Átgondolják az 1691 ragadozó kilövését jóváhagyó rendeletet
2016. október 05. 13:22, utolsó frissítés: 2016. október 11. 13:12
Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter bejelentette, felfüggesztette annak a miniszteri rendeletnek a kibocsátását, amely 1691 ragadozó vadállat kilövését hagyta volna jóvá.
"Még mindig hiányzik néhány lényeges elem" - indokolta a döntést a miniszter. Egészen pontosan a Román Akadémia engedélye, amely a törvény szerint a legfelsőbb tudományos testületként dönt arról, elfogadja-e azt a tanulmányt, amely a miniszteri rendelet alapját képezi, és amelyet a brassói Transilvania Egyetem, az ICAS és a Kárpátok Alapítvány (Fundaţia Carpaţi) készített. Az akadémia még szeptember 21-én megkapta a dokumentációt, a szakértők véleményezésével együtt.
A tervezetet korábban élesen bírálták a természetvédelmi szervezetek. A WWF közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a tanulmány kiértékelését végző bizottság kilenc, nagyragadozókkal foglalkozó tagja közül hatan vitatták annak megállapításait.
A trófeavadászat a múlté, a miniszter bátor döntést hozott; a helyi közösségeket, emberéletet veszélyeztető vagy nagy károkat okozó állatokat továbbra is meg kell fékezni, de a rájuk vonatkozó kilövési engedélyek jogosságát esetről esetre megvizsgálják majd - üdvözölte a döntést Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója.
Csibi ugyanakkor megköszönte azoknak a támogatását, akik az ügyben indított petíciót aláírták és/vagy emailt küldtek a környezetvédelmi minisztériumnak az ügyben. A szakértők hangja és véleménye kisebb súllyal esett volna latba a közvélemény ilyen volumenű támogatása nélkül, vélte.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
Régi oldal >
Románia termeli a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagállamok közül

Környezetszennyezés miatt halomra büntette az autójavító műhelyeket a Környezetvédelmi Őrség

„Nemtörődömség Maratonja” - az EU adna pénzt az erdőkre, de nem arra akarják költeni, amire kéne, mondja a WWF

EB: Románia is elmulasztotta frissíteni az árvízkockázati térképét, ezt pótolni kell
