2021. március 1. hétfőAlbin
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Miért ennyire elterjedt az állatvilágban a homoszexualitás és mennyiben örökölhető?

Babos Krisztina Babos Krisztina 2021. február 15. 16:41, utolsó frissítés: 18:46

Scheuring István evolúcióbiológus szerint rengeteg tévhit kering a homoszexualitással kapcsolatban, amiket előadásában megpróbált eloszlatni.


A február 12-ei Darwin nap alkalmából dr. Scheuring István evolúcióbiológus, a budapesti BTDK - Biológus Tudományos Diákkör felkérésére tartott online előadást a homoszexualitás evolúciógenetikai hátteréről. Az alábbiakban ezt szemlézzük.

Az izgalmas előadásból számos érdekes dolgot tudhattunk meg, elöljáróban lássunk néhány érdekesebb megállapítást:

- a homoszexualitás széles körben jelen van az állatvilágban is, tehát téves „természetellenesnek” tekinteni
- genetikailag meghatározott, így örökletes az azonos neműek iránti vonzalom
- minél több bátyja van egy fiúnak, annál valószínűbb, hogy homoszexuális lesz



Scheuring István szerint rengeteg tévhit kering a homoszexualitással kapcsolatban, egyesek például magabiztosan állítják, hogy ez „természetellenes”, így nem is lehet evolúciós oka, hiszen a homoszexuálisoknak nincsenek is utódaik. Szerintük ez a viselkedés a neveléssel, megszokással hozható csak kapcsolatba. A fejlődésbiológia, a genetika és evolúciókutatás azonban ennek egyértelműen ellentmond.

Leszögezte: nem igaz, hogy a homoszexuálisoknak nincsenek utódaik: vannak, csak kisebb számban, mint a heteroszexuálisoknak. Pusztán evolúciós szemmel nézve, ettől még fennmarad a kérdés: miért nem küszöböli ki a természetes szelekció, ha a gének továbbadása szempontjából előnytelen tulajdonságról van szó?

„Kell legyen valami, ami a hátrányt kompenzálja” – vonta le a következtetést a kutató, aki szerint sok példa van olyan tulajdonságokra, amelyek látszólag hátrányosak, de tulajdonképpen előnyt jelentenek a szaporodási esélyek szempontjából. Ilyen pl. a pávakakas díszes faroktollazata, amit nehéz fenntartani, nem tud tőle rendesen repülni a gazdája, mégis viseli. Mégpedig azért, mivel jelentős előnnyel is jár, a tojók annyira szeretik, hogy ez kompenzálja a hátrányt. Hozzátette: ez a jelenség nem ismeretlen az emberek körében sem: a pávakakas tolldíszével nagyjából azonos szerepe van az egyes férfiak által előszeretettel vásárolt nagy, márkás autóknak is, amely szintén jelzés lehet a párválasztás során: itt egy "értékes hím", akire érdemes odafigyelni.

Fotók: Taychin Olarnwichitwong/unsplash.com; Nick Bondarev/pexels.comFotók: Taychin Olarnwichitwong/unsplash.com; Nick Bondarev/pexels.com


Mint kifejtette: eddig több mint 1500 állatfajnál figyeltek meg homoszexuális viselkedést.

A nyári lúd hímjeinek 16%-a, az északi sirályok tojóinak 14%-a, a házi juh hímjeinek 6-7% százaléka áll párba a saját neméhez tartozó partnerrel. A megfigyelések ráadásul oly módon történtek, hogy erre a témára nem írtak ki kutatási pályázatokat, tehát ezek a felfedezések véletlenül, más jellegű kutatások „melléktermékeként” keletkeztek. Mivel ennyire elterjedt az élővilágban, feltételezhető, hogy kell legyen a jelenség mögött egy markáns biológiai háttér. Ezt pedig érdemes megismerni, ha másért nem, hát azért, mert ez egy visszatérően előkerülő téma, melybe a különféle „izmusok” előszeretettel kapaszkodnak bele.

Tulajdonképpen az emberek hány százaléka rendelkezik nem tisztán heteroszexuális érdeklődéssel?

Scheuring István szerint az arány hasonló ahhoz, amit az állatvilágban is megfigyeltek. Azaz az emberek „nem kicsi aránya”, kb. 5-10%-a érintett. Mérési módszer is van erre: a Kinsey index 7 kategóriába sorolja a vizsgálati alanyokat a szexuális érdeklődés függvényében. A felméréseket névtelen kérdőívek segítségével készítik.



A nullás kategória, ami az ábrán nem látszik, azokat jelöli, akik teljesen egyértleműen heteroszexuális beállítottságúak, csakis heteroszexuális kapcsolataik voltak, a homoszexuális kapcsolat még a fantázia szintjén sem jelent meg náluk. Az 1-es kategóriába azok kerülnek, akiknek szintén csakis heteroszexuális kapcsolataik vannak, azonban a fantáziájukban már megjelennek a homoszexuális kapcsolatok is. A 2-es kategóriába tartozóknak néha vannak homoszexuális kapcsolataik is. A 3-as és a 4-es kategóriába tartozókat nevezi a köznyelv biszexuálisoknak, míg az 5-ös kategóriában már inkább a homoszexuális érdeklődés felé billen a mérleg nyelve, de még ott is előfordulnak heteroszexuális kapcsolatok. A 6-os kategóriában ez még inkább eltolódik az azonos neműek iránti érdeklődés felé, míg a 7-es csoportba olyanok tartoznak, akiknek kizárólag homoszexuális kapcsolataik vannak, a heteroszexualitás még a fantázia szintjén sem jelenik meg.

A gyakorisági eloszlás némiképp változhat a kor, illetve a társadalmi környezet függvényében, amelyben a lekérdezés történik.

A kutató szerint érdemes megfigyelni, hogy a nők és a férfiak esetében a mintázat nem egyforma, sőt, markánsan eltérő. A nőknél magas az inkább csak fantáziálók aránya, majd a lista vége felé haladva egyre kisebb hányad érintett. A férfiaknál viszont U alakú a görbe, azaz kevesebb közöttük a biszexuális, mint a nők között, azonban lényegesen több az olyan, aki kizárólag homoszexuális érdeklődést mutat.

Van-e a homoszexualitásnak genetikai háttere?

Az ikervizsgálatok megmutatták, hogy van. Ugyanakkor azt is megmutatták, hogy nem tisztán genetikailag meghatározott jelenségről van szó. Ha csak genetikai okai lennének, az egypetéjű ikrek esetén (akik azonos génállománnyal rendelkeznek) ha az egyik homoszexuális, a másiknak is annak kellene lennie. A kutatások kimutatták, hogy ilyen esetekben az ikerpárok másik tagja az átlagnál jóval nagyobb gyakorisággal szintén homoszexuális, azonban nem egészen 100%-ban. A következtetés az volt tehát, hogy létezik genetikai háttér, és a gének kb. 30%-ban felelősek a nagy átlagétól eltérő szexuális érdeklődés kialakulásában.

Miután bebizonyosodott, hogy van a homoszexualitásnak genetikai háttere, elkezdték keresni a meghatározó géneket. 2019-ben közölték egy nagy, több 100 ezres mintán végzett genomtérképezés eredményét. Ebből kiderült, hogy 5 gén (mind a szaglással, hormonszabályozással és szociális viselkedéssel kapcsolatos) egyes változatai magas korrelációt (összefüggést) mutatnak a nem heteroszexuális viselkedéssel. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a teljes genom (a gének összessége) 25%-a „gyengén beleszól” a jelenségbe. Tehát ennek a komplex viselkedésnek komplex a genetikai háttere is.



A szóban forgó felmérésből az is kiderült, hogy a homoszexualitással összefüggést mutató génváltozatok olyan viselkedési mintákkal is korrelációt mutatnak, mint pl. a dohányzás, kockázatvállalásra való hajlam, magányérzet, depresszió, bipoláris betegségek, skizofrénia. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ezek a géneknek tulajdoníthatók, vagy valójában inkább annak a szociális stressznek, amelynek ezek az emberek – szexuális kisebbségként – ki vannak téve.

Komplex rendszer, komplex magyarázat

Scheuring István bemutatott néhány magyarázó elméletet is a nem heteroszexuális viselkedés evolúciós hátterével kapcsolatban.

1. A homoszexuálisok „segítők” a családban. Ez egy eléggé régi elmélet, mely szerint pl. a homoszexuális nagybácsik, nagynénik idejük és energiájuk egy részét a rokon gyerekek nevelésére fordítják. A logikája pedig az, hogy ezek a rokon utódok a segítőkéihez hasonló géneket hordoznak, támogatásuk révén pedig hozzájárulnak a saját genetikai állományuk fennmaradásához a populációban. A kutató szerint ezt az elméletet embereknél mindeddig nem sikerült igazolni.

2. Az anyai immunválasz. Ez a férfi utódok esetén vezet homoszexualitáshoz, és igazolt elméletnek számít. A lényege az, hogy minél több fiút hordott ki korábban az anya, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy következő fiú magzattal szemben egy speciális immunreakciót produkál. Ez az immunválasz az Y szexkromoszóma szintjén hatást fejt ki, és befolyásolja a magzat agyi fejlődését a méhen belüli fejlődés korai szakaszában. Ez a jelenség lány utódoknál nem lép fel, mivel a nőknek nincs Y kromoszómájuk. És magyarázattal szolgálhat arra, hogy – amint láttuk a Kinsey skálán – a férfiak esetén lényegesen magasabb azok aránya, akik kizárólag homoszexuális érdeklődést mutatnak.

Kérdés nyomán a kutató kifejtette: bár a köztudatban az él, hogy a terhesség csodálatos harmónia anya és magzat között, ez nem így van. Az emlősöknél ez sokkal inkább egy kiélezett, komoly harc. Az anya részéről az a szempont próbál érvényesülni, hogy csak annyit adjon, hogy maradjon energiája a következő utódok számára is. A fejlődő utód viszont igyekszik minél nagyobb mértékben kiszipolyozni az anya által jelentett erőforrásokat. Az, hogy ennyire fejlett az immunrendszerünk, azzal jár, hogy a terhesség során sok gondot okozhatnak az immunreakciók. Az emlősök esetén problémás, hogy az anyai szervezetben egy teljesen más lény, egy eltérő genetikai felépítéssel rendelkező utód fejlődik.

3. Pleitróp hatás, azaz előnyökkel is jár a szaporodás szempontjából hátrányos tulajdonság. Ennek egyik verziója az az elmélet, miszerint a különböző nemekben másképp hatnak a gének: egy génváltozat, amely a hímek esetén csökkenti a szaporodási sikert, a nőstények esetén növeli azt. Vagy fordítva. Ezt alátámasztja az a megfigyelés, miszerint azokban a családokban, melyekben magas a homoszexuális férfiak aránya, a család nőtagjai az átlagosnál több gyereket szülnek. Ily módon egyenlítődik ki a nem heteroszexuális, így kevesebb utódot maguk után hagyó férfiak génátörökítésben játszott szerepe.

A kutató egy példán is szemléltette ezt az elméletet. A gének párosával vannak jelen, egyik gén az anyától származik, a másik az apai örökség. Feltételezzük, hogy az „A”-val jelölt génváltozat nem befolyásolja a szexuális viselkedést. Az „a” jelzésű változat viszont egy olyan viselkedést kódol, mely a nők esetén fokozza a férfiak iránti érdeklődést, azt eredményezve, hogy több utód születik. Tehát ha az „AA” genetikai mintázattal rendelkező nőket vesszük az alaptípusnak, hozzájuk képest az „Aa” mintázatúak jobban érdeklődnek a férfiak iránt, míg az „aa” csoport még inkább. A férfiaknál is az „AA” jelenti az alaptípust, és az „Aa” mintázat esetükben is fokozottabb érdeklődést vált ki az ellenkező nem iránt, viszont már az „aa” verzió a heteroszexuálistól eltérő érdeklődést eredményez, melynek következménye az alacsonyabb szaporodási siker.



Az eredmények összesítéséből pedig látszik, hogy a két nem „Aa” génváltozatokkal rendelkező családtagjai, illetve az „aa” változatokkal rendelkező nőtagjainak szaporodási sikere kiegyenlíti az „aa” génekkel rendelkező férfiak szerepét. Emiatt az „a” génváltozat, mely egyes kombinációkban homoszexualitáshoz vezet (ebben a példában férfiaknál), mégis fennmarad, nem szelektálja ki az evolúció.

Ennek ez elméletnek az igazolására ecetmuslicákkal végeztek kísérleteket. Kitenyésztettek olyan vonalakat, melyekben nagy arányban voltak jelen a homoszexuális viselkedést mutató hímek, illetve olyanokat, melyekben nagy arányban voltak jelen a homoszexuális viselkedést mutató nőstények. A különböző csoportok közötti keresztezések révén két dolgot sikerült bizonyítani:

a. A homoszexualitásra való hajlam öröklődik
b. A homoszexualitást okozó génváltozatok különbözőképpen hatnak a két nemben (pl. a sok homoszexuális hímet tartalmazó csoportból származó nőstények az átlagosnál több utódot hoztak létre.)



4. A homoszexualitás epigenetikai modellje. Ez a DNS ún. metilációs mintázatai alapján magyarázza a heteroszexuálistól eltérő viselkedésmódok genetikai hátterét. A lényege az, hogy a testünket alkotó összes sejt rendelkezik az összes genetikai információval. Viszont a sejtjeink „szakosodnak”, azaz egyes sejtek izomsejtekké, mások bőrsejtekké, megint mások pl. a szemünk felépítésében szerepet játszó sejtekké alakulnak.

Ez pedig oly módon megy végbe, hogy azok a gének, amelyek a nem szükséges („felesleges”) információkat kódolják, legátlódnak. Egy metilvegyület kötődik rájuk, mely blokkolja a működésüket, és csak azok a funkciók maradnak aktívak, melyekre szükség van. Ez a legátló rendszer a metilációs mintázat, mely lényegében egy gének fölötti szabályozó szisztémát jelent. Az epigenetikai modell szerint nem (csak) a génváltozatok közötti különbségek okozzák a szexuális érdeklődés (és az identitás) átlagostól eltérő módozatait, hanem a metilációs mintázatok különbségei állnak a jelenség hátterében.

Scheuring István szerint ez a modell magyarázatot adhat egyszerre arra, hogy a homoszexualitás nem ritka, ahogy arra is, hogy az egyik nemben máshogy hat, mint a másikban, valamint arra is, hogy a genetikai háttér nagyon gyenge.

„Ez egy lágy öröklődési rendszer, néha megtörténik, néha nem. A metilációs minták gyengén öröklődőek” – magyarázta, hozzátéve: ez a modell arra is magyarázattal szolgál, hogy miért ilyen általános a homoszexualitás az állatvilágban.

"Megjelent néhány éve egy rövid cikk a Science-ben arról, hogy megpróbálták ezt igazolni. Kb. 70 homoszexuális férfinak vizsgálták a metilációs mintázatát, és találtak nagyon karakteres jellemzőket. És ennek alapján jó eséllyel tudtak vak mintázatokat is megbecsülni, hogy kiket tudnak ide sorolni. Ennek a történetnek az az érdekessége, hogy ez egy kezdeti kutatásról volt egy nagyon érdekes beszámoló. Végül nem folytatták ezt a beszámolót, mert az egyik kutató, aki részt vette benne, és maga is érintett volt, homoszexuális férfiként, kiszállt a kutatásból. Úgy gondolta, nem akar részt venni abban, hogy előbb-utóbb majd genetikai elemzéssel nagy átlagban meg lehessen határozni, hogy egy utód milyen szexuális érdeklődésű lesz, és ennek alapján mondjuk el lehessen vetetni utódokat. Tehát volt egy kutatási ötlet, erre volt egy kísérlet, ami nem mondott neki ellent, de körülbelül itt leállt ez az irány” – fejtette ki.

De van-e tudományosan kimutatható különbség a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok között? Van: másképp működik az agyuk

Agyi képalkotó berendezésekkel sikerült ezt igazolni. Progeszteron-származékokat, azaz sárgatest-hormont szagoltattak kísérleti alanyokkal, akik között voltak heteroszexuális férfiak és nők, valamint homoszexuális férfiak és nők. Ezt a hormont a női szervezet termeli peteérés idején, és a heteroszexuális férfiak érzékenyek rá. A szagolgatást követően műszeresen mérték az agyban elhelyezkedő amigdala szintjén jelentkező aktivitást.



Ebből kiderült, hogy a hasonlóképpen reagált a homoszexuális férfiak és a heteroszexuális nők; valamint a homoszexuális nők és a heteroszexuális férfiak agya. Tehát elmondható, hogy a homoszexuálisok agya az ellenkező neműekéhez nagyon hasonló tevékenységet mutatott ezen a téren.

Amire ráhúzzuk, hogy homoszexualitás - amint Scheuring István kifejtette - egy „hatalmas viselkedéscsoportot” jelent, ami mögött igen sokféle biológiai mechanizmus állhat.

Pl. a Laysan szigeti albatroszok esetén a tojók 30%-áll párba másik tojóval, azaz nőstény egyeddel. Ez egy speciális, és nemrég kialakult helyzet eredménye valószínűleg: erről a szigetről korábban kipusztultak az albatroszok, és mostanában jelentek meg ismét, és folyamatban vagy a sziget kolonizálása (benépesítése). Mivel a tojók nagyobbak és erősebbek, sikeresebbek a kolonizációs folyamatban, messzebb jutottak el, mint a hímek. Ráadásul jelentős számbeli fölényben is vannak.



Mivel a hímekkel való párba állásra csak akkor van esélyük, ha előző évben is párban voltak, a tojók közel harmada áll párba másik tojóval. Esetenként párosodva hímekkel, de a fiókákat egy másik tojó segítségével nevelve fel. A kutató hozzátette: ez egy speciális, és nemrég kialakult helyzet ennél a fajnál, ami a következő években várhatóan változni fog. Valószínűleg kiegyenlítődik a hímek és a tojók aránya, ami maga után vonhatja a szexuális érdeklődés és viselkedés mintázatainak változását is.

A törpecsimpánzok nőstényeinél is magas a homoszexuális viselkedést mutató nőstények aránya, amit részben annak tulajdonítanak, hogy ezáltal csökkentik a szociális feszültségeket a csoporton belül. Ez is egy evolúciósan támogatott viselkedési forma, hiszen minél alacsonyabb az agresszió szintje, annál sikeresebb lehet a csoport a fennmaradásban. Mivel az ember is szociális lény, egyes vélekedések szerint ehhez hasonló okokra vezethető vissza a nők magas hajlandósága az egymáshoz való közeledésre. Azaz egy csoportos nyugtatási mechanizmus is lehet annak a hátterében, hogy a Kinsey index szerint igen sok nő sorolható az 1-es kategóriába.

Egyes delfinfajok esetén a fiatal hímek körében számít gyakorinak a homoszexuális viselkedés. A szakértők gyanúja szerint itt a tanulást, a tapasztalatszerzést szolgálja ez a tevékenység.

A lisztbogarak esetén pedig egészen egyedi szerepet tulajdonítanak a hímek közötti szexuális tevékenységnek. A faj speciális szaporodási technikájából kiindulva egyes hímek lényegében a más hímekre kenik a spermájukat, így arra használják hím fajtársaikat, hogy spermavektorokként, amikor nőstényekkel párosodnak, az ő genetikai anyagukat is továbbadják.

„Mi, biológusok, különösen nagyra értékeljük a sokféleséget, hiszen ez segíti az evolúciót, annak az alapját képezi” – zárta az előadását Scheuring István.

Fotók: képernyőmentések az előadásból

Nyitókép: © picture alliance / Getty Images

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >