Medvebocsot gyilkoltak le Nagyszebenben
2016. október 12. 18:19, utolsó frissítés: 2016. október 14. 16:31
Bár egyes híradásokban még "nagy méretű medveként" emlegették, a felvételekről is egyértelmű, hogy egy mindössze egyéves medvebocsot lőttek le Nagyszebenben a rendvédelmi erők. Állítólag próbálkoztak altatólövedékkel is, ám természetvédelmi szakértők szerint szinte bizonyos, hogy visszaélés történt. A bocsot nem kellett volna lelőni, megfelelő hozzáállással és felszereléssel be lehetett volna fogni.
Az Agent Green követeli a biodiverzitásért felelős államtitkár lemondását az ügy miatt, illetve azt, hogy vizsgálják meg a lelőtt medvebocs holttestét, ugyanis szerintük felmerül a gyanú, hogy egy ilyen fiatal példány nem magától kötött ki Nagyszeben belvárosában, hanem valakik fogságban tarthatták. (Egyéves medvebocsok amúgysem flangálnak csak úgy magányosan az erdőben sem, hiszen legalább kétéves korukig az anyjukkal maradnak; a Szebenben lelőtt fiatal állat nagy valószínűséggel árva lehetett. Az árván maradt bocsok nagy részének az anyjával orvvadászok végeznek, a bocsok pedig - hacsak nem kerülnek a visszavadító központba - egyedül elpusztulnak, vagy az emberek fogságába kerülnek.)
A WWF leszögezi, a nagyszebeni eset egyértelműen bizonyítja, minél hamarabb létre kell hozni a Vadállományfelügyeleti Intervenciós Szolgálatot, amely a hasonló eseteket megfelelő felkészültséggel és profizmussal tudja kezelni. Megfelelően kidolgozott rendszerre, kiképzett emberekre és tiszta, világos procedúrákra van szükség, amely szerint eljárnak a hasonló esetekben, mindenekelőtt olyan megoldásokat keresve, amelyek nem járnak a medve halálával. A szervezet felajánlja szaktudását a SUAS létrehozása érdekében, és segítene a nagyszebenihez hasonló nemkívánatos esetekre adható megoldások keresésében.
A közösségi hálózatokon "így is lehetne" címszó alatt máris elkezdett terjedni egy 2011-es vancouveri videó, amelyen az látható, ahogyan a belvárosba keveredett medvét profi beavatkozással elaltatják, majd leszedik a kukásautó tetejéről, ahová fölmászott. Bár szintén egy bocsról van szó, sokkal nagyobb termetű, mint a megölt nagyszebeni bocs.
A zernyesti medvemenhelyet működtető Milioane de Prieteni szervezet is közleményben foglalkozik az üggyel, helyszíni jelentésekből arra következtetnek, a bocs még egyéves sem volt, semmi jelét nem adta annak, hogy támadna, sőt menekülni próbált az őt körülvevő csendőrök elől. A medvebocsok ebben a korban gyorsan megbarátkoznak az emberrel, játékosak, és egyáltalán nem jelentenek veszélyt az emberekre - szögezi le a szervezet állásfoglalásában.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
Régi oldal >
Románia termeli a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagállamok közül

Környezetszennyezés miatt halomra büntette az autójavító műhelyeket a Környezetvédelmi Őrség

„Nemtörődömség Maratonja” - az EU adna pénzt az erdőkre, de nem arra akarják költeni, amire kéne, mondja a WWF

EB: Románia is elmulasztotta frissíteni az árvízkockázati térképét, ezt pótolni kell
