2020. szeptember 20. vasárnapFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A falopás mostantól minden esetben bűncselekménynek számít Romániában

2020. augusztus 20. 10:48, utolsó frissítés: 10:48

Elfogadta szerdán a parlament az új erdészeti törvényt - tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.

A jogszabály többek között előírja, hogy: a falopás minden esetben bűncselekménynek minősül, az okozott kár mértékétől függetlenül; a hatóságok elkobozhatják az illegálisan kivágott fákat szállító járműveket; tilos a tarvágás a természetvédelmi területeken; kötelezőek lesznek a kísérő okmányok a fűrészpor, biomassza, fakéreg és fahulladék szállítása esetén; több mint 30 százalékkal nő a 30 hektáron aluli erdőterületek őrzésére szánt összeg.

A törvény egyik kezdeményezője, Costel Alexe környezetvédelmi miniszter szerint az erdészeti törvény eddig "engedékeny" volt a bűnözőkkel, ezután azonban "senki nem áll le velük tárgyalni".

"Örülök, hogy a törvényhozók megértették, hogy az erdők védelme minden politikai érdeknél és számításnál előbbre való" - idézi a közlemény a tárcavezetőt.

A törvényt még ki kell hirdetnie az államelnöknek, csak ezt követően lép érvénybe. (agerpres)

Nyitókép: Pikist

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >