jó otthon lenni.
„Egy átlagos napnak a nagy részét kint töltjük az udvaron, a kertben vagy a ház körül. Hagyományos módszereken alapuló, innovatív és modern módszereket alkalmazunk mindenben. Ez az építkezésben és a kertben is megnyilvánul. A permakultúrával és a biodinamikus mezőgazdasággal is kísérleteztünk egy kicsit, de mára már megtaláltuk a saját stílusunkat, módszerünket. Régi házakat használunk fel és építünk újjá. Amennyire lehet, a természetes, helyi anyagokat választjuk, például a környékről származó agyagot, követ, fát. Főleg különleges növényeket lehet látni a kertjeinkben, amiket a piacon nem lehet megtalálni.
Nem csak az ízük miatt termesztjük ezeket, hanem a szépségük miatt is.
Úgy tervezzük a kertet, hogy állandóan legyen valami friss ennivaló, valami különleges. Fontos, hogy honnan származnak a magok, főként biodinamikus vagy ősmagnak kell lenniük.
Sok fűszernövényt és a gyógynövényt termesztünk, például izsópot, azték zsályát, muskotályzsályát, koriandert, sokféle leveles kelt és salátát, kapucinusvirágot, fehér lófogú kukoricát, stájer babot, Hokkaido tököt, finn rutabagát, a melegházban pedig földicseresznyét és sok fajta és színű paradicsomot” – modja Zsuzsi, aki szerint a konyhára való zöldségek és gyümölcsök nagy részét megtermelik.
Úgy érzik, hogy nem éri meg eladni a termékeiket. Persze a kávét, a rizset és a hasonló dolgokat megvásárolják, és ha nagyon kívánnak valamit, ami nincs, akkor nem mindig állnak ellen a kísértésnek. Amikor valamiből több terem, mint amire szükségük van, akkor inkább elajándékozzák másoknak, vagy elteszik télire.
Kérdésünkre, hogy milyen mértékben sikerült átállni az önellátásra, Zsuzsi kijelentette: nem céljuk az önellátás. Önellátásra törekvés helyett inkább arra összpontosítanak, hogy megtermeljék azt, amit szeretnek enni és amit nem találnak a piacon. Ugyanakkor a szomszédaikat segítik a termékeik megvásárlásával vagy cserével. Így például a tejtermékeket vagy a húst a szomszédaiktól vásárolják, vagy segítenek cserében. „Úgy érezzük, hogy az önellátásnál sokkal önzetlenebb ez a megközelítés, főként mert az elöregedett falusi generáció a termékeit már nem tudja értékesíteni.
Mi nem az önellátásban látjuk a megoldást, hanem a közösség fenntartásában,
egymás támogatásában, befogadásban. A fenntartható lehetőségek kialakítása és az az életforma, ami a természethez közelebb áll, nem azt jelenti, hogy gyökeresen meg kell változtassunk mindent az életünkben. Így másokat is ösztönözhetünk arra, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek kedvezőbbek a természet számára, de ugyanakkor nem túl szélsőségesek, nem ijesztően nehezek, vagy elérhetetlenek. A kényelmet és a hétköznapi szokásokat nagyon kevesen hajlandóak teljesen áttervezni, de kisebb változásra már foghatóbbak” – mondja Zsuzsi, akitől azt is megtudtuk: egyelőre nem tervezik, hogy elköltözzenek a tanyájukról.
Az új tervekre vonatkozóan pedig azt is megosztotta velünk, hogy más állatokat is szeretnének tartani, és minden évben új növényekkel próbálkoznak. Minden év lehetőséget ad sok új tapasztalatra, tanulásra, felfedezésre, fejlődésre. Az előbbiek fényében természetes, hogy a kérdésre, miszerint megérte-e kiköltözni, úgy válaszol, hogy „igen, mindenképp”.
Mire hívnád fel azok figyelmét, akik szeretnének falura költözni városról?
– kérdezzük, mire kifejti: „Az élet egy kis tanyán sok munkát igényel, korán kell kelni. Nagyon fontos az infrastruktúra alapos kialakítása, mielőtt belevágnánk a kertészkedésbe, állattartásba, stb. Sok munka fenntartani a helyet, és anyagi szempontból sem könnyű. Meg kell tanulni elfogadni, hogy a természet állandó változása nem befolyásolható, és alkamazkodni kell ahhoz, ami van. Ez azt is jelenti, hogy átadjuk magunkat a jelennek, a pillanatnak:
azt eszünk, ami éppen a kertben nő,
a tevékenységeket is az idő szerint tervezzük; napi tervek nincsenek, csak heti tervek.
Ugyanakkor az ideális élet nem feltétlenül a városból való elköltözésben és a természetbe való teljes visszavonulásban rejlik, hanem a kettő közötti egyensúly kialakításában. Nem tud mindenki vidékre költözni, de a vidéki élet bizonyos szempontjai bevezethetők a városi életbe is, például a fenntartható opciók választásával, ha lehetséges, a vidéki termelők támogatásával, tudatos energiatakarékossággal, és sok növény egy lakásban is nagyon hálásan nő”.
Nyitókép: Zsuzsi és Roger a tanyán. Fotó: Benjamin Eckert