2021. október 27. szerdaSzabina
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Megöllek!” - üvöltötték a fatolvajok, majd brutálisan összevertek egy civil aktivistát és két újságírót az erdőben

2021. szeptember 17. 12:13, utolsó frissítés: 12:19

Mihai Dragolea filmrendezőt és újságírót, aki egy nemzetközi dokumentumfilmet forgatott a romániai illegális fakitermelésről, mintegy 20 személy súlyosan megverte Coșna község (Suceava megye) egyik erdejében. A felszerelése és az összes felvétele megsemmisült. Egy kollégája, valamint Tiberiu Boșutar környezetvédelmi aktivista kísérte el, aki a bukovinai erdészeti bűncselekmények bizonyítékainak azonosításában segédkezett. A támadás súlyos volt, két áldozat elvesztette az eszméletét a Vatra Dornei Városi Kórházba vezető úton.


Mihai Dragolea újságíró a Digi24-nek arról számolt be, hogy filmezés közben támadtak rájuk az erdőben, és elmondta, hogy a 20 ember között volt az erdőtulajdonos és az erdőmérnök is.

"Hirtelen 20 embert láttunk fejszével és bottal a kezükben, köztük a tulajdonost és az erdőmérnököt, és onnantól kezdve még 10 másodpercig tartott, amíg ránk támadtak. A Dacia Dusterbe menekültünk, de a Duster nem bírt ellenállni a 20 embernek, kinyitották az ajtókat, kidobtak minket az autóból, engem arcon ütöttek, és egy szakadékba zuhantam, onnan hívtam a 112-t".

Az újságíró azt is elmondta, hogy azok, akik rájuk támadtak, egyenesen megfenyegették őket: "Megöllek".



A Greenpeace Románia szerint a támadók közül néhányat azonosítottak és a Vatra Dornei-i rendőrőrsre vittek. "Jelenlegi információink szerint mindhárom sérült orvosi ellátásban részesül, állapotuk stabil" - írták a közösségi oldalukon.

"Meztelenre vetkőztettek és hazaküldtek"

Tiberiu Boșutar aktivista a News Bucovina hírügynökségnek elmondta, hogy a támadás során ő és az egyik operatőr is rövid időre elvesztette az eszméletét. Valamint arról is beszámolt, hogy a maffiára jellemző módszerrel meg is alázták: meztelenre vetkőztették, elvették a ruháit, így engedték haza.

"Nem egy vadőrre panaszkodom, hanem egy egész rendszerre!" - nyomatékosította Boșutar, utalva arra, hogy Romániában nem egyedi esetről van szó. Illetve hogy rendszerszinten vannak igen súlyos problémák a természetvédelem és az erdőgazdálkodás terén.

Amint arról írtunk, az elmúlt pár évben hat erdészt meg is öltek hasonló támadások alkalmával a fatolvajok. (digi24.ro, Bukovina News, hírszerk.)



(Fotó: képernyőmentés a News Bucovina filmjéből)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >