Szemét-ügyek: egész Romániában megoldatlan a szelektív hulladékgazdálkodás
CS.V.A. 2021. március 04. 18:29, utolsó frissítés: 2021. március 05. 16:35Sem Kolozsvár, sem Marosvásárhely, de Bukarest sem büszkélkedhet azzal, hogy megoldotta a szemét problémáját. Mi több, uniós szinten sem minden olyan zöld, amilyennek látszik.
A 2018-as nápolyi szemét-dráma óta tudjuk, hogy a hulladékgazdálkodás kérdése jóval több egy egyszerű adminisztratív feladatnál: minden betegsége, baja ellenére a szemét-kérdés igencsak jövedelmező tevékenység lehet sokaknak, így ez a korrupció melegágya is lehet, de főként kőkemény politikai kérdés. Hogy ez Romániára hatványozottan érvényes, azt az elmúlt hónapok történései is igazolják: az állóvizeket e tekintetben minden bizonnyal a tavaly lezajlott önkormányzati és parlamenti választások is jelentősen felkavarták, hiszen az országos politikában bekövetkezett változások, az helyi önkormányzatokban lezajlott vezetőcserék valószínűleg igencsak keresztülhúzhatták az ágazatban érdekelt számos cég terveit. Sztrájkok, elbocsátott alkalmazottak, csődbement vállalkozások, zsarolás, szerződésbontás, lakossági tiltakozás - minden is volt az elmúlt időszakban, ami egyértelműen rávilágított a hazai hulladékgazdálkodás akut gondjaira.
A világszinten rohamléptekkel súlyosbodó környezetvédelmi problémák miatt a korszerű, fenntartható hulladékgazdálkodás kérdése már szinte egy új tudományággá vált, hangsúlyosan jelen van a közbeszédben, így nem véletlen, hogy ma az egyik legnépszerűbb téma a kampányokban is. A „mi megoldjuk” jellegű üzenetek azonban a környezetvédelmi szakemberek szerint ma még nem több üres szavaknál, ugyanis jelenleg világszinten sincs megnyugtató, tartós megoldás arra, hogy mit is kezdjünk a szemetünkkel, ami van, a részleges újrahasznosítás pedig igen költséges folyamat, amely nemcsak új technológiákat igényel, de gyökeres szemlélet- és életmódváltást vár el a kormányzatoktól, a gazdasági szereplőktől és az egyszerű embertől egyaránt.
Mondani sem kell, hogy míg Európában már komoly eredményeket sikerül felmutatni a fenntartható hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás terén, Románia ebben a folyamatban még csak a „mi megoldjuk” fázisban van, annak ellenére, hogy az Európai Uniós direktívák ezen a téren is kíméletlenek.
Kis romániai körkép
A tagországok között Romániában az egyik legkisebb az újrahasznosítás aránya, a lerakóba kerülő hulladéké pedig a legnagyobb, de nem sikerült teljesíteni az illegális, vagy nem eu-konform hulladéktárolók felszámolására vagy ökologizálására vonatkozó elvárásokat is (emiatt Brüsszel várhatóan a kötelezettségszegési eljárást kezdeményez majd Romániával szemben). A problémákat csak súlyosbítja, hogy a nagy kínkeservvel végrehajtott korszerűsítésekből, beruházásokból, a szelektív hulladékgyűjtés többletfeladataiból eredő költségeket, valamint a kötelező környezetvédelmi adókat az önkormányzatok – nyilván politikai megfontolásokból - nem hajlandók beemelni a szemétszolgáltatási díjakba, így az egész szolgáltatás már eleve veszteséges, dacára például annak, hogy sok helyen csak mímelik a szelektív hulladékgyűjtést: míg az embereket kötelezik arra, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet, világosabb a napnál, hogy végül minden szemét egy helyen végzi, (az euro-konform, vagy a kevésbé euro-konform) szemétlerakóban.
A problémák tehát nagyon sokfélék, ma szinte nincs olyan romániai önkormányzat, amely ne szenvedne az egyre súlyosbodó szemét-probléma miatt. Ennek ellenére azt látjuk, mégis nagy a tülekedés az önkormányzatok szemétszolgáltatási szerződései körül, ami azért jelzi, hogy a nagy nehézségek dacára a zavarosban még jól lehet halászni. Hogyan áll Románia a szemét-ügyben? Erre próbál választ adni az alábbi körkép.
Marosvásárhelyen a magyar polgármester, Soós Zoltán beiktatása óta mintha a „Birodalom visszavág” című filmet látnánk: nem telik el úgy hét, hogy ne derülne ki valamilyen turpisság a korábbi vezetés, a Dorin Florea-féle adminisztráció által megkötött a városra és polgáraira nézve előnytelen szerződésről, amelyet az újdonsült polgármester vagy kénytelen folytatni, vagy megpróbál valamilyen úton-módon korrigálni, ám ilyenkor jönnek a problémák: perrel, munkabeszüntetéssel fenyegetőző cégek, obstrukciók, nyomásgyakorlások.
Klasszikus esete ennek a közismert marosvásárhelyi szemét-botrány.
A polgármesteri hivatallal egy évvel ezelőtt szerződést kötő köztisztasági szolgáltató, a Sylevy Salubriserv Kft.a szemételszállítási szolgáltatásainak felfüggesztését helyezte kilátásba, amennyiben a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem törleszti 18 millió lejes állítólagos tartozását. A cég nem is teketóriázott, követelése nyomatékosítása végett egy pár napig valóban ott hagyta a szemetet, ami nem kevés aggodalmat és elégedetlenséget szült a város lakóiban. A városvezetés azonban nem engedett a nyomásnak, és megtagadta a kért összegek kifizetését, ugyanis álláspontjuk szerint túlszámlázás történt. Az egy évre szóló, 37 millió lejes köztisztasági szerződésben tavalyra 18 millió lej volt jóváhagyva, de a cég az elvégzett szolgáltatásért ennek dupláját, 36 millió lejt számlázott ki.
A különbség abból fakad, hogy a Salubriserv állítása szerint 48 ezer tonna hulladékot szállított el a városból, ám a nyilvántartási adatok mást mutatnak, érvel a városvezetés: a maroskeresztúri és szentpáli hulladéklerakók ugyanis csupán 26 ezer tonna városi szemét átvételét tudják dokumentálni. A szerződéssel emellett több sebből is vérzett: ez ugyanis nem rendelkezett afelől, hogy ki gyűjtse be a lakosságtól a szemétdíjat, így a lakosság jó része fél évig nem is fizette az illetéket, a cég azonban így sem járt rosszul, a szerződés szerint ugyanis ebben az esetben ezt a város költségvetéséből kell fedezni. A botrány hatására a városi tanács február közepén fel is bontotta a szolgáltatóval kötött szerződést.
Bár az új városvezetés egyelőre óvakodik arról nyilatkozni, hogy korrupciós esetről van-e szó, vagy sem, az mindenképpen megállapítható, hogy ez az eset egyáltalán nem egyedi Marosvásárhelyen: a korábbi polgármester ugyanis számos alapszolgáltatást (többek között a közszállítást és még a közvilágítást is) szervezett ki a holdudvarába tartozó magáncégekhez, mely szolgáltatásokért aztán évről évre növekvő, a nyújtott szolgáltatások minőségével egyáltalán nem arányos, tetemes összegeket fizetett. Soós Zoltán láthatóan tanult az esetből: míg a városi köztisztasági szolgáltatásra versenytárgyalást írnak ki, az utcai takarítás már átkerül a hivatal alárendeltségébe. Erre amiatt is szükség van, mivel a szerőzdés bontásra hivatkozva a köztisztasági vállalat közel kétszáz munkásának mondott fel, ezek többsége hátrányos helyzetű személy, ezen személyek egy részének kíván így munkát adni a polgármesteri hivatal.
Az említett intézkedésektől Soósék havi 2-3 millió lejes megtakarítást remélnek.
Kolozsvár
A kincses városban sincs hét, hogy a szemét kérdés ne váltson ki vitát.
Kolozsváron a múlt év novemberében döntöttek úgy, hogy a Rosal köztisztasági vállalat (amelynek munkájával állítólag számos elégedetlenség fogalmazódott meg) helyett egy új céggel, a Supecommal kötnek szerződést, amely 350 kolozsvári utcát érint, amelyek a Monostor, a Hajnal, a Nyárfasor, a Fellegvári, a Donát negyedben találhatók. Információk szerint azonban a váltás körül nincs minden rendben: a közelmúltban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a Supercom céget Elena Udrea ex-miniszter volt férje, Dorin Cocos üzletember alapította volna Alexandru Bittner üzletemberrel, és a céget csak később vette át egy új tulajdonos. Az viszont elég árulkodó, hogy a román tőkéjű cég valósággal vonzza a közpénzeket, hiszen szerződése van a Hidroelectrica vállalattal és Bukarest 2-es kerületének polgármesteri hivatalával is.
Elvileg a főváros etalon kellene legyen egy ország számára, ám szakértők szerint a hulladék-kezelés terén Bukarest ma nem tart előbbre egy eldugottabb vidéki településnél: a szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás csak papíron létezik, jelenleg is számos illegális, vagy nem euro-konform hulladékgyűjtő működik a városban, ráadásul a volt városvezetés nem hívta le az erre a célra szánt európai pénzeket sem. Ezt orvosolandó, Nicusor Dan bukaresti főpolgármester a napokban Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterrel és a hat fővárosi kerület vezetőjével egyeztetve egy integrált hulladékkezelési stratégia kialakításáról döntött, ez állításuk szerint korszerű hulladéklerakókat, és egy, a város egészére kiterjedő egységes szelektív hulladékgyűjtő rendszer kialakítását tervezik. Hisszük, ha látjuk.
Nagyváradon teljesen más a probléma: bár a város rendelkezik a szelektív hulladékgyűjtést lehetővé tevő kapacitással, a városlakók jelentős része nem hajlandó csatlakozni ehhez attól tartva, hogy emiatt jelentősen nőnek majd a szemétdíjak. Jó hír viszont, hogy Székelyföld országos viszonylatban is az élen jár a hulladékhasznosításban: Kovászna megye például országos szinten első a szelektív hulladékgyűjtés terén, itt az összegyűjtött hulladék több mint egyharmada újrahasznosítható.
Szakértők szerint a romániai hulladékgazdálkodás legfőbb problémája, hogy hiába valósul meg a szelektív gyűjtés, a háta mögött nincs korszerű feldolgozó ipar, így csupán az újrahasznosítható szemét értékesítése jöhet szóba, ám ez jelenleg igen nagy nehézségekbe ütközik. Mint mondják, itt is a sajátosan román mentalitás érvényesül: a kormány átveszi a szelektív hulladékgyűjtés terén alkalmazott európai uniós elveket, célkitűzéseket, de nem tesz semmit a felvásárlópiac és a feldolgozóipar létrehozása érdekében. Másrészt, ha ki is épült az infrastruktúra, sok helyen eszi a rozsda.
Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója szerint például Romániában a hulladékgazdálkodási infrastruktúra lassan jobb mint az Európai Unió déli részében – Dél-Spanyolországban vagy Dél-Olaszországban – csak éppen nem működik, mert elakadtak a közbeszerzéseknél, vagy a megyei és helyi önkormányzatok közötti politikai viszály miatt. Az egyenlőtlenségek miatt is káosz alakult ki a romániai rendszerben, hiszen vannak megyék, ahol a hulladék 1-2 százalékát gyűjtik szelektíven, más megyében a húsz százalékát.
Másrészt a rendszer mélyen igazságtalan: a romániai önkormányzatok egy része egyszerűen nem tartja be a hulladékgazdálkodásra vonatkozó törvényt, nem fizeti a környezetvédelmi illetéket, nem is jelenti a lerakóba került szemétmennyiséget, a kötelezettség így azokat sújtja, akik tisztességesen járnak el. Hiába teljesít jól például Kovászna megye a szelektív hulladékgyűjtés terén: mivel itt sem sikerült teljesíteni a célt, hogy a szemét 50 százalékát újrahasznosítsák, így büntetés kifizetésére kényszerül, míg akik nem jelentenek, jó eséllyel megússzák. Romániában mind a 3188 közigazgatási egység köteles jelenteni, hogy mennyi hulladékot gyűjtött a területén, és abból mennyit szelektíven. Ennek ellenére tavaly csak 2099 polgármesteri hivatal nyújtotta be a jelentését, és csak 1454 fizette be a környezetvédelmi illetéket. Az országban 49 hulladékkezelő központ működik, ezek is kötelesek jelenteni, ám 13 szintén figyelmen kívül hagyta ezt a kötelezettséget, egyszerűen nem jelentett semmit.
Európa: szürkeállomány-import, szemét-export
Ahhoz, hogy be tudjuk lőni a romániai hulladékgazdálkodás helyzetét, érdemes megvizsgálni az európai nagyképet is. A felmérések szerint Európa a világ legnagyobb „hulladék-termelő” kontinense, a világ hulladéktermelésének mintegy 40-45%-át adja, ami nagyjából azt mutatja, hogy a szeméttermelés mértéke egyfajta jóléti-indexként is értelmezhető, magyarán, aki jól él, az sok szemetet is termel.
Az európai statisztikai hivatal gyakran ad ki erre vonatkozó adatokat, amelyek szerint az erre vonatkozó európai hulladék-csökkentő, hulladék-feldolgozó stratégiák nagyjából pozitív elmozdulást hoztak: az Eurostat szerint 1995 és 2017 között az újrahasznosított hulladék mennyisége 39 millió tonnáról (81 kg/fő) 116 millió tonnára (215 kg/fő) nőtt, tehát az EU szintjén az újrahasznosított városi hulladék aránya 17%-ról 46%-ra emelkedett (ez az arány pedig 2017 után tovább javult).
Az EU hét tagállamában a műanyag csomagolási hulladék több mint felét újrahasznosították 2018-ban. Ez mind szép és jó, ám ha azt nézzük, hogy mindeközben milyen mértékben nőtt a feldolgozandó hulladékmennyiség, akkor már jóval torzabb a kép: 2018-ban az EU-ban keletkezett csomagolási hulladék mennyisége személyenként 174 kilogramm volt, de a tagállamok között ez az arány a Horvátországban egy főre eső 67,8 kilogrammtól a németországi 227,5 kilogrammig terjedt. Az EU-ban 2018-ban a papír és karton (40,9%), a műanyag (19%), az üveg (18,7%), a fa (16,1%) és a fém (5%) volt a leggyakoribb csomagolási hulladék 2018-ban. 2008 és 2018 között az EU-ban keletkező csomagolási hulladék teljes mennyisége 6,7 millió tonnával, (+9,4%), 77,7 millió tonnára nőtt.
A hulladék-újrahasznosítás tehát egyfajta versenyfutás az idővel:
környezetvédelmi szakértők szerint további innovációra, új technológiákra lenne szükség ahhoz, hogy a korszerű hulladékfeldolgozást költséghatékonyabbá tegyék, és hogy lépést tartsanak a hulladéktermelés növekvő trendjével. Az európai adatok, persze, csak arra jók, hogy önmagunkat nyugtatgassuk: Európa ugyanis mindeddig csak úgy volt képes javítania statisztikáin, hogy a problémát „exportálta”, magyarán, az újrahasznosítható hulladék, főként a műanyag oroszlánrészét Kínába és más ázsiai országokba küldte (akárcsak a „szintén zenész” Egyesült Államok, vagy Dél-Amerika), Kína ugyanis a legnagyobb műanyaghulladék-felvásárló, -feldolgozó és végtermék-előállító ország a világon.
Ám a “tesszük, hogy nem látjuk, mi zajlik” politika nem sokáig tart Európában sem: egyrészt a Covid-járvány miatt bekövetkező világkereskedelmi blokád miatt az európai műanyagszállítások is nagyrészt leálltak, másrészt Európa eddig is csak a “rossz minőségű”, azaz a nehezen feldolgozható szemetet exportálta nagy mennyiségben Ázsiába (a könnyen feldolgozható szemetet pedig a saját statikáit javítandó, otthon dolgozta fel).
Úgy látszik, ebből lett elege Kínának, amely nemrég bevezette a Green Fence (Zöld Kerítés) nevű törvényt, ami azt eredményezte, hogy kezeletlen hulladékot már nem lehet exportálni Kína irányába. Ez követően a hulladékexportőrök Indonézia, Malajzia, India felé fordultak, azonban már csak idő kérdése, hogy a többi ázsiai ország is nemet mondjon az európai szemétnek. Közeleg tehát az igazság pillanata, most az a nagy kérdés, hogy mennyit is ér Európa sokat hangoztatott zöld politikája, vagy netán bekövetkezik az, amitől a szakértők tartanak: attól, hogy Európa belefullad saját szemetébe. Romániáról meg ne is beszéljünk.