2023. január 28. szombatKároly, Karola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Fás legelők és öreg fák védelme a Csomád-Bálványos Natura 2000 területen

2016. július 11. 17:56, utolsó frissítés: 17:56

A Pogány-havas Kistérségi Társulás a Vinca Minor Egyesülettel együttműködésben rendezvénysorozatot indított Sepsibükszádon, melynek középpontjában az öreg fák állnak. Célja, hogy az öreg fák fontosságára felhívják a közösség figyelmét és a helyi lakosokat érzelmileg is összekapcsolják a településen és annak közelében lévő öreg fákkal. Mindezt azért, hogy ezek eltűnését lassítsák, megakadályozzák. A rendezvénysorozat a Románia legszebb fái című projekt részét képezi, helyszíne pedig a Döngő nevet viselő, a Csomád-Bálványos Natura 2000 terület részét képező legelő.


Az eseménysorozatból már megvalósult egy iskolai foglalkozás 4-7 osztályos tanulóknak, akik a nyár folyamán öreg fákhoz kapcsolódó adatokat gyűjtenek a településükről. Az 1-4 osztályos diákok között rajz- és képzőművészeti versenyt hirdettek ki. Második lépésként egy bemutatóval összekötött gyűlést tartottak, melyen a közösség képviselői vettek részt, ahol az öreg fák értékeiről és az általuk nyújtott lehetőségekről hallhattak előadást valamint megvitatásra kerültek a helyiek és a szervezetek javaslatai az öreg fákat megcélzó eseménysorozatra.

A továbbiakban a következő tevékenységek megvalósítását tervezik: a legelőn található öreg fák felmérése, kiállítás a gyerekek és a helyi fafaragó művészek munkáiból, a faluban felleltározott bükkfából készült használati tárgyak bemutatása, a Bükszádi Ifjúsági Szervezet közreműködésével kvízest és filmvetítés; a falunapok keretében játszósátor gyerekeknek; a helyiek közreműködésével régi legelőn játszott játékok felelevenítése; az augusztus 20-i őrtűzgyújtáskor a helyi fúvós zenekar koncertje mellett megszervezik a „fás” sütemények, házi készítésű szörpök és lekvárok versenyét, a fiatalabb generáció pedig az öreg fákhoz kötődő interaktív játékokba nevezhet be. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Régi oldal >